Áttörés

Kisebbfajta csoda ment végbe az elmúlt napokban Kiskos és így anyukája világában is.

A furulyatanulásnak negyedik azaz negyedik évében megtörtént, méghozzá három egymás utáni napon újból és újból: Emi magától elővette a furulyáját, és másfél órán keresztül csak fújta fújta fújta. Mindenfélét. Fél óra szünet után megint. Új darabot, régit, egész régit, saját költeményt, népdalokat, mindent. Eddig ilyet nem csinált. Ő, aki egyébként ügyesnek van minősítve a zenetanárok által. De eddig nem volt meg belülről a motiváció. A keze ügyes, agyának általános felfogóképessége egész jó, de a belső késztetés eddig nem volt sehol. Most megjött. ÉS: gyönyörűen szólt! Szebben, mint valaha.

Én meg csak álltam (a konyhapult előtt mint iskolai szünetekben oly gyakran), szám is talán tátva maradt, ezt nem tudom, mindenesetre nem tudtam hová tenni érzéseimet, gondolataimat. A rengeteg küzdelem emléke mind ott tolult a fejemben. Az elmúlt három év furulya körüli jelenetei minálunk jobb esetben arra épültek, hogy "Kislányom, holnap kedd/csütörtök, elő kellene venned a furulyát egy picit" mire váltakozó "Na jó" vagy Jaj ne már" válaszok érkeztek. Rosszabb esetben be kellett vetnem minden lelkierőmet és leleményemet, hogy segítsem a leányzót szembemenni az árral. Időről időre ugyanis vissza-visszatért a téma: "Minek ez az egész zenetanulás? XY (hangadó és divatdiktátor) sem jár zeneiskolába. Akkor nekem miért kell? Nem akarok furulyára járni!" Hozzá nyafi, durci, morci és dac. Látványos szenvedés. Mindig mondtam valamit, fogalmam sincs már, hogy miket. Csak arra emlékszem, hogy nagyon nehéz volt higgadtan, alsós korú gyermek számára érthetően érvelnem. A lényeg: nem engedtem abbahagyni.

A Hernád áttörése nevű természeti jelenség jut erről az egészről eszembe. Az összevissza ide-oda ugrándozó zabolátlan többágú patak testes erős - de mindig sebes iramú - folyóvá válik, miután átküzdi magát az Alacsony Tátra hegyei között. Szakadékok, sziklahasadékok, nagy mélységek és magasságok, vízesések, hatalmas erő. Kiérve a hegyek közül a Hernád már nem ugrándozik, hanem áramlik.

Flow? Flow élmény? Még, még, még!