Gyógyulnak a gyerekek szépen. Úgy tűnik, mindkettőjük állapota biztatóan alakul (kop-kop-kop). Én pedig egész jól kipihentem magam éjjel. Csak egyszer kellett gipszelt karocskát igazgatni, egyébként aludtunk mint a bunda.
Két héttel ezelőtti sztori, amit régóta szeretnék már elmesélni.
Húsvét környékén Kisokos több időt töltött Apával, sokkal többet, mint egyébként szokott. Játszottak, autót mostak, szereltek ezt-azt, olvastak, ilyenek. Apa vajszívét kihasználva Kisokos egyre később ment ágyba esténként. Egyik este, amikor már minden megépült legóból, megvolt a huszonhetedik jóéjt puszi is, és a harmincnegyedik édes kérdés is meg volt válaszolva, akkor még egy utolsó puszira behívta apját. Puszi után megragadta az éppen távozóban lévő Apa kisujját, kicsi öklével körbefonta, nem engedte, és így szólt: "Innen most sajnos nem mozdulhatsz. Te vagy a töltőm, és nekem most töltődnöm kell!" :)))
Aztán persze elengedte, megpuszilta még kétszer, és elaludt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése