Füst, lépcső és gőz

Alaphelyzet: az elsősök úgy jelölik a házi feladatot, hogy házikót rajzolnak az adott feladat mellé a könyvbe/füzetbe. Variációk á lá T.B.:

1. eleinte szép szabályos kis házacskákat rajzolt,

2. majd néhány nap után jött az erősen füstölő változat:

Aztán mondtam neki, hogy ezek a hosszú füstök nem éppen esztétikusak, és rontják a füzetei összképét. Erre ő szófogadóan megígérte, hogy rendben, akkor nem lesz több füst. Örültem, hogy milyen könnyű volt ez a kör.

3. Ám azóta ilyen házak vannak a füzetei margóján:



Hosszú pincébe vezető lépcsősor iszonyat aprólékosan kidolgozva! A jobboldalin antenna is van, parabola + hagyományos egyaránt. Nyilván kicsit uncsi számára egyszerű házikót rajzolni naponta többször, vagy nem szereti a konvenciókat, esetleg így szórakoztatja magát, vagy....?

Tudom, létezik olyan nézet, hogy amikor a gyerekek  füstöt rajzolnak a házhoz, akkor valójában a saját gőzt eresztik ki, mintegy feszültséglevezetés-képpen. Lehet, hogy bazi nagyot hibáztam, amikor ennek mellőzésére kértem fiamat?! :S Azt a gyereket, aki hajlamos saját magának túlfegyelmezésére - sokáig nem ereszti ki a gőzt sehol, sehogyan...

Na, ilyenkor fogom a fejem. Fegyelem-önfegyelem kontra totális szabadság esete ismét. Amivel kapcsolatban a legtöbb fejfájást az okozza, hogy hogyan is kellene eltalálni az arany középutat. De jaj, ne evezzek ilyen messzi vizekre! Mindenesetre bízom benne, hogy a távozni akaró felgyülemlett gőz azért talál utat magának Bercónál (is).

Arra pedig így is, úgy is nagyon büszke vagyok, hogy fiú + ippeghogycsak hatéves létére egész szépen ír! És továbbra is tetőtől talpig jókedvű!

Bátorság

Foglalkoztat engem, és írtam is régebben a megküzdési stratégiákról. Vannak tehetségek, akiknek ez extra jól megy, és vannak tehetségek, akiknek nagyon nem. Bővebben itt: http://kis-o-kos.blogspot.com/2011/05/ranschburg-okossagok-4-aszinkronitas-es.html

Én eddig  hajlamos voltam fiamat a túlérzékenyek és bátortalanok közé sorolni. Nos, vagy tévedtem, vagy az iskolai légkör fejleszti őt. Ugyanis. Ezt mesélte a héten egyik nap: Azért van a térdén az a seb, mert T. kigáncsolta őt az udvaron. Kérdeztem erre én: Ugye nem hagytad annyiban? Valamit tettél, igaz? Erre jön a sztori folytatása. T. nemcsakhogy kigáncsolta, hanem azon melegében verekedésbe is kezdett. (Rezzenéstelen arc, gondnak semmi jele.) Erre én: Na, fiam, talán verekedtél? (Te? Az érzékeny, a jóságos kisangyal?) Mire a válasz: Hívtam gyorsan M-t, védjen meg, mert ő jól tud verekedni. Aztán verekedett egyet a két fiú, T. és M., majd mindhárman csendben elballagtak.

Huh.
:-)

Negyedéves értékelő és Boribon

Múlt héten Bercó meghozta az iskolából az ún. negyedéves értékelő lapot. Ez egy tantárgyakra lebontott de azon belül nagyon sok szöveggel teleírt papír a tájékoztató füzetbe betűzve, amelyen az egyes kategóriákban (magatartás, szorgalom, tantárgyak) mindig alá vannak húzva a gyermeket illetve tudását leginkább jellemző szavak, félmondatok, mondatok. Hát, Bercike negyedéves "bizi"-je szép. Szebb azt hiszem nem is lehetne... Nem az életkor az, ami elsősorban számít, ez mostmár biztos!

Korai beiskolázás - eddig csupacsupa pozitív!
És ezt nem önmagában a bizi miatt mondom, hanem azért, mert: tiszta mosoly és jókedv az egész gyerek.

Van egy új szokása. Három napja minden este kiolvas magának egy Boribon könyvet. Ez 100 % belső késztetés nála. 20-30 perc alatt végez is. (Az amúgy négyperces mesékkel. :)) Csupamosoly arccal meg is állapította tegnap: ha ő mesél, az eltart egy darabig... :) Olyan aranyos, amikor ön-ironizál. Ja, és borzasztó mérges, ha egy-egy elakadásnál besegítek. Ő és csak ő akar mindent kibogozni. Akkor is, ha nyolcadik nekifutásra sikerül. Nagyon elszánt!

Igaz, hogy Boribon kalandjai neméppen hatéveseknek készültek, de a nagy betűméret és a viszonylag egyszerű mondatok miatt kiválóan alkalmas kezdő olvasók kezeibe - nővére is ezen tapasztalta először a "kiolvastam egy könyvet!" élményét annak idején. Különbség csupán annyi, hogy neki volt hallgatósága kétéves öccse személyében. Akit cseppet sem zavart a lassú, itt-ott akadozó tempó!

Ez a negyedéves értékelő csak első osztályban létezik. Mondtam már, hogy minden elismerésem azoké a tanító néniké, akik ezeket a minden részletre kiterjedő aláhúzásos értékeléseket 25-30 gyerekre lelkiismertesen végigcsinálják?!

Önállósági mérföldkő

A héten kétszer is megtörtént, hogy kis- és nagyporonty reggel megfogták egymás kezét, és elballagtak az iskolába. Életemnek egy kilencéves szakasza ezennel a végéhez közeledik. Az elmúlt kilenc évben hétköznap reggeleimnek első állomása valamiféle gyermekintézmény volt. Ebből négy éven keresztül hétköznapjaim második állomása egy másik gyermekintézmény volt. :)

Ez az időszak jó volt, szép volt, elrepült!!!

Délután tekintetében minden marad a régiben. Mivel suli után a nagy külön utakon jár, ezért kicsiért elmegyek. Fiatal ő még a kísérő nélküli közlekedéshez. Kéri is, hogy anya menjen/jöjjön vele. Kincsem, bogaram.

Áttörés

Kisebbfajta csoda ment végbe az elmúlt napokban Kiskos és így anyukája világában is.

A furulyatanulásnak negyedik azaz negyedik évében megtörtént, méghozzá három egymás utáni napon újból és újból: Emi magától elővette a furulyáját, és másfél órán keresztül csak fújta fújta fújta. Mindenfélét. Fél óra szünet után megint. Új darabot, régit, egész régit, saját költeményt, népdalokat, mindent. Eddig ilyet nem csinált. Ő, aki egyébként ügyesnek van minősítve a zenetanárok által. De eddig nem volt meg belülről a motiváció. A keze ügyes, agyának általános felfogóképessége egész jó, de a belső késztetés eddig nem volt sehol. Most megjött. ÉS: gyönyörűen szólt! Szebben, mint valaha.

Én meg csak álltam (a konyhapult előtt mint iskolai szünetekben oly gyakran), szám is talán tátva maradt, ezt nem tudom, mindenesetre nem tudtam hová tenni érzéseimet, gondolataimat. A rengeteg küzdelem emléke mind ott tolult a fejemben. Az elmúlt három év furulya körüli jelenetei minálunk jobb esetben arra épültek, hogy "Kislányom, holnap kedd/csütörtök, elő kellene venned a furulyát egy picit" mire váltakozó "Na jó" vagy Jaj ne már" válaszok érkeztek. Rosszabb esetben be kellett vetnem minden lelkierőmet és leleményemet, hogy segítsem a leányzót szembemenni az árral. Időről időre ugyanis vissza-visszatért a téma: "Minek ez az egész zenetanulás? XY (hangadó és divatdiktátor) sem jár zeneiskolába. Akkor nekem miért kell? Nem akarok furulyára járni!" Hozzá nyafi, durci, morci és dac. Látványos szenvedés. Mindig mondtam valamit, fogalmam sincs már, hogy miket. Csak arra emlékszem, hogy nagyon nehéz volt higgadtan, alsós korú gyermek számára érthetően érvelnem. A lényeg: nem engedtem abbahagyni.

A Hernád áttörése nevű természeti jelenség jut erről az egészről eszembe. Az összevissza ide-oda ugrándozó zabolátlan többágú patak testes erős - de mindig sebes iramú - folyóvá válik, miután átküzdi magát az Alacsony Tátra hegyei között. Szakadékok, sziklahasadékok, nagy mélységek és magasságok, vízesések, hatalmas erő. Kiérve a hegyek közül a Hernád már nem ugrándozik, hanem áramlik.

Flow? Flow élmény? Még, még, még!