Tanévnyitó ünnepély - ahogy mi szeretjük :)

Maratoni hosszúságú szülői értekezletek - ha elsős azért, ha ötödikes akkor azért - előtt és után, számtalan újdonság valamint mindenféle lényeges és lényegtelen információ kereszttüzében + különórák szervezése, felszerelések véglegesítése és a gyerekek sok-sok mesélnivalója közepett elkészültem a tanévnyitós bejegyzéssel! Íme.

Az ember úgy megy oda kicsi tojáshéjfenekű első osztályos fia/lánya évnyitójára szeptember elsején reggel 8 órára, hogy dúlnak benne milliószám a nagyon vegyes érzések, érzelmek, emlékek, motoszkál a hasa tájékán az izgalom és lehet hogy még egy icipici félelem is. A ragaszkodás és az elengedés keserédes keveréke. Még olyan kicsi! Már ilyen nagy? Szóval szegény szülő ilyenkor érzékeny és neméppen stabil lelkiállapotú. Ha szinte teljesen ismeretlen a helyszínül szolgáló iskola, akkor pláne. Na erre a lelkiállapotomra jól jött a szentistvántelepi évnyitó.

Az ünnepély a létező leghatásosabban indult. Tündéri magyartanárnéni kedves köszöntő mondata után felcsendült a "Fürge róka lábak" és arra vonultak be a kis tojáshéjfenekű (és nagyobbacska) elsősök, miközben az egész iskola és a szülők is tapsoltak ritmusra. Nagyon felemelő volt - olyan, amikor az ember nem tud nem mosolyogni. :) Berci is azt mondta este, hogy nagyon jó volt bevonulni így!

Segítek: Kisokost a második képen kell keresni. :)

Aztán volt egy-két vers, ének, furulya- és hegedűszó, igazgató és polgármester, majd a nyolcadikosok megajándékozták az elsősöket kis ceruzacsomaggal, és kitűzték rájuk az iskola kitűzőjét. Az ajándékozás és a kitűzőzés idejére ez szólt aláfestésképpen:

Tuti, hogy a szülőknek szólt! :) Mosolygós kedvünket fokozandó. Valószínű, hogy a gyerekeknek is tetszett, de azért ez a zene elsősorban a harmincontúliak szívében indít fel kellemes érzéseket és emlékeket, nem? Nekem jó kedvem lett tőle, az biztos. :) Annyira illett szeptember elseje laposan de azért még melegen sütő reggeli napsütéséhez! Halász Judit bájáról nem is beszélve ugyebár.

Ja, és áldást-békességet-szeretetet kívánt mindenkinek a református lelkész, majd a katolikus pap is megáldotta a társaságot és az új tanévet. Tiszta idill. Mint a régi szép időkben. Teljesen természetes volt, hogy a helyi egyházak képviselői mint az oktatás-nevelés szereplői jelen vannak, és ott volt az egyetértés is közöttük. Tisztelet és tolerancia, ahogyan kell. (Oh, nagy szavak. És tényleg.) J. atya helyeselte J. lelkész intelmeit, majd ő is mondott egy pár mondatos kis történetet a hajó útnak indításáról. A történet mondandója szerint a hajó sikeres célbaéréséhez nagyon fontosak az előkészületek, a gondosan összekészített felszerelések, de menet közben az odafigyelés és a szakértelem is elengedhetetlen. Egyszerű és rövid volt, gyerekek számára érthető.

Nálam telitalálat volt ez a kis ceremónia, nem tagadom. Vállalom, hogy nem zavart az ünnepség kicsikét szentimentális jellege. Öregszem talán??