2011. december 24., szombat

Vissza a gyerekkorba

Kell néha egy kis nosztalgia azokból az időkből, amikor nem adtuk, hanem kaptuk az ünnepet. Gryllus + egy kristálytiszta gyermekhang + egy jól behangolt gitár kitűnő segítség lehet ehhez!


Reménykedem abban, hogy néhány évtized múlva majd az én gyermekeimnek is lesz mire jólesően visszaemlékezniük. Ez a remény ad nekem erőt! Meghitt karácsonyt kívánok mindenkinek.

2011. december 23., péntek

Ünnep

"Földi létünk talán egyik legfontosabb célja, hogy ünnepet szervezhessünk magunknak és egymásnak. Életünk apróbb győzelmeit közösen, együtt meg kell ünnepelnünk. Az ünnepek erősítik hitünket, összetartozásunkat, közösségünket." (Böjte Csaba)

Az én drága tízévesem pedig ilyen ügyes:

2011. december 18., vasárnap

Képekben

Ma a Bazilikánál jártunk, családi okból + karácsonyi vásárlátogatás céljából. Jöjjön egy kis képes beszámoló. A hangulat kedvéért!

Úton a Bazikia felé - Szabadság tér. Igazán ötletesnek tartom a betlehemi csillag
sárga fényének (igazából árnyékának) a szentcsalád fölé történő odavetülését.
Nagy szerencsénk volt a napos időjárással!

Kisebb gyermekek lelkesen, nagyobbak tartózkodóbban érdeklődnek ilyesmi iránt.

Fázott is egy kicsit. 

A retro játékok is, ...

... de igazán a fülbevalók képesek feledtetni a fázást!

Nekem ez tetszett a legjobban.

Jó velük, nagyon! 

2011. december 14., szerda

A négy gyertya

FB-on kaptam, tetszett!

A négy gyertya
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek. Azt mondta az első:
- ÉN VAGYOK A BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt ... hiszem, el fogok aludni. - Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra. A második azt mondta:
- ÉN VAGYOK A HIT! Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem. - A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- ÉN A SZERETET VAGYOK! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. - Ezzel ki is aludt.
Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
- De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kellene mindörökké! - Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
- Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. ÉN VAGYOK A REMÉNY!
A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, és lángjával új életre keltette a többit.

2011. december 10., szombat

Miért?

Szerintetek miért kapok még mindig "hitel akár fedezet nélkül" tárgyú spam-eket különböző bankoktól??

Vagy én nem értem a jelenleg dúló pénzügyi válság okainak lényegét, vagy ezekkel a bankokkal van valami probléma. Vagy nagyon nagy a turpisság. ?

Na, most jól megszegtem alapvetésemet, miszerint aktuálpolitika-mentesség a No1 jellemzője bolgomnak. Bocsánat.

2011. december 5., hétfő

Státusz

Ma, Mikulás elődélutánján abszolváltuk Bercónál a hatéves státuszvizsgálatot. (Két és fél hónapos késéssel. Khm. Előfordul az ilyesmi, na.) Egész komoly kis állapotfelmérés ez, leginkább a hallásvizsgálat része tűnt profinak. Bennünket egyébként is ez érdekelt a legeslegjobban.

Nemkevés fejtörést és még több izgulást okozott fiunk nekünk azzal, hogy bölcsiben is, kiscsoportban is és középsőben is január-február táján komoly halláscsökkenéssel járó fülgyulladásokat produkált. A váladékozó szakasz sosem tartott sokáig, de a hallása az nagyon elment, akár négy-öt hétre is. Na, azok a hetek borzasztó hosszúnak tűntek. Amikor nem észlelte maga körül az emberi hangokat, amitől aztán egyre jobban és jobban beleburkolózott saját világába, mi pedig nem tudtuk: meddig tart ez, és vajon lesz-e belőle maradandó halláskárosodás. A nagy helyzet az, hogy ilyen jóslatokba az orvosok sem bocsátkoznak. Egyszerűen nem tudják. Csak a statisztika van ott fogódzónak: az esetek nagyobbik részében nyom nélkül gyógyulnak a kisgyermekkori füles szörnyűségek. A szülőnek tehát dönteni kell: jöjjön-e az orrmandulaműtét és/vagy a fülsavót kivezető kis csövecske a dobhártyába beépítve, vagy: türelemmel kivár, miközben bízik, nagyon erősen bízik a gyermeki orrüreg-rendszer önjavító képességében. Mi az utóbbi stratégiát követtük.

És jól tettük!!!! Thanx God.

Bercike még a 15 decibelt is kiválóan hallja (hangostól haladnak a halk felé)! :) Tévesztés nélkül jelzett kezeivel minden egyes hangjelzésnél: melyik fülében hallotta a kicsiny kis bíííp-et? Nem simán egészséges hallásról, hanem ritka jó hallásról tett ma tanúbizonyságot. Kell persze a vizsgálathoz figyelem és koncentrálóképesség is, ami neki erőssége ugyebár.

És az adatok 117cm, 20kg, vérnyomása 93/60. Pulzusa 91, ami normális ebben az életkorban (ezt is megtudtam). Szemüvegre sincsen szüksége egyelőre. Enyhe bokasüllyedése viszont van. Rendszeres lábtorna javasolt.

A Mikulást pedig nagyon-nagyon várja annak ellenére, hogy tavaly már ráérzett a turpisságra. Hogy is ne várná, amikor a tíz-és-fél-éves-kiskajla is merő izgalom volt egész este. Bakancs-súrolásban hiba nem volt! Megyek is, kinyitom résre az ablakot, hogy be tudja adni az Öreg, amit szeretne! Szerintem épp errefelé járkál. ;)

2011. december 3., szombat

A magyar nyelv okosságáról megint

Hűséges olvasóim :-) tudhatják: én nagyon élvezem újból és újból felfedezni a magyar nyelv szépségeit-okosságait. Nyelvünket úgy ahogy van, remek logikájú klassz rendszernek tartom. Eddig, azt hiszem, kétszer szenteltem bejegyzést a témának. http://kis-o-kos.blogspot.com/2011/04/magyar-nyelv-es-matematika.html és http://kis-o-kos.blogspot.com/2011/09/torodes-torodes.html

Most Müller Péter nemrégiben megjelent "Szeretetről, szerelemről, szeretkezésről" könyvéből következzék egy rövid részlet. Egy nyelvészkedős-filozófikus.

(Tetszik ez a könyv nekem, nagyon. Mint Müller Péter írásai általában. Az furcsa, hogy néha óriásplakátokon látom őt sejtelmes fények között mosolyogni. Egyébként pedig egyáltalán nem jellemző, hogy én óriásplakátokon mosolygó emberek/szerzők gondolatait kedveljem, sőt mi több: idézgessem. Ez most itt a kivétel.)

Szóval.

"Ér-intem, Ér-zem, Ér-tem

Ha magyar vagy, tudd, hogy isteni nyelven beszélsz. Mindentudó nyelven. Az ÉR mindent elmond a lényünk három dimenziójáról. Figyelj!
A testedet ÉR-intem, a lelkedet ÉR-zem és a szellemedet ÉR-tem.
Háromféle módon tudok hozzád ÉR-ni.
Kezemmel simogatlak, érzéseidet átérzem, és az értelmes gondolatodat megértem. Ujjaim ugyanazt üzenik, mint az érzéseim és a kimondott gondolataim.
Három síkon szeretünk, mert testté vált szellemek vagyunk. És a három sík nincs külön.
Ér-ted?"

Klassz.

Aztán, néhány oldallal később:
"Minden igazi nőben kell, hogy legyen valami elérhetetlen."

Igen.

S hogy mindezt most miért hozom itt elő? Nem tudom. Csak sejtem, hogy a közelgő szeretet-ünnepnek is köze van hozzá.

Idén - eddig - jóval több bennem az örömteli és nyugodt várakozás, mint a "vajon minden rendben lesz-e, kész lesz-e, jó lesz-e" hátráltató aggodalma. A készülődés is jó ütemben halad. Ami most van, az régről, nagyon régről ismert, de már-már elveszettnek tűnt érzés nálam. Szeretnék vigyázni erre az állapotra!

2011. november 28., hétfő

Füst, lépcső és gőz

Alaphelyzet: az elsősök úgy jelölik a házi feladatot, hogy házikót rajzolnak az adott feladat mellé a könyvbe/füzetbe. Variációk á lá T.B.:

1. eleinte szép szabályos kis házacskákat rajzolt,

2. majd néhány nap után jött az erősen füstölő változat:



Aztán mondtam neki, hogy ezek a hosszú füstök nem éppen esztétikusak, és rontják a füzetei összképét. Erre ő szófogadóan megígérte, hogy rendben, akkor nem lesz több füst. Örültem, hogy milyen könnyű volt ez a kör.

3. Ám azóta ilyen házak vannak a füzetei margóján:



Hosszú pincébe vezető lépcsősor iszonyat aprólékosan kidolgozva! A jobboldalin antenna is van, parabola + hagyományos egyaránt. Nyilván kicsit uncsi számára egyszerű házikót rajzolni naponta többször, vagy nem szereti a konvenciókat, esetleg így szórakoztatja magát, vagy....?

Tudom, létezik olyan nézet, hogy amikor a gyerekek  füstöt rajzolnak a házhoz, akkor valójában a saját gőzt eresztik ki, mintegy feszültséglevezetés-képpen. Lehet, hogy bazi nagyot hibáztam, amikor ennek mellőzésére kértem fiamat?! :S Azt a gyereket, aki hajlamos saját magának túlfegyelmezésére - sokáig nem ereszti ki a gőzt sehol, sehogyan...

Na, ilyenkor fogom a fejem. Fegyelem-önfegyelem kontra totális szabadság esete ismét. Amivel kapcsolatban a legtöbb fejfájást az okozza, hogy hogyan is kellene eltalálni az arany középutat. De jaj, ne evezzek ilyen messzi vizekre! Mindenesetre bízom benne, hogy a távozni akaró felgyülemlett gőz azért talál utat magának Bercónál (is).

Arra pedig így is, úgy is nagyon büszke vagyok, hogy fiú + ippeghogycsak hatéves létére egész szépen ír! És továbbra is tetőtől talpig jókedvű!

2011. november 24., csütörtök

Bátorság

Foglalkoztat engem, és írtam is régebben a megküzdési stratégiákról. Vannak tehetségek, akiknek ez extra jól megy, és vannak tehetségek, akiknek nagyon nem. Bővebben itt: http://kis-o-kos.blogspot.com/2011/05/ranschburg-okossagok-4-aszinkronitas-es.html

Én eddig  hajlamos voltam fiamat a túlérzékenyek és bátortalanok közé sorolni. Nos, vagy tévedtem, vagy az iskolai légkör fejleszti őt. Ugyanis. Ezt mesélte a héten egyik nap: Azért van a térdén az a seb, mert T. kigáncsolta őt az udvaron. Kérdeztem erre én: Ugye nem hagytad annyiban? Valamit tettél, igaz? Erre jön a sztori folytatása. T. nemcsakhogy kigáncsolta, hanem azon melegében verekedésbe is kezdett. (Rezzenéstelen arc, gondnak semmi jele.) Erre én: Na, fiam, talán verekedtél? (Te? Az érzékeny, a jóságos kisangyal?) Mire a válasz: Hívtam gyorsan M-t, védjen meg, mert ő jól tud verekedni. Aztán verekedett egyet a két fiú, T. és M., majd mindhárman csendben elballagtak.

Huh.
:-)

2011. november 15., kedd

Negyedéves értékelő és Boribon

Múlt héten Bercó meghozta az iskolából az ún. negyedéves értékelő lapot. Ez egy tantárgyakra lebontott de azon belül nagyon sok szöveggel teleírt papír a tájékoztató füzetbe betűzve, amelyen az egyes kategóriákban (magatartás, szorgalom, tantárgyak) mindig alá vannak húzva a gyermeket illetve tudását leginkább jellemző szavak, félmondatok, mondatok. Hát, Bercike negyedéves "bizi"-je szép. Szebb azt hiszem nem is lehetne... Nem az életkor az, ami elsősorban számít, ez mostmár biztos!

Korai beiskolázás - eddig csupacsupa pozitív!
És ezt nem önmagában a bizi miatt mondom, hanem azért, mert: tiszta mosoly és jókedv az egész gyerek.

Van egy új szokása. Három napja minden este kiolvas magának egy Boribon könyvet. Ez 100 % belső késztetés nála. 20-30 perc alatt végez is. (Az amúgy négyperces mesékkel. :)) Csupamosoly arccal meg is állapította tegnap: ha ő mesél, az eltart egy darabig... :) Olyan aranyos, amikor ön-ironizál. Ja, és borzasztó mérges, ha egy-egy elakadásnál besegítek. Ő és csak ő akar mindent kibogozni. Akkor is, ha nyolcadik nekifutásra sikerül. Nagyon elszánt!

Igaz, hogy Boribon kalandjai neméppen hatéveseknek készültek, de a nagy betűméret és a viszonylag egyszerű mondatok miatt kiválóan alkalmas kezdő olvasók kezeibe - nővére is ezen tapasztalta először a "kiolvastam egy könyvet!" élményét annak idején. Különbség csupán annyi, hogy neki volt hallgatósága kétéves öccse személyében. Akit cseppet sem zavart a lassú, itt-ott akadozó tempó!

Ez a negyedéves értékelő csak első osztályban létezik. Mondtam már, hogy minden elismerésem azoké a tanító néniké, akik ezeket a minden részletre kiterjedő aláhúzásos értékeléseket 25-30 gyerekre lelkiismertesen végigcsinálják?!

2011. november 10., csütörtök

Önállósági mérföldkő

A héten kétszer is megtörtént, hogy kis- és nagyporonty reggel megfogták egymás kezét, és elballagtak az iskolába. Életemnek egy kilencéves szakasza ezennel a végéhez közeledik. Az elmúlt kilenc évben hétköznap reggeleimnek első állomása valamiféle gyermekintézmény volt. Ebből négy éven keresztül hétköznapjaim második állomása egy másik gyermekintézmény volt. :)

Ez az időszak jó volt, szép volt, elrepült!!!

Délután tekintetében minden marad a régiben. Mivel suli után a nagy külön utakon jár, ezért kicsiért elmegyek. Fiatal ő még a kísérő nélküli közlekedéshez. Kéri is, hogy anya menjen/jöjjön vele. Kincsem, bogaram.

2011. november 4., péntek

Áttörés

Kisebbfajta csoda ment végbe az elmúlt napokban Kiskos és így anyukája világában is.

A furulyatanulásnak negyedik azaz negyedik évében megtörtént, méghozzá három egymás utáni napon újból és újból: Emi magától elővette a furulyáját, és másfél órán keresztül csak fújta fújta fújta. Mindenfélét. Fél óra szünet után megint. Új darabot, régit, egész régit, saját költeményt, népdalokat, mindent. Eddig ilyet nem csinált. Ő, aki egyébként ügyesnek van minősítve a zenetanárok által. De eddig nem volt meg belülről a motiváció. A keze ügyes, agyának általános felfogóképessége egész jó, de a belső késztetés eddig nem volt sehol. Most megjött. ÉS: gyönyörűen szólt! Szebben, mint valaha.

Én meg csak álltam (a konyhapult előtt mint iskolai szünetekben oly gyakran), szám is talán tátva maradt, ezt nem tudom, mindenesetre nem tudtam hová tenni érzéseimet, gondolataimat. A rengeteg küzdelem emléke mind ott tolult a fejemben. Az elmúlt három év furulya körüli jelenetei minálunk jobb esetben arra épültek, hogy "Kislányom, holnap kedd/csütörtök, elő kellene venned a furulyát egy picit" mire váltakozó "Na jó" vagy Jaj ne már" válaszok érkeztek. Rosszabb esetben be kellett vetnem minden lelkierőmet és leleményemet, hogy segítsem a leányzót szembemenni az árral. Időről időre ugyanis vissza-visszatért a téma: "Minek ez az egész zenetanulás? XY (hangadó és divatdiktátor) sem jár zeneiskolába. Akkor nekem miért kell? Nem akarok furulyára járni!" Hozzá nyafi, durci, morci és dac. Látványos szenvedés. Mindig mondtam valamit, fogalmam sincs már, hogy miket. Csak arra emlékszem, hogy nagyon nehéz volt higgadtan, alsós korú gyermek számára érthetően érvelnem. A lényeg: nem engedtem abbahagyni.

A Hernád áttörése nevű természeti jelenség jut erről az egészről eszembe. Az összevissza ide-oda ugrándozó zabolátlan többágú patak testes erős - de mindig sebes iramú - folyóvá válik, miután átküzdi magát az Alacsony Tátra hegyei között. Szakadékok, sziklahasadékok, nagy mélységek és magasságok, vízesések, hatalmas erő. Kiérve a hegyek közül a Hernád már nem ugrándozik, hanem áramlik.

Flow? Flow élmény? Még, még, még!

2011. október 27., csütörtök

Aggódós anya

A héten egyik napra jól beharangozták a 15-17 fokos enyhe időt. Le is beszéltem Bercit reggel a melegebbik kabátról - vegye csak a vékonyabbat, amíg lehet. A 15-17 fokból aztán nem lett semmi, max 12 volt, és hozzá hideg szélt fújt még délben is. Biztosan látszódott: ez bizony tipikus vastagkabátos idő. Engem meg szépen evett a fene. Tuti, hogy meg fog fázni ez a gyerek. Hiszen olyan kis vékony. Ráadásul tulajdonképpen én fázítom meg. Reggeli jótanácsommal. Addig-addig morfondíroztam, míg elküldtem Gábort ebéd után a kis lurkóért. (Heti egy itthondolgozós napját töltötte épp.) Nem akarom azt a fránya, akár tavaszig is eltartó orrfújást már most elkezdeni - gondoltam.

Teljesítette is a kérésémet, örült is az apagép, hiszen oly kevésszer megy (ment eddig életében) gyerekintézménybe gyerekért. És iskolaudvarhoz közeledvén mit lát kerítésen keresztül? Fiúgyermek mindennemű kabát nélkül, - hosszú újjú ugyan de - pólóban rohangál az udvaron. Nesze neked aggódás. Oly mindegy, hogy milyen vastagságú a kabát amiben reggel elengedem, ha kicsöngetés után felöltözködés nélkül rohan az udvarra!

Orra pedig száraz azóta is. :)
Az időjárásnak megfelelő öltözködéssel kapcsolatos intelmeket pedig este nem úszta meg. Remélem, megszívleli!

2011. október 19., szerda

Gyökerek és szárnyak

A facebook-on talált ma rám ez a kis bölcsesség:

"Ha a gyerekek kicsik, adj nekik gyökeret. Ha nagyok, adj nekik szárnyakat." (Hortobágyi Tibor)

Olyan szép, nem?

2011. október 14., péntek

Újból a tehetségről

Idézet Csermely Péter legfrissebb blogbejegyzéséből:

"A tehetségre hajlamosító tulajdonságok csak rengeteg munka árán válnak valódi értékké. A kivételes érték létrehozásához kivételesen sok munka szükséges. A tehetséget tehát nem megállapítani, hanem fejleszteni kell."

Egyetértek. Nagyon. És azzal is egyetértek, hogy a sok munka fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Mondjuk én az utolsó mondatot inkább úgy fogalmaztam volna: a tehetséget nem elég megállapítani, hanem évekig, évtizedekig folyamatosan fejleszteni kell. Céltudatosan? Ösztönösen? Óriási feladat! Ha gyermekről van szó, akkor óriási szülői felelősség. Néha úgy érzem, túl nagy. Túl nagy feladat megtalálni az egyensúlyt: éljük is a mindennapokat a maguk természetességében, azaz legyen időnk egymásra és a társas kapcsolatokra, de ne maradjanak el a fejlesztések (különórák) sem. Ha az egyikben elmélyedünk úgy istenigazából, a másik biztosan sérül... És olyankor nem tudom eldönteni, melyik a fontosabb: élni és élni hagyni vagy a kivételes érték létrehozásán dolgozni?

Döntök. Egyformán fontos, nincs kecmec.

Kinga, tessék hinni abban, hogy a természetesség és a céltudatosság összeegyeztetése nem lehetetlen!

2011. október 11., kedd

Ha az ember lánya nagyocska

... akkor egy gonddal, méghozzá a próbafülke-gonddal, kevesebb.

A minap ruhavásárlásra szántam el magam, saját részre. Tudni kell rólam, hogy ez nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé. Nagyon nem. De mivel időnként muszáj frissíteni a ruhatáron, ezért nekiindulok néha. Különösképpen nem kedves számomra az az idő, amit a próbafülkében töltök. Ami a vállfán tetszik, az rajtam nem áll jól, ami esetleg jól állna, annak vagy a színével vagy az anyagával (vagy mindkettővel) biztosan van valami problémám. Vagy ha egyikkel sem, akkor az árával.. Nehéz eset vagyok, na. Meg aztán ott az az 1-2-3 kg itt-ott, ami hol fölmegy hol eltűnik rólam. Ha a holfölmegy időszakban próbálok ruhát vásárolni, akkor rendszeresen elkövetem azt a hibát, hogy "majd ha leadom a felelsleget, akkor tök jó lesz a gönc" logika mentén döntök és járulok a kasszához. Az ilyen darabokkal aztán nemigen szoktam kibékülni..

Nade. Mostanában, ha itt vagy ott egy icipicit feszül a kiszemelt darab, akkor logikázhatok úgy is, hogy ha rám szűknek (vagy majdnemszűknek ;)) bizonyul a ruci, akkor az a darab Emire előbb vagy utóbb jó lehet. És tényleg. Másképp áll rajta, de jó. Már kétszer megtörtént. :) Innen már csupán egy kicsike ugrás, és ruhatárunkban lesznek közös darabok. :) Hacsak be nem üt időközben a csakfeketében vagy csakflitteresben vagy tudomisén-miben korszak...

2011. október 7., péntek

Komoly téma

Kisokoskánkat hároméves kora óta foglalkoztatja a halál kérdése. Hullámzó intenzitással fel-felmerül ez nála időnként. A témával kapcsolatos gondolatainak tulajdonképpen az a lényege: nagyon sajnálja, hogy egyszer meghalunk, a meghalást nagyon rossz dolognak tartja.Úgy látom: nem az a fajta gyermeklélek ő, aki a halál tényét elfogadná a maga természetességében. De nem akarom ennél jobban itt kibeszélni konkrét gondolatait ezzel kapcsolatban.

A ma esti kis megnyilvánulását viszont aranyosnak és talán leközölhetőnek tartom. Úgy indult az egész, hogy délután volt szerencsénk látni egy gázolásos baleset következményét - fekete fóliával letakart szerencsétlenül járt gyalogost :( Az élet árnyoldalai. Engem is megviselt. Autóból láttuk, ketten Emivel, szerencsére röpke pillanat erejéig. Este elő-előjött az élmény, volt mit feldolgoznia az érzékeny tízévesnek. Bercike pedig fülelt, mindent szívott magába.

Egyszer aztán jött egy kis legófigurával, aminek hátára valami kocka volt illesztve, a kocka - mint egy hátizsák - háromféle vékonyka pálcával volt felszelrelve. Volt az emberke kezeiben is egy-egy pálca. Olyan kis szelíd harcos kinézete volt a legómanuszkának :) Berci így nyilatkozott róla: "Ez itt az Élet. És épp legyőzte Halált."

Aztán ment tovább, folytatta az építgetést. Olyan nagyon aranyos volt.

2011. október 4., kedd

Úszás

Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, Bercike nem fog járni úszni. Pedig szupermód meg van ebben a suliban szervezve: elsősök közül aki úszós, azokat hétfőn és csütörtökön ebéd után rögtön összeterelik egy terembe, és amíg a többiek udvaron játszanak, addig ők megírják a leckét, tehát nem (nagyon) marad estére. Ez tetszik. Ami miatt mégis visszaléptünk eredeti tervünktől:
1. Egyszerűen úgy éreztük, hogy sok lenne a délelőtti koncentrálás után a délutáni utazás + vetkőzés-öltözés időre + usziban edzőnek maximális megfelelni akarás. (Merthogy tutira megfelelni akarást csinálna belőle a kis manó.)
2. Bercinél ez az úszás dolog olyan spontán módon ment eddig. Tudom, lehetne még csiszolni, meg a technikán javítani, de nem akarom elvenni a folyamat spontán jellegét. Értéknek tartom, hogy ezt nem aggyal csinálja, hanem ösztönösen.

Nővérét viszont befizettük, teljesen más megfontolásokból:
1. Erősíteni kell a hátizmait, mert - mivel sokat nyúlt az utóbbi időben - kialakulófélben van nála a "hanyag tartás" nevű ortopédiai fogalom, ami a gerincferdülés előszobája.
2. Neki bizony-bizony szüksége van arra, hogy egy edzőtől hallja rendszeresen a szigorú követelést. Mentálisan szüksége van arra, hogy fizikai állóképessége növekedjen. Hogy tudja: sokkal többet kibír, mint gondolná. ;-)

Ez utóbbit fél éve Bercinek javasolta a pszichológus, de egyelőre ő még strapálja magát rendesen, nővérkéje viszont kezdi élvezni a lustizás kellemességét és fájdalommentességét. Amit megértek én (milyen jól is tud az néha esni - hajh), de muszáj néha megerőltetnie magát. Legközelebb gipszlevétel után persze. Ami 4 nap múlva lesz! :)

2011. október 3., hétfő

Suli kiértékelő

Hihetetlen, de iskolakezdés óta eltelt egy hónap. Így már van némi kis élménykupacunk. :)

Kisokos
Csak azért veszem őt előre, mert mégiscsak ő a kis elsős, ráadásul korán beiskolázott eset. De véletlenül sem azért, mert ő volna a fontosabb vagy az előrébbvaló!

Pozitív
1. Nagyon szeret suliba menni. Beismerte, hogy azt hitte, nagyon nehéz lesz, de valójában könnyű. (A mindenségit ennek a fránya szorongásnak...) Tanulni jó - szokta mondani röviden és tömören.
2. Nem mutatja fáradtságnak vagy kimerültségnek semmi jelét + nem lett beteg eddig még (kop-kop-kop), pedig volt már mindenféle fertőző nyavalya az osztályban.
3. Lefutotta 10 percen belül a hosszú távot (nem tudom hány méter) torna órán. Tudjuk, látjuk, hogy szeret futni, de azt nem tudtuk, hogy egy-két évvel idősebb mezőnyben is tud az élvonalban lenni. :)
4. Ma volt pirospont-összesítés matekból. Eddig 14 pirospontja van, ezzel második az osztályban. (Van egy kislány, aki 15-öt gyűjtött eddig.) Gratula!
5. Délután a leckeírást teljesen önállóan csinálja. Leül, amikor elkezdi, és feláll, amikor kész. Lelkiismeretes, ez nem újdonság. És hát ott a tesó, akitől ezt a jószokást látja réges-régóta. Közepes mennyiségű lecke van, aminek nagyon örülök. Mármint annak, hogy nem túl sok. 30-60 perc alatt megvan/nap.
6. Vannak barátai!!! És van a "még-lehet-hogy-ő-is-a-barátom-lesz" kategória. :)
7. Meghívtunk négy fiút az osztályból egy kis szülinapi játszásra egyik péntek délután. Picit izgultunk, (ööö izé, izgultam), hogy hogy s mint lesz ez, hisz alig-alig ismerik egymást, de kihagytam a számításból, hogy a gyerekek jófejek! Nem számít náluk, hogy mióta ismerik egymást. Játszottak fél órát bent, majd két és fél órát fociztak kint. Kétszer 5 perc szünet volt, amikor ettek-ittak.
8. Nagyon cuki, amikor a német dalokat énekli. Egyszerűen odavagyok ilyenkor tőle, nem tagadom.
9. Szereti a hittant.
10. Jókedvű.

Negatív
1. Egyszer harmadikos kistaknyosok nagyfiúk megverték Bercit az udvaron. Erről többet sajna nem tudok, mert Berci szerint túl van tárgyalva, de annyit sikerült belőle kihúznom, hogy nem nagyon fájt. ? Remélem, nem ismétlődik meg. Ha mégis, akkor fel van készítve: mondja azt a harmadikosoknak, hogy hívni fogja az ötödikes testvérét. Klassz tesó büszkén fogadta ezen szerepét. De sose legyen rá szükség.
2. Kissé szamárfülesek a könyvei. Mindig felgyűri, amikor írogat/rajzolgat. Nem tudom, hogy ez miért van, de egyelőre nem csinálunk ügyet belőle. Megemlítem néha, hogy próbáljon meg odafigyelni a könyv- és füzetlapok sarkaira.

Pozitív de átcsaphat negatívba
1. A fél tanári kar + a konyhás és takarító nénik is odavannak Berciért. Örülök, hogy szeretik/szeretgetik és sokat dicsérik, de jaj, nehogy elbízza magát a kis-szememfénye.

Kiskos
És hogy mi van a nagy-szememfényével az új közegben? Kiindulási alap a gipszelt kar, ugyebár. :( Ezen kívül:

Pozitív
1. Egy-kétnaponta elmondja, hogy szerinte ez egy nagyon jó iskola. :)
2. Hamar beilleszkedett, vannak barátnői. (Ismert már néhány lányt cserkészetről és a nyári kézműves táborból.) Az első kb 10 nap kiközösítés nélkül ment: hármasban együtt tengették szabadidejüket, az utóbbi néhány napban viszont már elő-előfordult, hogy kiszorítva érezte magát. Törvényszerű ez kiskamasz lányoknál? Ez az "én barátom nem te barátod" játék? Olyan nehéz. Alsóban is végigéltük ezt néhányszor. Azt hittem, vége. Hát nincs vége... Annak mindenesetre örülök, hogy megosztja ilyen jellegű gondjait velem, de sajna nemigazán tudok semmi okosat mondani neki. Valamit azért mindig próbálok kitalálni. Szomjazza a jótanácsaimat. Aranyom, bogaram.
3. Nagyon-nagyon-nagyon kedveli osztályfőnökét, aki a matekot és technikát tanítja. Meg is táltosodott matekból. :)
4. Jár bábszakkörbe.
5. Jár egy nem túl messzi gimibe matekszakkörre. Leírom ide, mert annyira ritkaság manapság: ez ingyenes dolog! Hatosztályos a gimi, és ötödikeseknek tartja ezt az egyik matek tanár.
6. Önállóan közlekedik helyben, és időnként Békásmegyeren is. Ez nekem elég sok izgalom, bevallom. Napi kapcsolatban vagyok az őrangyalokkal. Egyoldalú ez a kapcsolat, mert mindig csak kérem őket, vigyázzanak nagy-szememfényére odakinn a ronda világban. Aztán meg hálát adok nekik.
7. Ügyi volt, és felvételt nyert az emeltszintű angolra. Neki ez dicsőség, én pedig azért örülök, mert beszédcentrikus órák ezek.
8. Elfogadja a hittant.
9. Általában jókedvű.

Negatív azaz inkább úgy mondanám: küzdelmes dolgok

1. Féltékeny az öcsire. Miért csak az ő leckéjét ellenőrizzük (nem igaz), miért csak neki segítünk (nem igaz), miért, miért, miért? Vannak, akik azt mondják, hogy az első gyerekek egész életét végigkíséri a féltékenység. Én ezt nem szeretném. Az én első gyerekem legyen a kivétel, ami erősíti a szabályt!
2. Óriási ritkaság, hogy elkészül időre. Akár reggel, akár délután a különórák előtt, akár este a lefekvéssel. Mintha nem érzékelné, hogy az idő folyamatosan telik. Van neki egy álomvilág-félesége, ahol időtlenség uralkodik. Meg vagyok lőve a módszerek tekintetében. Néha már ott tartok, hogy legszívesebben hagynám elkésni. Aztán persze nem hagyom...

Fogalmam sincs, hogy pozitív vagy negatív
1. Alig-alig kell tanulnia. És tele van ötösökkel... Túl könnyű lenne? Várok még egy kicsit, hogy ezt kijelentsem. Mostanában nagyon hosszúak a délutánok számára, mivel nem tud furulyázni és úszni sem. Nagyon-nagyon várjuk, hogy lekerüljön a gipsz. Még 5 nap - borzasztóan soknak tűnik.

Kikristályosodott 2.

Most maximálisan következetlen leszek, cseppet sem bölcs és nyilván teljesen érthetetlen (nagyon rossz, de ez van): "Kisokos és Kiskos"-on egyelőre mégis marad minden a régiben. Azaz nem kezdek új blogba, és nem titkosítom ezt. Még. Egyszer majd biztosan. De most még egy ideig a megszokott kerékvágásban szeretnék haladni. Változás csupán a grafikában, amint látjátok. :)

2011. szeptember 26., hétfő

Kikristályosodott

Kitaláltam! Kitaláltam végre, hogy hogyan folytassam tovább blogvilág-béli pályafutásomat.

1. Mivel az írásra szükségem van,
2. mivel a blogon keresztüli mindenféle kapcsolattartás számomra jó dolog, és
3. mivel ragaszkodom eredeti célomhoz, miszerint tapasztalatot szeretnék megosztani és cserélni a hasonló cipőben járó (kissé túlokos gyereket nevelgető) szülőkkel,

ezért a blog nem szűnik meg. De

1. mivel első a biztonság,
2. mivel családunk intimszférájának megőrzése nagyon fontos,
3. és mivel sokszor tényleg személyes vizekre evezek,

ezért a blog kicsit átalakul. Ezentúl meghívásos alapon működik majd. Ezért kérlek Benneteket, hogy amennyiben csetléseinket-botlásainkat-örömeinket-bánatainkat-küzdelmeinket-bukfenceinket a jövőben is szeretnétek nyomon követni, küldjetek levelet nekem a jobboldalt megadott e-mail címre. Én akkor küldök nektek meghívót, és Ti pedig olvasgathattok tovább bennünket.

És ezzel az átalakulásnak még nincs vége! Merthogy tervezem egy új blog létrehozását is. Az új blogot bárki által hozzáférhetősnek szeretném, de mi ott nem leszünk beazonosíthatóak. Ott nem lesznek nevek és fotók. Egy kifejezetten tehetséges-gyerek blog lenne, ahová ritkábban fogok írásokat feltölteni. Oda szigorúan tehetség illetve tehetséggondozás témában fogok írni. Ami nem tudom, hogy fog-e menni, hiszen tulajdonképp minden lépésünk tehetséggondozás. Meglátjuk. Természetesen, ha közületek bárkit érdekelne ez a másik blog is, akkor privátban elárulom a címét. :)

Jó volt az elmúlt 7-8 hónap! Remélem, a következő időszak legalább ilyen jó lesz. Veletek. Együtt.

2011. szeptember 19., hétfő

Megtöröm a csendet

Fejemben még tart blogom átalakításának tervezgetése - köszönöm az eddigi leveleket, ötleteket, tanácsokat!

Elvileg csend van most itt, gyakorlatilag nem bírom ki, hogy csendben maradjak. Van az úgy, hogy az embert semmi nem érdekli, sem fogadalmak, sem illemszabályok, sem az hogy ki mit fog szólni, mert muszáj kiírnia magából ami nagyon nehéz.

Gondolom, mindenki tört már el botot/faágat úgy, hogy a bot/faág csak majdnem tört ketté. Már nem egyenes, már majdnem két darab, már szöget zár be egymással a két fél, de még egy kis rész ott a szélén egyben tartja. Emlékeztek ilyenre? Képzeljétek ezt magatok elé. Na, így néz ki most Emi bal alkarjának orsócsontja :((( Igen, az, amelyiknek csukló tájéka csúnyán összetört májusban. :(((

Csütörtökön tornaórán futás felmérés volt. Hosszú táv, tehát az egész osztály együtt indul. Az elején mindenki nagyon teper. De keskeny az utca, ezért vannak ütközések. Emese pedig olyan peches, hogy ő jobbról kap egy lökést. Nem tud mást tenni, bal oldalára ráesik. Az aszfalton.

Ami még rosszabb: Két nap után lett csak begipszelve. Nem gondoltunk törésre, mert olyan nagyon azért nem fájt. Duzzanat sem volt. Még úszni is elment. Ááááááá. Szombat reggelre aztán szépen bedagadt. Két fogás megfőz, gesztenyekrémes torta elkészít - van egy szülinapos gyerek is a háznál, aztán autóba be, irány Szt. János Kórház Gyermektraumatológiai Osztály. Vannak helyek, amiket az ember szeretne egyszer s mindenkorra messziről kerülni. De nem lehet. Az élet nem engedi.

"Ha Isten megenged valami rosszat, akkor valami sokkal rosszabbtól akar megvédeni bennünket, vagy valami olyan útra akar vezetni, amelyre magunktól sohasem lépnénk rá." (Böjte Csaba)

Akarom hinni Csaba testvér szavait. Akarom magamat nem hibáztatni a két nap késlekedésért. Alig megy.

2011. szeptember 13., kedd

Pauza

Blogom frissülése mától bizonytalan ideig szünetel. Újra kell gondolnom a hogyanokat, s míg gondolkodok, csűrök-csavarok-mérlegelek-döntök, addig itt a blog hasábjain csönd lesz. Vélemény addig is jöhet minden mennyiségben a jobboldalt megadott email címre! Írjatok bátran. Minden észrevételnek, kérésnek, kérdésnek örülni fogok. Ne kíméljetek! :)

2011. szeptember 6., kedd

Tanévnyitó ünnepély - ahogy mi szeretjük :)

Maratoni hosszúságú szülői értekezletek - ha elsős azért, ha ötödikes akkor azért - előtt és után, számtalan újdonság valamint mindenféle lényeges és lényegtelen információ kereszttüzében + különórák szervezése, felszerelések véglegesítése és a gyerekek sok-sok mesélnivalója közepett elkészültem a tanévnyitós bejegyzéssel! Íme.

Az ember úgy megy oda kicsi tojáshéjfenekű első osztályos fia/lánya évnyitójára szeptember elsején reggel 8 órára, hogy dúlnak benne milliószám a nagyon vegyes érzések, érzelmek, emlékek, motoszkál a hasa tájékán az izgalom és lehet hogy még egy icipici félelem is. A ragaszkodás és az elengedés keserédes keveréke. Még olyan kicsi! Már ilyen nagy? Szóval szegény szülő ilyenkor érzékeny és neméppen stabil lelkiállapotú. Ha szinte teljesen ismeretlen a helyszínül szolgáló iskola, akkor pláne. Na erre a lelkiállapotomra jól jött a szentistvántelepi évnyitó.

Az ünnepély a létező leghatásosabban indult. Tündéri magyartanárnéni kedves köszöntő mondata után felcsendült a "Fürge róka lábak" és arra vonultak be a kis tojáshéjfenekű (és nagyobbacska) elsősök, miközben az egész iskola és a szülők is tapsoltak ritmusra. Nagyon felemelő volt - olyan, amikor az ember nem tud nem mosolyogni. :) Berci is azt mondta este, hogy nagyon jó volt bevonulni így!







Segítek: Kisokost a második képen kell keresni. :)

Aztán volt egy-két vers, ének, furulya- és hegedűszó, igazgató és polgármester, majd a nyolcadikosok megajándékozták az elsősöket kis ceruzacsomaggal, és kitűzték rájuk az iskola kitűzőjét. Az ajándékozás és a kitűzőzés idejére ez szólt aláfestésképpen:



Tuti, hogy a szülőknek szólt! :) Mosolygós kedvünket fokozandó. Valószínű, hogy a gyerekeknek is tetszett, de azért ez a zene elsősorban a harmincontúliak szívében indít fel kellemes érzéseket és emlékeket, nem? Nekem jó kedvem lett tőle, az biztos. :) Annyira illett szeptember elseje laposan de azért még melegen sütő reggeli napsütéséhez! Halász Judit bájáról nem is beszélve ugyebár.

Ja, és áldást-békességet-szeretetet kívánt mindenkinek a református lelkész, majd a katolikus pap is megáldotta a társaságot és az új tanévet. Tiszta idill. Mint a régi szép időkben. Teljesen természetes volt, hogy a helyi egyházak képviselői mint az oktatás-nevelés szereplői jelen vannak, és ott volt az egyetértés is közöttük. Tisztelet és tolerancia, ahogyan kell. (Oh, nagy szavak. És tényleg.) J. atya helyeselte J. lelkész intelmeit, majd ő is mondott egy pár mondatos kis történetet a hajó útnak indításáról. A történet mondandója szerint a hajó sikeres célbaéréséhez nagyon fontosak az előkészületek, a gondosan összekészített felszerelések, de menet közben az odafigyelés és a szakértelem is elengedhetetlen. Egyszerű és rövid volt, gyerekek számára érthető.

Nálam telitalálat volt ez a kis ceremónia, nem tagadom. Vállalom, hogy nem zavart az ünnepség kicsikét szentimentális jellege. Öregszem talán??

2011. szeptember 5., hétfő

Lencsi tanévnyitója

Orsi után szabadon, találós kérdéssel indítok:

Mit csinál Lencsi, a holland törpenyúl a tanévnyitó hajnalán?
a) Békésen majszolgatja a szalmáját, mint bármely más reggelen.
b) Lustálkodva fekszik az oldalán, mint mindig, amikor jól van lakva.
c) Elindul ő is az iskolába, egyedül.

Elárulom nektek: helyes válasz a c). Aki eltalálta, jöhet hozzánk egy kávéra! :)

Az történt, hogy aug. 31-én este elkövettem egy hibát: nyusziház kitatakarítása után nem figyeltem oda eléggé az ajtócska alapos bezárására. Van a zárnak egy kallantyúja, na azt valószínűleg nem toltam be ütközésig. De ezt akkor nem vettem észre. Késő volt már, vendégünk is volt egész napra apósom személyében. Gábor lumbágóval ült naphosszat mozdulatlanul a fotelban, mert ha megmozdult, jaj volt neki. Ezért én nyírtam le az egész gyöpöt, ami azért nem épp női munka minálunk. Meg mostam, főztem, ünneplőt vasaltam, vendégszerettem. Summa summarum fáradt voltam, és már kezdett a nyári menetrend felborulni, de az évkközbeni új menetrend hírből sem volt még kialakulva: nyáron gyerekek takarították a nyusziházat, de most hiába kérleltem őket többször is, augusztus 31-én nem volt rá idejük. Annyira készülődtek a másnapra, gondolom. :)

Szóval reggel 6 körül, amikor kimentem locsolni, egy kitárt ajtajú, belül üres nyusziház látványa fogadott! Első gondolat: éjszakai életet élő éhes kutyák, macskák... Rókát is láttunk már a kertben... :(((

Második gondolat: na azért nézzünk körül egy kicsikét. Nem kell a legrosszabbra gondolni mindjárt. Körülnéztünk. Gábor is. Lumbágója köddé vált egy pillanat alatt. Ha Lencsiről van szó, ugyebár. Hibiscus megrágva. De jaj, az az utca felé van. Lencsi kifér a kerítés alatt, és szeret is kimenni az utcára. Jaj, ne. A kinti világban semmi esélye éjjel. Ó, én felelőtlen, én felelőtlen. Minek kellett a buta takarítást besűríteni előző nap késő estére. Ez az örök túlvállalás. Maradhatott volna a nyusziól kakis-pisis, vidáman. Gyerünk, keressük tovább. Veteményeskert, rózsakert, hátsó kert. Lencsi sehol. Gábor biciklire pattan. (Lumbágó? Mondom, köddé vált.) Ő bejárja a környéket. Már háromnegyed hét körül jártunk. A gyász első könnyein is túl voltam már, amikor... Egy csuromvíz nyuszika jön ugrándozva felém, a szomszédban! :) Drótkerítés állja útját. Minden lyukon megpróbál átjönni hozzám, de nem fér. Ugrásokkal tarkítva szaladgál fel s alá, mondanom sem kell: nagyon édes. És él! :) Ekkor már gyerekek is kint voltak, pizsamában. Emi átment, és szépen hazahozta kalandvágyó Lencsit. Huh. Minden hajnalban rángatja az ajtaját, azt tudom - most nyilván engedett a rángatásra a csak félig bereteszelt zár.

És hogy ki takarítja majd a nyusziházat évközben? Fogalmam sincs. Már hat nap eltelt, de távol vagyunk még attól, hogy az évközbeni menetrendet kialakultnak nyilvánítsuk. :) Káosz van még mindig, na. Nekem pedig lóg a nyelvem. Októberre be szokott állni a rend. Mondtam már, hogy nekem fizikailag+agyilag is nehéz a tanévkezdés? Ugye más is van így néha ezzel?

2011. szeptember 2., péntek

Törődés. Törődés?

Akik jobban ismernek, azok talán tudják rólam: hiszem, vallom, érzem, tudom, látom, és tulajdonképpen szeretem, hogy minden ami körülöttünk és bennünk van, az ellentmondásos. Vagy másképp mondva: éppen annyira jó, mint amennyire rossz. A Biblia tele van ellentmondással. Jézus szavai sokszor ellentmondanak egymásnak. Aztán. Árva gyereknek lenni lehet éppúgy előny (az erős bizonyítási vágy csodákra képes alapon), mint amennyire hátrány (önértékelési zavar és társai miatt). És még. Eszembe jut az ismert keleti mondás is: "Amikor megszületünk, sírunk és mindenki körülöttünk mosolyog. Amikor meghalunk, mosolygunk és mindenki körülöttünk sír." Vagy. Melyik bölcs mondás az igaz vajon: Ellentétek vonzzák egymást? Similis simili gaudet? Hasonló a hasonlónak örül? Stb. stb. stb.

És akkor itt van ez a mai felfedezésem. Ha elkezdjük szó szerint, betű szerint értelmezni a gyönyörű (és nagyon okos!) magyar nyelv egyik leggyönyörűbb szavát: törődik, akkor mire jutunk? Pozitív vagy negatív az értelme??? Továbbmegyek: ha törődök a gyerekemmel, akkor az pontosan mit jelent? Hányan szenvedjük el a törődést? Eszében sincs a mi nagyon klassz nyelvünknek azt mondani, hogy törődök a gyerekemért vagy netalán a gyerekem érdekében, nem, nem, ezt így soha nem használjuk! A gyerek is "törődik" (összetörik? megtörik? esetleg betörik?) velem együtt!!! Aki nem törődik a gyerekével, az legalább nem töri össze saját magát és a gyereket is??? Vagy nem törik be egyikőjük sem, és olyanok lesznek egymás számára mint a zabolátlan ló és egy idegen???

Szeretek költői kérdéseket feltenni. Mostanában már nem zavar, ha nincs válasz. És néhanapján jó nyelvészkedni is! De mostmár inkább megyek, kellene törődnöm egy kicsikét a családommal :)

2011. szeptember 1., csütörtök

Szeptember elseje

Örömmel közlöm, hogy ma reggel háromnegyed nyolckor Kisokos beült az iskolapadba! Tanulmányait megkezdte hivatalosan is, nincs visszaút. :) A hírérték persze egyáltalán nem ez, hanem az, hogy mindezt 5 éves és 349 napos életkorban tette meg. Ez nem világrekord, gondolom nem is országos csúcs, de manapság ritka eset az ilyesmi, az biztos. (Harmincontúli ismerőseim közül kapásból három jut eszembe, aki szeptember eleji-középtáji születésnappal rendelkezvén hasonlóan tojáshéjakkal a fenekén kezdett iskolába járni. Gyermekkorú ismerőseim között inkább az ellenkező esetre jutnak eszembe példák: vannak néhányan, akik az első osztály őszén-telén töltik a nyolcat.)

Ez a tény jelen pillanatban ennél több szót talán nem is érdemel, mert az igazán érdekes az lesz: hogyan fog kinézni a gyermek és családja 1 hónap múlva, 6 hónap múlva, 9 hónap múlva, 5 év múlva? De erről majd inkább 1 hónap múlva, 6 hónap múlva, 9 hónap múlva, 5 év múlva írnék. :) Nem tudom, ki hogy van vele, de én minden, a gyermekeim életét meghatározó döntés táján érzem a pro-kat és a kontrákat, ennek köszönhetően mindig motoszkál bennem valamekkora bizonytalanság. De miért is foglalkozok most ezzel, hiszen Berci korai beiskolázásának döntése régesrég megszületett, aminek folyamata dokumentálva is van rendesen épp ezen a blogon, régebbi bejegyzések formájában. :)

Az évnyitó nekem tetszett, de az külön bejegyzés témája lesz. Nem merem ígérni, hogy a napokban, de hamarosan. Jöjjenek addig a ma reggeli készülődés és elindulás képei! Egyébiránt Lencsi nyuszink ma hajnalban elkövette eddigi élete legnagyobb galibáját. Nagyon izgalmas volt. Megmutatta, ki az úr a háznál, szeptember elseje reggelén, de erről is majd később. Elöljáróban annyit, hogy minden jó, ha a vége jó. :) És még le sem késtük a becsengetést, huh.

Először iskolatáska hátamra, aztán jöhet a szandi lábamra. 

Elsős fiú, ötödikes lány. 


Amíg Anyára várok, jól megfigyelek egy legyet. 

A csigagyűjteményes dobozomat is megszemlézem.
A hajtincseim is szoktak néha csigavonalakba rendeződni. :)

A legnagyobb rosszcsont. 

Ketten.

Anya megengedte, hogy első nap a menő kockás táskámat vigyem.
Összes többi napon szigorúan háti táskával kell közlekednem! 

Egyébként  fél egyig, azaz négy és fél óra hosszáig kellett kibírniuk az oskolában. Ami tojáshéjfenekűnek láthatóan vagányan, a friss felső tagozatosnak értesüléseim szerint mindenre nyitottan, megfigyelősen telt. Kedves iskolások, legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít! ;-) 

2011. augusztus 31., szerda

Piros pont...

... Kisokos leendő iskolájának vagy talán inkább tanító nénijének: augusztus utolsó vasárnapjára szervezett egy kirándulást, amikor is a leendő első bések + családjaik középnehéz erőpróbák közepett ismerkedhettek egy kicsikét. Egymással nameg a tanító nénivel és a napközis tanító bácsival. Másodjára tapasztalom, hogy a közösségépítés erőssége a Szentistvántelepi Általános Iskolának, és ez nekem bizony nagyon tetszik. Hiszen a tehetség is jobban bontakozik ki és a gátlások is jobban oldhatók olyan helyen, ahol családias a légkör!

A kirándulás jól sikerült, eltekintve attól a három perctól, amíg Bercikének fájt, hogy megcsípte a darázs. :-( Utána minden rendben volt, a csípés gyönyörűen elmúlt, és legalább megtudtuk, hogy Kisokos nem allergiás az ilyesmire (sem). Remélem, hogy a Miki nevű leendő osztálytárs is kiheverte már az ő darázscsípését. Miki - szerencsétlenségére - homloka legkeményebb részére kapta a támadást. Nagyon-nagyon fájlalta, szinte sokkos állapotba került, és a végén a füle környékére is panaszkodott. Szegényke.

Nem akarjuk túlzásba vinni az izgulást semmiképp sem, de ma már azért folyamatosan ott motoszkál a fejünkben és a hasunkban is: milyen lesz holnap az első nap a suliban?

De ne ezen rágódjunk, inkább nézegessük a vasárnapi kirándulás képeit:










2011. augusztus 24., szerda

Vízi mérföldkő 2.

Mai újabb mutatvány a vízben: Bercike felhozza a nagymedence aljáról a bedobott ötforintost (mondani sem kell, a játékot nővérétől leste el). Ha csak úgy le akar úszni érte, akkor nem bírja leküzdeni magát az aljáig, hiába nyomja nagyon a lábtempókat lefelé. Minden bizonnyal B. izomerejénél nagyobb a felhajtóerő. :) Ezért inkább ugrik egy hatalmas fejest, így szerez lendületet, és ezzel a módszerrel meg tudja kaparintani a medence fenekén nyugvó pénzérmét. Nagyon elszánt! :)

2011. augusztus 23., kedd

Vízi mérföldkő

Ezen a héten strandra járok a gyerekekkel minden délután, hogy:

1. kiélvezzük a nyarat amíg még lehet,
2. mozogjunk sokat vízben = ússzunk minél többet, én is! illetve hogy
3. könnyedén átvészeljük a kánikulát.

Tegnap azaz rögtön az első strandos napunkon az történt, hogy véletlenül itthon felejtettük a karúszót. Nagyok a gyerekek, segítenek bepakolni, de még így is (vagy épp ezért :)) becsúsznak hibák. A karúszó hiánya egy pillanatra kicsit bajosnak tűnt, hiszen Berci azzal szokta idejét tölteni a strandon, hogy karúszókkal felszerelkezve játssza a nagyon vízi embert a mély vízben. Ugrik, pörög, forog, úszkál hason s háton, még a medence aljára is próbál lemenni - már amennyire a karúszók engedik. Én pedig nyugodt lehetek végig a karúszók nyújtotta biztonság tudatában. Ajjaj, mi lesz velünk az ügyes kis vízenfenntartó szerkezetecskék nélkül - gondoltam egyik pillanatban, majd hirtelen eldöntöttem: akkor legyen itt az ideje annak, hogy az úszástanulásba komolyabban is belevessük magunkat. Ilyen tanítvánnyal könnyű:


Az orrbefogáshoz beugrás esetén még ragaszkodik. Ha ezt sikerül kiváltania buborékfújással, akkor mindkét kezét használhatja kartempózásra, és akkor meg is van az úszástudás!

A teljesség kedvéért: ilyen, amikor csak úgy siklik, lábtempóval megtámogatva de orrbefogás nélkül (aminek a vége egy kis vízbeszippantás):


Az a szerencse, hogy víznyelés után azonnal folytatja ott, ahol abbahagyta. :) Én ezt nem értem. Annyira utáltam gyerekkoromban, amikor orromba ment a víz! Mindegy. A lényeg: büszke vagyok erre a kis manócskára, ismét. :)))

2011. augusztus 22., hétfő

Kifestettük az iskolát

Nem szoktam egyébként a külcsínre túl sokat adni, de most örülök. Örülök annak, hogy pénteken, tanévkezdés előtt 12 nappal megszépült gyerkőckéim iskolája. Tetszenek nekem az ilyen egybeesések: mi idén tavasszal beírattuk ide a két gyereket, mindketten most kezdenek itt a majdnem teljesen idegenben, és pont most történik ilyen nagy felújítás, ami 30-40 évben egyszer szokott megesni. (Meg kell jegyezzem, nagyon ráfért szegény csóri épületre.) Ráadásul társadalmi munkában, amiben mind a négyen részt vettünk.

Az igazgató, a tanárok, a polgármester, a helyi tűzoltók, volt és jelenlegi tanulók, de legnagyobb létszámban anyukák és apukák - mintegy kétszázan - egyetlenegy nap alatt kifestettük a jó öreg Sz. Általános Iskolát kívül s belül. Régebben büszkélkedtem itt a közösen megnyert pályázattal kapcsolatban: http://kis-o-kos.blogspot.com/2011/06/gyozott-az-osszefogas.html

Volt bográcsos ebéd háromféle, sütemény harmincféle, zsíros kenyér, slágerek a hangosbemondóból, egész jó szervezés, azaz minden ami a vidám munkavégzéshez szükséges. :) Ismerkedtünk is leendő osztálytársak szüleivel is, tanárokkal is, szóval bőrünkön éreztük a közösen elvégzett munka közösségteremtő erejét. :) Én még rég nem látott szegedi ismerőssel is találkoztam a pályázatkiíró cég managerei között. Kicsi a világ. :)

Mi Gáborral jelen voltunk a kezdéskor, reggel 6 óra után nem sokkal hengert ragadtunk. EmiBerci 9 körül csatlakoztak. Radiátort festettek, felmostak, maszkolószalagot szedtek le, könyvet poroltak, könyvespolcot törölgettek. Ha megunták, egy kicsikét olvasgattak. :) Gábor aztán elment dolgozni, fontos határideje van neki holnapután. Becsülöm őt azért, hogy kemény és sok munkája kellős közepén hajnali néhány órára felcsapott épíőipari segéderőnek :)

Ilyen, amikor nem a billentyűzet kattog az ujjai alatt, hanem az ecset forog a kezeiben, létra tetjén.

Ez pedig már a majdnem kész állapot. Én valamit törölgetek, Emi mosdónál szorgoskodik, Berci pedig keresi: mit csinálhatna valami hasznosat?

Klassz volt, élmény volt, máskor is, bármikor!

2011. augusztus 16., kedd

Hatványozós és kedveskedős

Na, mivel Orsi felbátorított arra, hogy nyugodtan dicsekedjek itten gyerekeim okosságairól, ezért (és csak ezért :)) bejegyzek ide most megint egy matekost.

Bercike jött ma délelőtt, hogy eljutott négytől százhuszonnyolcig. Mondom neki, hogy az nagyon klassz, de miben? Milyen játékban, vagy a legózásnak talán valamelyik fázisában? Merthogy a legózás mint játéktevékenység mostanában mindent visz. Esetleg megszámolta a legókockákat? Nem tudtam hirtelen, hogy hogyan is kellene értenem az említett számokat. Aztán megmagyarázta: négytől indult, a számhoz mindig hozzáadta önmagát, és így eljutott százhuszonnyolcig. Gyermek tehát hatványoz, anélkül, hogy tudná mi az a hatványozás. :) Tudom, kettőtől lenne igazán tuti, de én elfogadom ezt így is hatványozásnak. :) Egyébként nem sikerült kideríteni, vajon miért pont néggyel kezdte a sort?

Aztán. Emi már nem kérte a paprikát, amit a kifli mellé kapott. Egy olyan hosszában-szeletnek a fele volt kb. Tekergett az egész gyerek egész teste jobbra-balra. Szenvedett. Tudja jól, hogy nem szeretem, ha egy-két falat ételt hagynak meg, de akkor sem bírta leküldeni. Kibökte: nem kéri. Nyílt a szám, hogy tessék megenni, lecsúszik az, dirib-darab ételeket nem szeretnék a tányéron látni otthagyva. De Berci megelőzött: "Add ide, én szívesen megeszem." (Pedig már a keksznél tartott.) Hamm, bekapta. Egy helyre megy, mondta. Emi arcán a megkönnyebbülés mosolya, és valami köszi-félét is motyogott. Testvérbecsület és összetartás a tetőfokon. "Berci, te ilyen jó vagy?" kérdeztem. Mire ő: "Csak azért vagyok jó, mert Te jó vagy, Anya." :-)

2011. augusztus 11., csütörtök

Rólam szóltak a hírek - eredmény!

Talán volt értelme annak, hogy többen megkérdeztük email-ben: hol van már az eredményhirdetés. Jobb későn mint soha, a szervezők ma reggel kitették a honlapra a díjazottak névsorát. http://www.hirtv.hu/hirtv/?article_hid=379278
Emi nincs köztük. :( És sajna a nyertes pályaműveket nem hozták nyilvánosságra. Pedig kíváncsi lettem volna a kis fogalmazványokra... De természetesen gratula a dobogósoknak, akik egyébként mind a hárman 10-11 évesek és lányok!

2011. augusztus 9., kedd

Logika

A minap Kiskos gondolta, feltesz egy jó nehéz kérdést Kisokosnak. Valamifajta csokis kekszeket rendezgetvén megkérdezte: Ha nyolcat ettünk meg, és még hat van a dobozban, akkor mennyi volt összesen a dobozban? Berci gondolkodott, gondolkodott. Úgy nézett ki, bele fog törni a bicskája, de aztán mégiscsak jött a válasz: 14. Megkérdeztük, hogy hogyan jött rá erre az eredményre. A felelet: azt tudom, hogy 7+7=14, és ez pont jó, mert ha nyolcból elveszek egyet, a hathoz meg ugyanazt az egyet hozzáadom, akkor az olyan mintha azt kérdeznétek tőlem, hogy hét meg hét az mennyi. :-) Soha nem tanítottuk neki ezt a fajta logikázgatást. Ez jön belőle, magától. Ahogyan nővére ujjai közül a kézműves szépségek. Büszke vagyok na, és néha muszáj dicsekednem! Azaz legszívesebben mindig dicsekednék, de az szörnyű lenne, jajj. Innentől vissza is fogom magam, ígérem! :-)

2011. augusztus 8., hétfő

Rólam szóltak a hírek - eredmény nuku

Mivel az elmúlt héten olyan sokan találtak rá blogomra a "rólam szóltak a hírek eredmények" és a "rólam szóltak a hírek díjazottak" keresőszavakkal, hogy mostmár meg kell szólalnom, egy kicsit aktuálisan is. Merthogy ez elég régen volt: http://kis-o-kos.blogspot.com/2011/07/rolam-szoltak-hirek.html

A nem túl jó hírem az, hogy sehol semmi hír a pályázat kiértékelésével kapcsolatban. Sőt, telefonon sem sikerült őket elérnem + elektronikus levelemre sem reagálnak. A pályázati kiírás úgy szólt, hogy telefonon értesítik a díjazottakat, és az interneten is közzéteszik a nyertesek listáját. No, ez utóbbi biztosan nem történt meg. Előbbiről pedig nincs infóm. (Ha valaki a díjazottak közül olvassa soraimat, az légyszi, légyszi írjon! pellekinga kukac megalith pont hu. Hogy megvan a döntés, megvannak a díjazottak, vége a bulinak, nyugi mindenki. Olyan rossz ez a bizonytalanság!) Szerintem 2 dolog lehetséges:

1. Az első három helyezett régen értesítve van. A szervezők kizárólag rájuk koncentrálnak, mindenki más le van ejtve.
2. Nyári szabadságolások és/vagy egyéb okok (fejetlenség, káosz, összeveszések, feledékenység, magánéleti gondok, neadjisten betegség stb) miatt egyáltalán nincs még döntés.

Kedves eredményhirdetést kíváncsian várók, figyeljetek. Írjatok nekem, és akkor közösen talán okosabbak leszünk. De talán az is célszerű lenne, ha minél többen érdeklődnétek az info@hirtv.net címen úgy, hogy a tárgymezőbe beírjátok: "rólam szóltak a hírek". Egyébként tervezi valaki, hogy szombaton elmegy az Erzsébet téri családi napra, ahol elvileg díjkiosztás is lesz?

2011. augusztus 6., szombat

Maximalista gyerek bemérgesedik

Ilyen az, amikor Kisokos nagyon nem elégedett saját magával, legyen szó nem többről, mint egy néhány cm-es vonalka meghúzásáról. A néhány centis vonalka tökéletlenségéből ő már előre látta, hogy az egész rajz ronda lesz. Ettől aztán jól kétségbe is esett. Össze is omlott lelkileg. Szegénykém.


De hála Istennek klassz tesó klasszul kihúzta őt a gödörből! :-) De Bercikém, muszáj lesz megtanulnod saját magadat kihúzni a gödörből!

És hogy miért rajzolgatnak androidokat? Fura ez nekem is, dehát ha egyszer apa okostelefonokra programoz, akkor nincs mit tenni. Jól van ez talán így. Ha csak az lenne nekik terítéken, ami belőlem jön, akkor borzasztóan maradi gyerekek lennének.  Jajj, csak azt ne. :S

2011. július 30., szombat

Büszkeboldog anya eldicsekszik

Nahát kérem szépen, az én tízéves lányom ilyesmikkel ajándékozott meg engem névnapom alkalmából. (A lekvárokat én készítettem, ő "csak" a tetejére való kis fityulákat alkotta. :-) )

 


Azért vagyok nagyon büszke, mert ezeket ő teljesen egyedül, teljesen önállóan és persze a lehető legnagyobb inkognitóban gyártotta le. Teljesen saját kútfőből, különösebb előképzettség és bármiféle minta nélkül, méretre szabott és varrt gumival ellátva. Ja, és azt is tudni kell, hogy nemigen lát engem kézimunkázni (sajnos). Tízéves koromban hímezgettem elég sokat, de az már rég volt ugyebár. Tehát magától jön ez őbelőle. Kaptam ám még szilvás meg epres üvegdíszt is, de szilvalekvárt még nem főztünk ebben a szezonban, az eper pedig enyhén megcukrozva püré formájában a fagyasztóban végezte az idén. :)

Ha valaki esetleg nem venné észre az apró részletet: A MEGGY feliratot betűnként egyre halványabb árnyalatú cérnából varrta ki az én egyetlen kislányom. Imádom!

Szóval kreatív a lány - ezt egy ideje tudjuk, és ha nagyon akar, akkor képes kitartóan, ideoda kapkodás nélkül, precízen dolgozni - ezt eddig inkább csak reméltük. Csak kell hozzá neki a nemes cél - pl. anya megörvendeztetése -, és akkor megy! :)))))

2011. július 26., kedd

Rövid híradás...

...arról, hogy ma volt a napja, amikor is - felnőtt fejjel immáron másodszor - elmerülhet-tem a sulikezdő iskolaszerek világában. Kedvencem ez:
Lett még logikai készletecskénk, számolópálcák, és persze füzetek, füzetcsomagolók, ceruzák, ragasztók, gyurmák, papírok, ilyen-olyan rajzfelszerelés, tolltartó, csak hogy a legfontosabbakat említsem! Édes egy elfoglaltság ez. Főleg a kis tojáshéjfenekű érintett + mostanság kapható írószerek minden titkát ismerő nővére társaságában. :)))

Úgy kezdődött ez az egész, hogy unokatesólátogatás volt nálunk hétvégén. A három közül a legidősebb Bercihez hasonló korú. No ő és családja lelkesen-kedvcsinálóan elmesélték nekünk, hogy a rossz időt tanszervásárlásra használták múlt héten. Nekem is voltak már a nyáron egyszer-kétszer ilyenirányú gondolataim, de ahogyan jöttek, úgy el is illantak mindahányszor. :)
A mai nap pedig épp megfelelőnek tűnt arra, hogy tanszerügyben behozzuk unokatesóval szembeni lemaradásunkat :) Este aztán volt mit rendezgetni.



A cipősdoboz már épp bezárult, mire Gábor jött megörökíteni gyermeknevelésünk eme fontos momentumát, így nem látszik, hogy a doboz már tele van mindenféle színes-szagos eszközökkel, kellékekkel. A cipősdoboz-rajzdoboz dolog klassz fejlemény a mi gyerekkorunkhoz képest. Eszembe jut az egykori ún. rajz-zsákom, amiben össze meg vissza keveredett mindig minden, és én soha nem találtam meg időre semmit... Ezt meg kiteszik az asztalra a gyerekek, leemelik a fedőt, és két ujjal kiemelik amire épp szükség van. Fedő vissza, munka indul. A kisebbik a térdemnél: matek-doboz fent említett számoló- és logikai felszerelésekkel megrakva.

Iskolatáska is van már, az hamarabb utamba akadt akciós formában, de azzal kapcsolatos fotót még nem közölhetek. Hiszen akkor mivel illusztrálnám az "első nap az iskolában" bejegyzést? :) Nem is baj, az addig valószínűsíthető Berci-növekedés mindenképp előnyös lesz. :)
Ötödikeseknek való cuccokat is vettünk, ami már azért jóval egyszerűbb ügy (füzetek, rajzlapok, és egy-két ceruza). Kivéve: a régóta kinézett és nagyon vágyott tolltartót. Ez nem megy könnyen. Kiskos kitalálta magának, én meg egye fene belementem az "égen-földön keressük-kutatjuk egész addig, amíg meg nem szerezzük" programba. A ma meglátogatott négy üzletből négy helyen hiánycikk:


Hama Butterfly Silver 25919. Persze megrendelhetnénk online is, de mi még ott tartunk, hogy 2600 forintos tolltartó esetén az 1000 forintos kiszállítási díj kicsit ésszerűtlen. Valakinek ötlete, hogy Bp-en hol lehet hama márkájú cuccokat (azaz ezt a tolltartót) kapni? Hátha útba esik nekünk valamikor... És nem, nem vagyunk cuccmániások meg márkaőrültek sem, de most ezt az egy kis luxus-féleséget megengedjük lányunknak.

Szóval őrangyaloknak nem volt dolga nálunk az elmúlt 24 órában. Nem volt dolguk, de ők mégis intézkedtek: összefutottunk I. nénivel, Berci leendő tanító nénijével az írószerboltban. Igazán kedves, szimpatikus és csupa szeretet volt. Öröm volt ez a találkozás! Öröm volt az egész nap. :-) A rövid híradás pedig hosszúra sikeredett, ej!

2011. július 25., hétfő

Keménységem első epizódja

Elhatároztam ugyebár, hogy óvó-védő-aggódós hozzáállásomból visszább veszek egy kicsikét, és hagyom a kicsi és a nagy rosszcsontot csetleni-botlani-küzdeni-szenvedni. Eljött a saját bőrükön megtapasztalás ideje. Eltekintve néhány visszaeséstől, egész jól megy ez nekem. :)

Először a poziitív hozadékról: délután Emi elmosogatott, Berci pedig székre állva helyére pakolta a reggeli-délelőtti edényeket. Öröm volt nézni, ahogyan égett kezük alatt a munka! :)

És most a kevésbé pozitívról, amit aztán mégis pozitívnak értékeltem. A délutáni kertben játszás eddig úgy zajlott nyálunk, hogy ötpercenként rájuk szóltam: "Lassabban! Óvatosabban!" vagy "E/B, ha nem bírsz visszavenni a sebbességből, elveszem a rollert." esetleg "Ne olyan magasra a hintán!" Aki veszekedett, azt behívtam egy kicsikét elbeszélgetni. Volt, hogy mindketten egyszerre kaptak lelki fröccsöt, neadjisten fenékrecsapást "ki kellett vernem az ördögöt a fenekedből, mert te magad nem bírtál vele" kísérőszöveggel.

Ehhez képest ma csendben voltam, háttérből figyeltem. Láttam, hogy egyre gyorsabb és gyorsabb a ház körül rollerezés. Már nézni is rossz volt, de türtőztettem magam. És mi lett a vége? Földönfekvő Emese :( Egy-két percig szidtam magamban magamat összevissza. Felelőtlen mindenségemre gondoltam. Aztán amikor felkelt, és láttam, hogy középsúlyos térd- és tenyérlehorzsolásnál több nem történt, akkor kicsikét megnyugodtam. Sőt. Tetteik következményeivel való szembesítés: kiváló. Közben hevesen adtam hálát az Őrangyaloknak, hogy nagyobb baj nem történt. Kicsi hüppögés, kicsi bicegés után helyreállt a rend. És nem volt több száguldás. Legalábbis Kiskos részéről!

Mi lesz holnap? Őrangyalok, ne menjetek messzire!

2011. július 23., szombat

Pont jókor jött...

... ez az idézet, ami tegnap az utamba akadt. Olvastam/hallottam én ezt már régebben is, nem volt teljesen ismeretlen, de mégis az újdonság erejével hatott s még inkább jó kedvre derített, amikor ma a facebook-on az ismerősök üzenetei között erre a kis okosságra bukkantam:

"Ha szeretnél egy napig boldog lenni, rúgjál be!
Ha szeretnél egy hétig boldog lenni, házasodj meg!
Ha szeretnél egész életedben boldog lenni, kertészkedj!"
(japán közmondás)


Igaz lehet ez a kis bölcselet, mert ha jobban belegondolok, azt veszem észre magamon: most hogy harmadik napja dúl az októberies időjárás, én már nagyon mennék ki, ki a kertbe szöszmötölni. Pedig már épp kezdett sok lenni az állandó gyomlálásból, a paradicsom-kötözgetésből, a fűnyírásból, a metszegetésekből, a kártevők és a szárazság elleni küzdelemből, de legfőképp abból, hogy soha nincs vége. És tessék, három nap uttán hiányzik! :) Aztán van olyan elégetetlenkedés is bennem: még mindig rengeteg ötletem van a kertünkkel kapcsolatban, de nem jutunk oda, hogy megvalósítsuk... Ráadásul ezen a nyáron még nem is feküdtem a nyugágyban, amit tavaly ilyenkor vettünk. Bezzeg tavaly sikerült kétszer is rendeltetésszerűen használnom! :)

Jöjjenek inkább a képek!

A legjobban sikerült kompozícióm ilyen lett mostanra:


Jól kitaláltam a kör alakú rózsakertecskét is, de sajna vannak vele gondok (tetvek, hernyók, és a bordó rózsák gyenge növekedése). Nem baj, én kitartok, és csak azért is kikupálom. Most ilyen:


Ugyanaz egy kicsit közelebbről:


 Ugyanez oldalkerti nézőpontból:


Nálam örök kedvenc a hibiszkusz:


És az árnyékliliom:

A törpe sárga sásliliom is dobogós!


Az egynapos boldogságra nem vágyom, a házasság az más tészta, a kert... nos remélem, igaz lesz a mondás nagyon sokáig! Ezennel ennek a kicsikét önző, saját boldogságomról szóló, gyerekeket meg sem említő bejegyzésnek vége!

2011. július 22., péntek

Szélsőségek hete a szélsőségek földjén 3.

És hogy mit szóltak ehhez a nem mindennapi árvaházi szituációhoz a mi körbebabusgatott gyerekecskéink? Emese gond nélkül vegyült a gyerekek között. Először megfigyelt, majd játszott velük, még új karkötő készítési technikát is tanult. Legjobb barátnője hamar a hétéves Barbi lett. És Bercike? Nála kicsit nehezebben ment a helyzet elfogadása. Először nem akart a gyerekek közé menni, aztán ha nagy nehezen rávette magát, hogy csatlakozik, akkor egy óra elteltével kérte: menjünk mostmár innen. Végül ő is szert tett egy barátra a tízéves Attila személyében. Attila vicces és nagyon nyitott gyerek. Csupa energia és lendület. Egyszerűen felkarolta a helyét nehezen találó Bercit, egyszerre szeretettel és vagánysággal.

Érdekes ez nekem. Azt tudtam, hogy Kisokos nehezen teremt kapcsolatot, ám itthon úgy tűnik, hogy Kiskos az, aki érzékenyebb az alacsonyabb komfortfokozatra. Ott ezzel nem sok problémája volt. Az is számít nyilván, hogy Emi tízéves, aki már sokat edződött az iskola néha kíméletlen közegében, Bercike pedig kicsi gyermek még ebben a tekintetben. Nem tudom. Mindenestre azt hiszem örülök, hogy Berci úrfi be volt dobva egy kicsit a mélyvízbe. Illetve - és itt jön egyik nagy és örök kérdésem a neveléssel kapcsolatban - ha egy szülő felismeri gyermeke egy-egy gyengébb oldalát, akkor mi a helyes: ha teljességgel elfogadja azt és nem akar azon változtatni, vagy ha fokozatosan és következetesen megpróbálja erősíteni a gyermekének az ő mércéje szerinti gyengeségeit??

És hogy én és a nevelési stílusom változott-e ezalatt az egy hét alatt? Azt hiszem, igen. Előtte is érlelődött már bennem, hogy muszáj lesz hátrébb lépnem egyet, és hagynom gyermekeimet küzdeni, saját magukat menedzselni, boldogulni, megdolgozni azért amit szeretnének, akkor is ha ez időnként sírással, konfliktusokkal és kudarcokkal jár. És keményebb lettem/leszek abban is, ahogyan a házimunkákba való besegítést megkövetelem. Ettől biztosan erősödnek. (Csak meg ne szakadjon közben a szívem.) Jajj, de nehéz megtalálni az egyensúlyt. Legyenek tudatában annak, hogy anyjukra mindig számíthatnak, de ne váljanak anyámasszony-katonákká. Úgy, hogy az egyik tízéves, a másik nem egész hat. Azért az nagy különbség. Nincs mese, el kell fogadjam: Emi több ideig lehetett/lehet babás-kisgyermekes, Bercike pedig hamarabb kell, hogy nagyosodjon. Remélem, mindketten profitálnak majd családon belüli helyzetükből! És erdélyi nyaralásunkból :)

2011. július 21., csütörtök

Szélsőségek hete a szélsőségek földjén 2.

2. számú szélsőség Erdélyben: Ami az épületeket illeti, általánosan megfigyelhető, hogy jelen vannak nagy számban a 60-80 éves, kissé már megroggyant házak és sokszor mellettük vagy a szomszéd utcában a 0-5 éves szuper villaépületek, villaparkok (a városokban bevásárlóközpontok). Szováta és Szovátafürdő ilyen kontrasztossága szembetűnő. Egyrészt náluk kimaradt a nyolcvanas évek maszekolós-építkezős korszaka, és a fellendülés is kicsit később indult be, mint nálunk, ezért nincs átmenet a nagyon régi és a nagyon új között. Másrészt pedig az új építkezéseket legtöbbször holland és német befektetők bonyolítják, szinte külön kis világot létrehozva maguknak vagy a fizető vendégeknek, szeparáltan az őslakosoktól. Én úgy vettem észre, nem is nagyon van vegyülés a két "tábor" között, ezért véleményem szerint a kontrasztosság nem fog egyhamar oldódni. Az öreg házakban kedves nénik és bácsik laknak, ami melengeti az ember szívét. De hol vannak a fiatalok?

És most rátérek a legnehezebb témára: a dévai alapítvány által gondozott árva gyerekekkel kapcsolatos élményeinkre. És az árvaháznak a mi gyerekeinkre gyakorolt hatásaira, elvégre ez itt mégiscsak egy tehetséges gyerek blog. (Mostanában kezdek néha letérni erről a vágányról, ami nem helyes! Akkor sem, ha nyár van és pihi mindenféle fronton.)

Szóval. A rendszer alapvetően jól van kitalálva. A gyerekek nyolcfős "családokban" élnek, vegyes életkorú egynemű csemeték vannak egy-egy családon belül. Egy ilyen család életét egy felnőtt nevelő irányítja. (Előfordul, hogy az alapítvány által felnevelt fiatalból nevelő lesz.) A 15 éven felüliek már nem családokban, hanem kollégium-szerű szobákban laknak. Az étkezések időpontja mindig ugyanakkor van, ez rendszert visz a napjukba. Minden étkezés előtt és után ima van fegyelmezetten. A gyerekek takarítanak, az ebédlőt pl minden étkezés után az aznapi "szolgálatosok" söprik fel és az asztalokat ők takarítják le. A nagyobbacskák szépen foglalkoznak a kicsikkel. A 8-9 év felettiek mosnak, vasalnak, mosogatnak. Ezt lehet esetleg elítélni gyerekmunka okán, de én úgy láttam, a gyerekeknek semmi baja ettől. Sőt. Tartást ad nekik. Munkára vannak nevelve, ez mindenképp pozitívum. Az iskolában van aki jól teljesít, van aki közepesen, van aki gyengén. E tekintetben nagy a szórás csakúgy, mint a szabályos családokban nevelkedő gyerekek körében. Kertészkednek, állatokat nevelnek, ami szintén hasznos és ügyes dolog. Működik az egész rendszer: Románia területén 23 bentlakásos otthont és 40 napközis házat működtet a Dévai Alapítvány mindennemű állami támogatás nélkül. Pályázati pénzekből, adományokból, és gondolom a katolikus egyház segítségével. Ez számomra hihetetlenül nagy dolog.

Vannak persze gondok is. A szovátai otthonban a legszembetűnőbb a három nagyon problémás tesvér volt. Az otthonban lakó gyerekek 98%-a jóravaló és szófogadó, ez a három viszont lop, hazudik és teljességgel kezelhetetlenek. Megjegyzem, vannak szüleik, csak kényelmesebb/könnyebb/olcsóbb nekik, ha iskolaidőben mások gondozzák/nevelik/etetik a gyerekeiket. Életük első öt évében és nyaranta otthon tanulják az "értékrendet". Miért nincs olyan szabály, hogy akit mondjuk háromnál többször lopáson rajtakapnak és ráadásul van hova hazamennie, az elzárja magát az alapítvány bármiféle segítségétől?

De nem is erről akartam írni legfőképp, hanem arról: az úgynevezett ingerszegény környezet, az úgynevezett hátrányos helyzet és az ilyen mesterségesen kialakított, nem vérszerinti "nagycsaládban" felnövekvés valóban személyiségromboló és maradandó károsodást okozó tényezők? Ezek a gyerekek úgy nőnek fel, hogy nemigen utaznak a megyéjükön kívül sehová, de van olyan is, aki a Szovátán kívüli világból nem sokat lát. Az iskolában állítólag gyakran csúfolják, kiközösítik őket pusztán azért, mert "otthonosok". Mindeközben tudatában vannak ezek a gyerekek annak, hogy az otthon által nyújtott étel, fűtés és biztonság nagyon sokat ér, mert ahonnan ők jönnek vagy ahová néha-néha hazamennek, az bizony az igazi kemény világ (nincs anya, súlyos alkoholizmus, romos körülmények, gondatlanság, analfabetizmus stb.). Szóval megbecsülik azt, ami számunkra azért sokszor döbbenetes volt. Nekünk a pincében kialakított sötét ebédlő, a bádogtányérok, az adomány- (azaz a mások által levedlett) ágyneműk, a "szemet szemért, fogat fogért" elv a gyerekek között azért néha sok volt, nehéz volt. De közben alapvetően vidámnak tűnnek, és jól elvannak ezek a gyerekek. Nevelődnek ők. Egymás által és azáltal, amit éppen hoz az élet, gondolok itt a sűrűn cserélődő nevelőkre. És nem mondanám, hogy durva lelkűek lennének ettől. Sőt. Látni kellene mindenkinek, ahogyan a 11 éves Enikő népdalokra tanította a 2 éves Rebekát. Vagy azt, ahogyan a hétéves Barbi nagynagy magabiztossággal és vidámsággal készül a piknikre egyetlen kis kutyusos táskáját pakolgatván. A piknik nem más, mint egy tízperces séta + letelepedés a fűre + uzsonnázás + tollasozás + tízperces séta haza. De neki ez nagy kirándulás.

3. számú szélsőség, ami azóta is itt motoszkál bennem: Árvaházban, vérszerinti szülőktől távol is lehet boldog gyermekkora egy gyereknek. Véleményem és múlt heti tapasztalásaim szerint a "családban mindenképp egészségesebb nevelkedni, árvaházban pedig rémes és szomorú" általánosítás nem állja meg a helyét. Most biztosan furcsákat gondoltok rólam. De ha egyszer így érzem. Ma amikor a felnövekvő generációnál annyi de annyi probléma adódik abból, hogy mindenük megvan és még a széltől is óvva vannak. Na, szóval mindenféle sztereotipizálás szerintem hiba. Azért elővettem most Mark Twain Koldus és királyfiját. Nálam ezerszer profibban leírja, hogy mennyire szenved a koldus gyerek, ha egyszer a mindig irigyelt királyfi szerepébe pottyan és fordítva. Kétféle világ, kétféle neveltetés, de egyikre sem lehet egyértelműen jót vagy rosszat mondani! Még nem értem a könyv végére, és nem tudom, Twain bácsi mit mond: vajon szükséges-é, hogy a kétféle világ között vegyülés/átjárás legyen?!?

2011. július 15., péntek

"Rólam szóltak a hírek"

Jön, jön, jön már erdélyi utunk beszámolójának második része, csakhát lassan haladok vele. Nehéz a nyári mindenféleségek között időt kiszorítani az írásra. Ma és tegnap pl. unokatesóztunk Balatonalmádiban, előtte engem kicsit megműtöttek, ami előtt gyorsan gyártottam lekvárt 20 kg sárgabarackból, és hát sütiket is kell sütnöm a finom gyümölcsökből, ilyenek. Nameg ma volt a határideje egy mesepályázatnak, Kiskosunk élete első pályázatának. És hát azzal Anyucijának is volt azért dolga. Kitalált történeteket vártak "Rólam szóltak a hírek" témában. http://www.hirtv.hu/hirtv/?article_hid=379278

Az úgy volt, hogy véletlenül észrevettük a tv-ben a reklámot. Tudni kell rólunk, hogy kb kéthetente egyszer kapcsoljuk be a tévét, általában úgy félórára, tehát hogy pont elcsíptünk egy ilyen hirdetést, azt már önmagában is jelnek értékeltem. Ráadásul a leadási határidő előtt három nappal! Nem tagadom, nagyon megtetszett nekünk a fődíj is: családi utazás a dániai legoland-be. Jó, jó, tudom, hogyan mennek mifelénk a pályázatok elbírálásai, de akkor is. Gondoltunk egyet: próba szerencse. Amúgy is kellett már a szellemi elfoglaltság kissé elkanászodni látszó Emese számára. Remek alkalom!

Sajna még korai lenne itt leközölni a művet, egyelőre el kell hinnetek nekem, hogy egész jó kis sztori kerekedett a dologból a végére. :) Döntés: augusztus 1-ig, ünnepélyes eredményhirdetés augusztus 13-án. Izgi!

2011. július 11., hétfő

Szélsőségek hete a szélsőségek földjén 1.

No, mivel ígértem - és egyébként is :) -, összeszedem gondolataimat, és nekiugrok erdélyi utunk részletes beszámolójának. Kicsit nehéz lesz, annyira élménydús volt. Node gyerünk.

Szóval. Alapvetően kétfajta területen gyűjtöttünk élményhegyeket:
1. Erdély, annak is Székelyföld része és
2. árva gyerekek a Dévai Alapítvány gondozásában Szovátán.

Erdély
Ahogyan a határátkelés után egyre beljebb és beljebb haladtunk Románia területén, meg kell vallanom őszintén, a döbbenet lett úrrá rajtunk. Ami legelőször szembeötlött a falvakban, de az országút mentén is: rengeteg kóbor kutya poroszkál mindenütt, hol magányosan, hol csapatokba verődve. És bizony szép számmal voltak kilapított kutyusok is az úttesten. Amit nem csodálok egyáltalán, hiszen a román kamionosok embertársaikra sem vigyáznak, mit nekik egy-két kutya?!? Mi végig felújított, sima aszfalton haladhattunk, aminek örültünk, a román kamionosok vezetési stílusához viszont hozzá kellett edződnünk. (Náluk az az alap, hogy kétsávos úton pont elfér egymás mellett három autó, tehát ők előzés közben a szembe forgalmat nem szokták figyelembe venni. Ha az előzött jármű és a szembejövő autó is lehúzódik, akkor az előzést végrehajtó kocsi épp elfér középen. Ez náluk olyan, mint nálunk az, hogy zöld lámpánal szabad az út! Szidta is Gábor eleget a román sofőrök balkáni, otromba, kulturálatlan stb mindenségét. Én meg próbáltam csitítani mondván: általánosítani nem szabad. Szóval tisztelet a kivételnek!)

No de nemcsak kóbor kutyák határozzák meg arrafelé a tájat, hanem a nagyon színes népviseletbe öltözött lovaskocsikon vándorló, románul beszélő oláh cigányok. Ne értsen félre senki, nem azt mondom, hogy ezek rossz emberek volnának, csak azt mondom, hogy utunk során gyakran éreztem magamat inkább Indiában, mint Európában! És hogy a parkolókban a nyugati rendszámú autókat ellepő cigány gyerekek mennyire erőszakosan koldulnak! No ezt már a rossz dolgok közé sorolom. Nem szeretem az erőszakosságot. Be kell ide jegyeznem, hogy arrafelé nem ritka a dolgozó cigányok látványa sem. Rakják a szénaboglyákat kinn a legelőn, terelgetik állataikat, gyűjtögetik a különböző bogyós gyümölcsöket és a rókagombát az erdőben, ilyenek. Szóval a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely útvonalon a falvakban kint az utcán jócskán kisebbségben van a fehér ember, ez tény. Kóbor kutyák + lovaskocsin vándorló, kolduló vagy épp dolgozgató barna emberek sokaságán kívül még két tényen kellett ledöbbennünk:
1. Egy-két kis falu kivételével a településnevek (és minden más) csak és kizárólag románul van kiírva,
2. Minden faluban csillogó tetejű túlméretezett hagymakuploás ortodox templom magaslik és nemcsak hogy magaslanak, gőzerővel épülnek jelenleg is. Megintcsak magyarázkodnom kell: Nem az ortodox vallással van a bajom, hanem azzal, hogy 1. állam és egyház összeszövetkeznek a románság erőltetett terjesztése érdekében 2. hogy ez a folyamat  jelenleg is zajlik. Én a naiv azt hittem, hogy az EU országai a tolerancia felé haladnak, és én a naiv azt hittem, hogy 2011-ben békén hagyunk mindenkit ott ahol van, azzal a vallásával amije neki van. Én naiv azt is hittem, hogy az erőszakos betelepítések kora már régesrég lejárt. (Persze nem tudom, hogy konkrét betelepítések zajlanak-e, vagy csak úgy üresen-kihasználatlanul csillognak-villognak ezek a templom monstrumok, amolyan jelképként. ?)

Erdély hatalmas, és mi most csak egy nagyon kis részéről szereztünk benyomásokat, Hargita megyéről. No, itt már több magyar szót/feliratot lehet hallani/látni, mint az ország nyugatabbi megyéiben, de még mindig kevesebbet mint amire én személy szerint számítottam. (Minden bizonnyal jó nagy tévedésben éltem eddig.) Nagyon pozitív benyomások értek bennünket Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen. Ezek szép, ápolt magyar városok kedves, fegyelmezett, szelíd emberekkel. Csíksomlyón pedig egészen úgy éreztük magunkat, mintha Ausztriában lennénk. Korondon is szinte csak magyar szót lehet hallani, ám a főút mentén árusított portékáknak jó, ha a harmada eredeti székely kézműves termék. Török, kínai, dél-amerikai áru van többségben. Kalotaszegi hímzett párnákat például egyetlen egy helyen láttunk.

A táj egyébként tényleg lenyűgöző. Jellegzetesek a szelíd lankákon gyönyörűen rendben tartott ligetes-fás legelők és kaszálók békésen legelésző juhnyájakkal vagy bocikkal, lovakkal. A Békás-szoros környéke pedig tipikus alpesi vidék, rengeteg fenyővel, hűvös-párás időjárással, hegyvonulatok előtt gomolygó sejtelmes felhőkkel.

1. számú szélsőség tehát: "De hasonlít Svájcra/Ausztriára ez a vidék" és "Indiában érzem magam" benyomások félóránként váltakoznak az emberben, ha Erdélyben jár!

Folyt. köv.
Addig hadd meséljenek a képek:
https://picasaweb.google.com/tarnokg/Szovata?authkey=Gv1sRgCMzQh-DPnquV5gE#