No, mivel ígértem - és egyébként is :) -, összeszedem gondolataimat, és nekiugrok erdélyi utunk részletes beszámolójának. Kicsit nehéz lesz, annyira élménydús volt. Node gyerünk.
Szóval. Alapvetően kétfajta területen gyűjtöttünk élményhegyeket:
1. Erdély, annak is Székelyföld része és
2. árva gyerekek a Dévai Alapítvány gondozásában Szovátán.
Erdély
Ahogyan a határátkelés után egyre beljebb és beljebb haladtunk Románia területén, meg kell vallanom őszintén, a döbbenet lett úrrá rajtunk. Ami legelőször szembeötlött a falvakban, de az országút mentén is: rengeteg kóbor kutya poroszkál mindenütt, hol magányosan, hol csapatokba verődve. És bizony szép számmal voltak kilapított kutyusok is az úttesten. Amit nem csodálok egyáltalán, hiszen a román kamionosok embertársaikra sem vigyáznak, mit nekik egy-két kutya?!? Mi végig felújított, sima aszfalton haladhattunk, aminek örültünk, a román kamionosok vezetési stílusához viszont hozzá kellett edződnünk. (Náluk az az alap, hogy kétsávos úton pont elfér egymás mellett három autó, tehát ők előzés közben a szembe forgalmat nem szokták figyelembe venni. Ha az előzött jármű és a szembejövő autó is lehúzódik, akkor az előzést végrehajtó kocsi épp elfér középen. Ez náluk olyan, mint nálunk az, hogy zöld lámpánal szabad az út! Szidta is Gábor eleget a román sofőrök balkáni, otromba, kulturálatlan stb mindenségét. Én meg próbáltam csitítani mondván: általánosítani nem szabad. Szóval tisztelet a kivételnek!)
No de nemcsak kóbor kutyák határozzák meg arrafelé a tájat, hanem a nagyon színes népviseletbe öltözött lovaskocsikon vándorló, románul beszélő oláh cigányok. Ne értsen félre senki, nem azt mondom, hogy ezek rossz emberek volnának, csak azt mondom, hogy utunk során gyakran éreztem magamat inkább Indiában, mint Európában! És hogy a parkolókban a nyugati rendszámú autókat ellepő cigány gyerekek mennyire erőszakosan koldulnak! No ezt már a rossz dolgok közé sorolom. Nem szeretem az erőszakosságot. Be kell ide jegyeznem, hogy arrafelé nem ritka a dolgozó cigányok látványa sem. Rakják a szénaboglyákat kinn a legelőn, terelgetik állataikat, gyűjtögetik a különböző bogyós gyümölcsöket és a rókagombát az erdőben, ilyenek. Szóval a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely útvonalon a falvakban kint az utcán jócskán kisebbségben van a fehér ember, ez tény. Kóbor kutyák + lovaskocsin vándorló, kolduló vagy épp dolgozgató barna emberek sokaságán kívül még két tényen kellett ledöbbennünk:
1. Egy-két kis falu kivételével a településnevek (és minden más) csak és kizárólag románul van kiírva,
2. Minden faluban csillogó tetejű túlméretezett hagymakuploás ortodox templom magaslik és nemcsak hogy magaslanak, gőzerővel épülnek jelenleg is. Megintcsak magyarázkodnom kell: Nem az ortodox vallással van a bajom, hanem azzal, hogy 1. állam és egyház összeszövetkeznek a románság erőltetett terjesztése érdekében 2. hogy ez a folyamat jelenleg is zajlik. Én a naiv azt hittem, hogy az EU országai a tolerancia felé haladnak, és én a naiv azt hittem, hogy 2011-ben békén hagyunk mindenkit ott ahol van, azzal a vallásával amije neki van. Én naiv azt is hittem, hogy az erőszakos betelepítések kora már régesrég lejárt. (Persze nem tudom, hogy konkrét betelepítések zajlanak-e, vagy csak úgy üresen-kihasználatlanul csillognak-villognak ezek a templom monstrumok, amolyan jelképként. ?)
Erdély hatalmas, és mi most csak egy nagyon kis részéről szereztünk benyomásokat, Hargita megyéről. No, itt már több magyar szót/feliratot lehet hallani/látni, mint az ország nyugatabbi megyéiben, de még mindig kevesebbet mint amire én személy szerint számítottam. (Minden bizonnyal jó nagy tévedésben éltem eddig.) Nagyon pozitív benyomások értek bennünket Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen. Ezek szép, ápolt magyar városok kedves, fegyelmezett, szelíd emberekkel. Csíksomlyón pedig egészen úgy éreztük magunkat, mintha Ausztriában lennénk. Korondon is szinte csak magyar szót lehet hallani, ám a főút mentén árusított portékáknak jó, ha a harmada eredeti székely kézműves termék. Török, kínai, dél-amerikai áru van többségben. Kalotaszegi hímzett párnákat például egyetlen egy helyen láttunk.
A táj egyébként tényleg lenyűgöző. Jellegzetesek a szelíd lankákon gyönyörűen rendben tartott ligetes-fás legelők és kaszálók békésen legelésző juhnyájakkal vagy bocikkal, lovakkal. A Békás-szoros környéke pedig tipikus alpesi vidék, rengeteg fenyővel, hűvös-párás időjárással, hegyvonulatok előtt gomolygó sejtelmes felhőkkel.
1. számú szélsőség tehát: "De hasonlít Svájcra/Ausztriára ez a vidék" és "Indiában érzem magam" benyomások félóránként váltakoznak az emberben, ha Erdélyben jár!
Folyt. köv.
Addig hadd meséljenek a képek:
https://picasaweb.google.com/tarnokg/Szovata?authkey=Gv1sRgCMzQh-DPnquV5gE#
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése