És hogy mit szóltak ehhez a nem mindennapi árvaházi szituációhoz a mi körbebabusgatott gyerekecskéink? Emese gond nélkül vegyült a gyerekek között. Először megfigyelt, majd játszott velük, még új karkötő készítési technikát is tanult. Legjobb barátnője hamar a hétéves Barbi lett. És Bercike? Nála kicsit nehezebben ment a helyzet elfogadása. Először nem akart a gyerekek közé menni, aztán ha nagy nehezen rávette magát, hogy csatlakozik, akkor egy óra elteltével kérte: menjünk mostmár innen. Végül ő is szert tett egy barátra a tízéves Attila személyében. Attila vicces és nagyon nyitott gyerek. Csupa energia és lendület. Egyszerűen felkarolta a helyét nehezen találó Bercit, egyszerre szeretettel és vagánysággal.
Érdekes ez nekem. Azt tudtam, hogy Kisokos nehezen teremt kapcsolatot, ám itthon úgy tűnik, hogy Kiskos az, aki érzékenyebb az alacsonyabb komfortfokozatra. Ott ezzel nem sok problémája volt. Az is számít nyilván, hogy Emi tízéves, aki már sokat edződött az iskola néha kíméletlen közegében, Bercike pedig kicsi gyermek még ebben a tekintetben. Nem tudom. Mindenestre azt hiszem örülök, hogy Berci úrfi be volt dobva egy kicsit a mélyvízbe. Illetve - és itt jön egyik nagy és örök kérdésem a neveléssel kapcsolatban - ha egy szülő felismeri gyermeke egy-egy gyengébb oldalát, akkor mi a helyes: ha teljességgel elfogadja azt és nem akar azon változtatni, vagy ha fokozatosan és következetesen megpróbálja erősíteni a gyermekének az ő mércéje szerinti gyengeségeit??
És hogy én és a nevelési stílusom változott-e ezalatt az egy hét alatt? Azt hiszem, igen. Előtte is érlelődött már bennem, hogy muszáj lesz hátrébb lépnem egyet, és hagynom gyermekeimet küzdeni, saját magukat menedzselni, boldogulni, megdolgozni azért amit szeretnének, akkor is ha ez időnként sírással, konfliktusokkal és kudarcokkal jár. És keményebb lettem/leszek abban is, ahogyan a házimunkákba való besegítést megkövetelem. Ettől biztosan erősödnek. (Csak meg ne szakadjon közben a szívem.) Jajj, de nehéz megtalálni az egyensúlyt. Legyenek tudatában annak, hogy anyjukra mindig számíthatnak, de ne váljanak anyámasszony-katonákká. Úgy, hogy az egyik tízéves, a másik nem egész hat. Azért az nagy különbség. Nincs mese, el kell fogadjam: Emi több ideig lehetett/lehet babás-kisgyermekes, Bercike pedig hamarabb kell, hogy nagyosodjon. Remélem, mindketten profitálnak majd családon belüli helyzetükből! És erdélyi nyaralásunkból :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése