Na, mivel Orsi felbátorított arra, hogy nyugodtan dicsekedjek itten gyerekeim okosságairól, ezért (és csak ezért :)) bejegyzek ide most megint egy matekost.
Bercike jött ma délelőtt, hogy eljutott négytől százhuszonnyolcig. Mondom neki, hogy az nagyon klassz, de miben? Milyen játékban, vagy a legózásnak talán valamelyik fázisában? Merthogy a legózás mint játéktevékenység mostanában mindent visz. Esetleg megszámolta a legókockákat? Nem tudtam hirtelen, hogy hogyan is kellene értenem az említett számokat. Aztán megmagyarázta: négytől indult, a számhoz mindig hozzáadta önmagát, és így eljutott százhuszonnyolcig. Gyermek tehát hatványoz, anélkül, hogy tudná mi az a hatványozás. :) Tudom, kettőtől lenne igazán tuti, de én elfogadom ezt így is hatványozásnak. :) Egyébként nem sikerült kideríteni, vajon miért pont néggyel kezdte a sort?
Aztán. Emi már nem kérte a paprikát, amit a kifli mellé kapott. Egy olyan hosszában-szeletnek a fele volt kb. Tekergett az egész gyerek egész teste jobbra-balra. Szenvedett. Tudja jól, hogy nem szeretem, ha egy-két falat ételt hagynak meg, de akkor sem bírta leküldeni. Kibökte: nem kéri. Nyílt a szám, hogy tessék megenni, lecsúszik az, dirib-darab ételeket nem szeretnék a tányéron látni otthagyva. De Berci megelőzött: "Add ide, én szívesen megeszem." (Pedig már a keksznél tartott.) Hamm, bekapta. Egy helyre megy, mondta. Emi arcán a megkönnyebbülés mosolya, és valami köszi-félét is motyogott. Testvérbecsület és összetartás a tetőfokon. "Berci, te ilyen jó vagy?" kérdeztem. Mire ő: "Csak azért vagyok jó, mert Te jó vagy, Anya." :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése