Elhatároztam ugyebár, hogy óvó-védő-aggódós hozzáállásomból visszább veszek egy kicsikét, és hagyom a kicsi és a nagy rosszcsontot csetleni-botlani-küzdeni-szenvedni. Eljött a saját bőrükön megtapasztalás ideje. Eltekintve néhány visszaeséstől, egész jól megy ez nekem. :)
Először a poziitív hozadékról: délután Emi elmosogatott, Berci pedig székre állva helyére pakolta a reggeli-délelőtti edényeket. Öröm volt nézni, ahogyan égett kezük alatt a munka! :)
És most a kevésbé pozitívról, amit aztán mégis pozitívnak értékeltem. A délutáni kertben játszás eddig úgy zajlott nyálunk, hogy ötpercenként rájuk szóltam: "Lassabban! Óvatosabban!" vagy "E/B, ha nem bírsz visszavenni a sebbességből, elveszem a rollert." esetleg "Ne olyan magasra a hintán!" Aki veszekedett, azt behívtam egy kicsikét elbeszélgetni. Volt, hogy mindketten egyszerre kaptak lelki fröccsöt, neadjisten fenékrecsapást "ki kellett vernem az ördögöt a fenekedből, mert te magad nem bírtál vele" kísérőszöveggel.
Ehhez képest ma csendben voltam, háttérből figyeltem. Láttam, hogy egyre gyorsabb és gyorsabb a ház körül rollerezés. Már nézni is rossz volt, de türtőztettem magam. És mi lett a vége? Földönfekvő Emese :( Egy-két percig szidtam magamban magamat összevissza. Felelőtlen mindenségemre gondoltam. Aztán amikor felkelt, és láttam, hogy középsúlyos térd- és tenyérlehorzsolásnál több nem történt, akkor kicsikét megnyugodtam. Sőt. Tetteik következményeivel való szembesítés: kiváló. Közben hevesen adtam hálát az Őrangyaloknak, hogy nagyobb baj nem történt. Kicsi hüppögés, kicsi bicegés után helyreállt a rend. És nem volt több száguldás. Legalábbis Kiskos részéről!
Mi lesz holnap? Őrangyalok, ne menjetek messzire!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése