Lehet, hogy túlzás, mégis azt érzem: az elmúlt heti nyaralásunk életünk leges-leges-legtanulságosabb és élményekben leges-leges-leggazdagabb nyári kiruccanására sikeredett.
Szovátán voltunk, kétfajta késztetéstől indíttatva:
1. hogy meglátogassuk pártfogolt keresztfiunkat - róla egyszer már hírt adtam blogom hasábjain http://kis-o-kos.blogspot.com/2011/04/nono.html
2. hogy bepillantást nyerhessünk Erdély s azon belül Székelyföld világába, mivel még arrafelé egyikőnk sem járt.
Volt egy harmadik, kicsit titkos, kicsit bizonytalan, inkább csak amolyan tudat alatti indíttatás is, mégpedig a pedagógiai. Lássanak az én nagyon körbeszeretett, mindenféle földi jóval és végtelen mennyiségű szülői figyelemmel körülvett gyerekeim egy szeletkét az élet keményebb oldalából. Kapjanak egy kis ízelítőt a sokkal nehezebb sorsú kortársaik mindennapjaiból is. Ez utóbbi indíttatás bizonytalansága onnan fakad: én sokat filozofálok azon, vajon jó-e vagy sem, ha egy gyermeket simogat az élet? Kell-e egy gyermeknek valamennyit szenvednie ahhoz, hogy felnőttként majd erős legyen? Mennyit? Mennyire? (Válaszok egyelőre nincsenek kikristályosodva. Egyáltalán nincsenek.) Kérlek, ne nézzetek teljesen eszementnek. Természetesen örülök, hogy standard mércével nézve jó dolga van csemetéimnek, de szoktam látni jeleit annak, hogy ennek köszönhetően egy kicsikét gyengécskék is lelkileg. És akkor már nem is olyan biztos, hogy valóban jó dolguk van.
Summa summarum, elmentünk egy romániai árvaházba, és ott éltük az árvaházi gyerekek életét hat napon keresztül. Nem is igaz, mert három napon kirándultunk, négyesben. De olyankor is velük ettünk, közöttük aludtunk.
Ez a nyaralásunk nem volt könnyű, nem igazán volt pihentető. De mindenképp megérte. Nagyon megérte! Most úgy érzem: tisztább emberekként jöttünk haza, mint ahogyan elmentünk. Részletes élménybeszámoló hamarosan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése