2011. szeptember 1., csütörtök

Szeptember elseje

Örömmel közlöm, hogy ma reggel háromnegyed nyolckor Kisokos beült az iskolapadba! Tanulmányait megkezdte hivatalosan is, nincs visszaút. :) A hírérték persze egyáltalán nem ez, hanem az, hogy mindezt 5 éves és 349 napos életkorban tette meg. Ez nem világrekord, gondolom nem is országos csúcs, de manapság ritka eset az ilyesmi, az biztos. (Harmincontúli ismerőseim közül kapásból három jut eszembe, aki szeptember eleji-középtáji születésnappal rendelkezvén hasonlóan tojáshéjakkal a fenekén kezdett iskolába járni. Gyermekkorú ismerőseim között inkább az ellenkező esetre jutnak eszembe példák: vannak néhányan, akik az első osztály őszén-telén töltik a nyolcat.)

Ez a tény jelen pillanatban ennél több szót talán nem is érdemel, mert az igazán érdekes az lesz: hogyan fog kinézni a gyermek és családja 1 hónap múlva, 6 hónap múlva, 9 hónap múlva, 5 év múlva? De erről majd inkább 1 hónap múlva, 6 hónap múlva, 9 hónap múlva, 5 év múlva írnék. :) Nem tudom, ki hogy van vele, de én minden, a gyermekeim életét meghatározó döntés táján érzem a pro-kat és a kontrákat, ennek köszönhetően mindig motoszkál bennem valamekkora bizonytalanság. De miért is foglalkozok most ezzel, hiszen Berci korai beiskolázásának döntése régesrég megszületett, aminek folyamata dokumentálva is van rendesen épp ezen a blogon, régebbi bejegyzések formájában. :)

Az évnyitó nekem tetszett, de az külön bejegyzés témája lesz. Nem merem ígérni, hogy a napokban, de hamarosan. Jöjjenek addig a ma reggeli készülődés és elindulás képei! Egyébiránt Lencsi nyuszink ma hajnalban elkövette eddigi élete legnagyobb galibáját. Nagyon izgalmas volt. Megmutatta, ki az úr a háznál, szeptember elseje reggelén, de erről is majd később. Elöljáróban annyit, hogy minden jó, ha a vége jó. :) És még le sem késtük a becsengetést, huh.

Először iskolatáska hátamra, aztán jöhet a szandi lábamra. 

Elsős fiú, ötödikes lány. 


Amíg Anyára várok, jól megfigyelek egy legyet. 

A csigagyűjteményes dobozomat is megszemlézem.
A hajtincseim is szoktak néha csigavonalakba rendeződni. :)

A legnagyobb rosszcsont. 

Ketten.

Anya megengedte, hogy első nap a menő kockás táskámat vigyem.
Összes többi napon szigorúan háti táskával kell közlekednem! 

Egyébként  fél egyig, azaz négy és fél óra hosszáig kellett kibírniuk az oskolában. Ami tojáshéjfenekűnek láthatóan vagányan, a friss felső tagozatosnak értesüléseim szerint mindenre nyitottan, megfigyelősen telt. Kedves iskolások, legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít! ;-) 

2 megjegyzés:

  1. Van bennem egy olyan érzés, hogy bárcsak ott tartanánk már mi is, aztán persze rögtön bevillan, hogy dehogyis hagynám ki a köztes éveket!:)(aztán nem elsummogni a beígért beszámolókat! :))

    VálaszTörlés
  2. Ismerem az érzést! Aztán amikor ötödikes a lány, akkor az ember nem érti: hová lettek az évek?! Ilyen gyorsan?! Közhely, de igaz! :)

    VálaszTörlés