...jegyzem ide be, habár legszívesebben nem tenném: megjött a nevtan-os szakvélemény. Első sor: további egy év óvodai nevelés javasolt. Utána egy oldalon keresztül: ebben is, abban is, mindenben nagyon jó, tudása biztos, monotónia-tűrése hatalmas, munkája precíz, aprólékos, együttműködő képessége és feladat-tudata magas szintű, ilyen-olyan, mindenféle érettsége megfelelő, ceruzafogása jó, de az itt-ott fellelhető bizonytalan vonalvezetésre utaló jelek + a gyermek maximalizmusa és tenyerének izzadása együtt már sok ahhoz, hogy az iskolában jól ellegyen. A legdurvább mondat, amelyet olvasván nehéz volt kontrollálnom saját magamat: "Az anamnézis alapján Bertalan pszichoszomatikus fejlődéstörténete kifejezetten terhelő adatokat nem tartalmaz." Ami a valóság: gyönyörűen, az átlagosnál jóval gyorsabb ütemben fejlődött, fejlődik. Oké, a gyönyörűen jelzőmre mondhatja bárki, hogy anyai elfogultságból eredően túlzó, de az átlagosnál gyorsabb ütem az tény, sok kívülálló mondta ezt nekünk az évek során.
Én megértem, hogy vannak sémák, amiket egy ilyen szakvéleménybe beollóznak, de akkor is. Kifejezetten terhelő adatok. Brrr. Mintha valami büntetőper tárgyalásán lennénk.
Ja, és úgy kezdődik a hosszú szöveges rész: "A vizsgálatot a szülő egyetértésével végeztük el." Nem is tudtam, hogy lehetett volna nem egyetértenem is. Miért jutnak eszembe sötét idők arról, hogy elküldenek vizsgálatra mondván az nekünk kötelező, és aztán azt írják le, hogy a szülő egyetértésével történt mindez?? Na jó, ezen a vonalon nem gondolkodom tovább.
És még egy: nem adták ki sem azt a papírt, amin szépen be van ikszelve minden feladattípusnál a "jól megfelelt" rubrika, és Berci rajzait, sormintáit sem. Azokat én ott a vizsgálat végén megnézhettem. Tökjó mind. Kell, kell, kell!
Stratégia: Ha az iskolából szólnak, hogy kérik ezt a nevtan-os papírt, nos akkor bemegyek, beviszem, és jöhet az érvelésfolyam. Ja, és Gábort nem hagyom itthon, véletlenül sem. Szerencsére szívesen szán erre időt, pedig mostanában fejtetőig el van lepve munkákkal.
2011. április 26., kedd
2011. április 22., péntek
Nagypéntek, víz, csoda
Idén úgy alakult, hogy kirándulással emlékeztünk meg a nagypénteki eseményekről. Amit tulajdonképpen nem bánok, mert Kisokosunk már tavaly is jó sok jó nehéz kérdést tett fel Húsvéttal kapcsolatban. Idén nem biztos hogy lesz templom - ezt a részt pihentetjük idén -, de van annál több természet a nagyheti élményeink között. Mai napunkon volt hegymenet, tűző napon, elég hosszan, úgyhogy jutott a kálváriából is egy kis ízelítő. Mind a négyen hősiesen végigcsináltuk. Volt persze fagyi és puha kényelmes autó a végén.
És készült családi fotó is, ami oly ritka minálunk.
Patakos-vízeséses helyen jártunk. Simogató meleg, félárnyék, szellő, üdezöld színek. Tavaszi illatorgia az erdőben, csobogó vízesés előttünk. Mindannyian úgy éreztük, jobb helyen nem is lehetnénk. Nem sokat beszéltünk, inkább szemlélődtünk. Kisokos azért egyszer csak megszólalt:
- Anya, a víz az egy csoda, ugye?
Nagy csoda, igen. És a tavasz is az. Az újjászületéssel együtt.

2011. április 18., hétfő
Iskolába beíratva
Ma volt a nagy nap. Egy papír kivételével minden szükséges dokumentummal felszerelkezve bementünk körzetes iskolánkba, hogy megkíséreljük beíratni édes-okos-aranyos-jóságos-szépséges ám nem tanköteles korú kis csöppségünket. Minden keresztkérdésre fel voltunk készülve, ami fiatal korát és a nev.tan-os papír hiányát illeti, de a jól kigondolt válaszokra egyelőre semmi szükség nem volt. Mivel kérdések sem voltak. Mindig mindenhova cipelni fogom Gábort magammal. Nem lehet véletlen, hogy amióta jön velem, minden simán megy, előtte meg semmi nem ment simán.
Lehetséges, hogy majd lesznek még kérdések, mert az iskola innentől egy hónapon keresztül csűr-csavar, mérlegel, de ma minden teljesen simán, kérdés nélkül ment. Megjelöltük, hogy melyik tanító nénit szeretnénk. Ezzel kapcsolatban annyit mondott igazgató, hogy igyekszenek figyelembe venni minden szülői kérést, de ha 25-25 gyerek jelentkezne mindkét osztályba, akkor is módosítana az iskola, mert fontos, hogy nemek és képességek szempontjából teljesen heterogén osztályok keletkezzenek. Rendben. Innentől sors keze dönt, aminek örülök, hiszen egyik tanító néninek egyféle, másik tanító néninek másféle előnyei (és hátrányai) lennének Kisokosunk számára.
Megtudtam azt is, hogy szeptembertől felső tagozatban csoportbontásban tanítják majd a matekot. Nagyon kevés általános iskola nyújtja ezt a lehetőséget. Inkább gimnáziumoknam szokás ez. Egyre bizakodóbb vagyok a tekintetben, hogy Kiskosnak is jó helye lesz ebben az iskolában. :-)
Nem is beszélve arról, hogy reggel két gyerek kézenfogva elmegy az iskolába, ebéd után pedig kézenfogva hazajönnek. Na, ez már valami csúcs idilli állapot lenne... Álmodozni néha kell!

2011. április 15., péntek
Óvodai szakvélemény - pipa
Az iskolai beíratkozáshoz szükséges két "fontos" papírból egy megvan. Huh. Bementünk ma délelőtt óvodavezetőhöz, aki gond nélkül kiadta az ún. óvodai szakvéleményt. Gábort is magammal cipeltem - az ő derűje csodákra képes alapon. Apa jelenléte miatt volt teljesen készséges vagy egyébként is sima ügy lett volna, ezt nem tudni, mindenesetre vezető néni alá is írta a papírocskát, és sok sikert kívánt az iskolához. Ennyi.
Hogy tegnap miért mondott délutános óvó néni ezzel kapcsolatban mindenféle lehetetlenséget, az rejtély. De mostmár nem is fontos. A lényeg, hogy van egy pecsétes papírunk, amelyen ez áll: "Nevelési tanácsadóba küldjük." Semmi több. Így legalább már nem kettő, csak egy papír fog hiányozni beíratkozáskor. Vagy lehet, hogy ma az is a kezünkben lesz? És akkor majdnem szabályosak leszünk? (Vajon mi lesz azon a papíron? Mennyire lesz elvágólagos abban, hogy Berci számára a korai iskolakezdést nem javasolják?) Ez a fene nagy bürokrácia az életem megkeserítője.

2011. április 14., csütörtök
Renitens vagyok
Ma erre kellett ráébrednem: valószínűleg rettentően renitens vagyok, ami a gyermekeim útjainak terelgetését illeti. Délután ugyanis óvó néni közölte: az óvodavezető nem írja alá és így az ovi nem is adhatja ki az óvodai szakvéleményt Berciről, mert nem tanköteles korú. Pont.
Sajnos rohannunk kellett tornára, így nem volt időm, hogy erre azért egy kicsit jobban rákérdezzek.
Fehéren-feketén le van írva az oktatási törvényben, hogy a gyermek megkezdheti az iskolát, ha naptári év dec. 31-ig betölti hatodik életévét. Eddig három ponton van ez számunkra megnehezítve, sőt mi több ellehetetlenítve.
1. Nev.tan. vizsgálat első percében közlik, hogy őnáluk ismeretlen az az eset, hogy bárkinek korai iskolakezdést javasolnának. Pont.
2. Óvoda nem adja ki nekünk az óvodai szakvéleményt.
3. Iskolában beíratkozáskor legfontosabb amit kérnek: óvodai szakvélemény, és ha abban a gyermeket nev-tan-ba küldik, akkor a nev.tan-os papír. Hiába könyörgök február közepe óta, március vége felé írták meg óvó nénik a szükséges beutalót, nev.tan-ba április 8-ra kaptunk időpontot, írásos értékelést pedig a mai napig nem küldtek.
Jelen állás szerint hétfő reggel úgy fogunk menni beíratkozni, hogy a két legfontosabb papír nem lesz a birtokunkban. Imádni fognak bennünket az iskolában. Én meg imádom a helyzeteket, amikor magyarázkodnom kell. A két szülő felelős döntése, hogy mikor küldi gyermekét iskolába, mi meg vállaljuk a felelősséget, mi kell ennél több. Ha kell, alá is írom, hogy magunkon kívül senkit nem fogunk hibáztatni, ha ez a döntésünk esetleg balul sül el.
Persze, ha meglenne a nevtan-os papír és azon szigorúan az lenne, hogy még egy év óvodát javasolnak, akkor még többet és még jobban kellene magyarázkodnom. Mondom, hogy renitens vagyok. Magamnak csinálom a sok gondot. De ha egyszer biztos vagyok abban, hogy Bercinek is és az egész családnak is jobb lenne, ha szeptembertől iskolába járna?
Egész pontosan ezt írja a törvény:
"A szülő kérelmére a gyermek megkezdheti a tankötelezettség teljesítését akkor is, ha a hatodik életévét december 31. napjáig tölti be."
Berci lesz a "szülő kérelmére" eset. Pont.

2011. április 13., szerda
Nonó
Örömmel tudatom, hogy tegnaptól van egy új keresztfiunk. Az ő neve Nonó.
Nonó nem hagyományos értelemben vett keresztgyerek. Ő a Dévai Alapítvány egyik kis felkaroltja, árva. Három éves. Néhány hónapos kora óta otthonban nevelkedik. Van már nekünk "szabályos" úton-módon egy kis tündérke keresztlányunk, őmellé gondoltuk: be tudunk fogadni egy "szabálytalan" fiúcskát is. Akit érdekel, hogy ez az ún. fogadott keresztszülőség pontosan micsoda: http://www.devaigyerekek.hu/news/news_58_keresztszuloi+programunk.html
Fotónk még sajnos nincsen Nonóról. Nyáron meglátogatjuk őt. Nagyon várom!

2011. április 11., hétfő
Iskolaérettségi vizsgálat és suligála
Péntek este indultunk Balatonra, és hogy a készülődés véletlenül se legyen kényelmes és nyugis, du 2-től abszolváltuk Kisokos iskolaérettségi vizsgálatát, majd 5-től jól kiszórakoztuk magunkat Kiskos suligáláján. Ez egy sokéves hagyomány Emi jelenlegi iskolájában: minden osztály (18 osztály van!) fellép valami kis jelenettel vagy tánccal. Jó az elgondolás, a műsorszámok több mint fele színvonalas szokott lenni, közösségteremtés és bevételnövelés is oké (belépőjegyes a buli), de a szervezésbe mindig csúsznak kisebb-nagyobb hibák, pl. nem lehet elférni.
Iskolaérettségi vizsgálat
Első mondat: "Nem szoktuk javasolni a korai iskolakezdést senkinek." De azért végigcsináljuk a vizsgálatot. Második mondat: ők javaslatot tesznek, amelynek ismeretében a szülő dönthet bárhogyan. A felelős döntés a szülők feladata.
Aztán. 1/2 óra beszélgetés velem kissé feleslegesnek tűnő dolgokról: milyen volt a terhesség, hogyan született, hogyan és meddig szopott, fogzás, mikor állt fel, mikor indult el, hogyan lett szobatiszta, milyen betegségei voltak idáig, milyen betegségek vannak a családban (ez tényleg minek?) stb stb stb. Gyerekek kint a folyosón. Senki sem volt az egész tanácsadóban, csak mi. Még szerencse, hogy Emi elkísért bennünket, és még kártyát is vittünk magunkkal. Így jól elszórakoztak.
Majd. 1 óra feladatoldogatás Bercivel. Én Emivel kint várakoztam.
Végül. 1/2 óra beszélgetés velem a vizsgálat tapasztalatairól. Ezek röviden: Nagyon-nagyon ügyes a fiú, logikája és memóriája szuper, figyelme töretlen, idegen hely ellenére magatartása nagyon jól kontrollált. Grafomotoros érettsége megfelelő, ám lehet találni itt-ott icipicit bizonytalan vonalvezetésre utaló jeleket. Válaszai pontosak, megfontoltak, de egy kicsit sokat gondolkozik, mielőtt válaszol. Túlságosan maximalista. És izzad a tenyere, ezért még erősödnie kellene az óvodában, a differenciálást biztosan megoldják az óvónők. (Eddigi tapasztalatunk: Nem oldják meg. Nem is igazán várható el tőlük.) Erre én: ha még egy év óvoda mellett döntünk, akkor részesülhet külön tehetséggondozó foglalkozásban akár a nev.tan-ban? Nem, erre nincsen kapacitásuk.
Majd egyszer: írásban is megkapjuk az eredményeket.
Ami elmaradt: a csoportban vizsgálódás. Végül is nem kérdeztem rá, hogy miért.
Megvolt, vegyes volt, mi meg döntünk itthon szépen.
Suligála. Kiskos osztálya a Diótörő zenéjére adott elő egy "Életre kelnek a játékok" jelenetet. Aranyosak és ügyesek voltak.

2011. április 8., péntek
A magyar nyelv és a matematika
Tudtátok, hogy a magyar nyelv logikája a kettes számrendszer logikáját követi? És hogy sok más területen is matematikai alapokon nyugszik nyelvünk szó- és képzőhasználata? Én nem tudtam. Addig, amíg rá nem bukkantam Kiss Dénes munkásságára.
Sok-sok érdekesség és sok-sok okosság a magyar nyelvvel kapcsolatban, és egyben blogom első videói következnek. Nem saját készítés, az egy következő fokozat lesz, de legalább rájöttem, hogy képes vagyok videó beszúrására is (nagyon egyszerű).

2011. április 5., kedd
"Méltányosság"
Most itt kivételesen sok-sok tartalmas hozzászólást várok, nagyon.
Mondjátok meg, mit tudtok erről a szóról "méltányosság" mondjuk egy felvételi esetében. Mire lehet méltányosságot kérni, és legfőképp, hol milyen törvényben, rendeletben stb van ez szabályozva. Most az a nagy helyzet van, hogy a fejesek mindent ezzel az egy szóval magyaráznak a felvételi botránnyal kapcsolatban, és széttárják a karjukat: "Hölgyem, Önnek is lett volna joga méltányosságot kérni. Azzal az indoklással is, hogy az Ön gyermeke az írásbelin produkált eredményéneél Ön szerint többet tud, hadd bizonyítson szóban." Szétesik a fejem. Hogy ilyen létezik. Nem, nem hülyültem meg, tudom, hogy ez az egyébként szép szó "méltányosság" a protekciónak és mondjuk ki végre: a megvesztegetésnek a fedőneve is (hiszen valamit csak méltányolnak, nem?), de akkor is.
Hol és milyen jogszabályban van leírva, hogy egy szülő milyen esetben kérhet és és egy igazgató milyen esetben és a felvételizők hány százalékának adhat méltányosságot? Több fej többet tud. Segítsetek. Mit jelent a jog szerint "az igazgató méltányossági jogköre"?
A középiskolai felvételiket szabályozó jogszabályokat átolvastam, egy szót sem találtam bennük erről. Iszonyat hosszú dokumentumokat, tanulmányokat, elmélkedéseket tudtam fellelni arról, hogy hogyan kellene alkalmazni a méltányosság intézményét a hátrányos helyzetűek esetében (és csak az ő esetükben!), de jogszabályt egyetlenegyet sem.
???

2011. április 4., hétfő
Egy évtized
Boldogan tudatom, hogy jubileumi évforduló a mai. Pontosan tíz év telt el azóta, hogy Kiskos anyává avatott engem. Isten éltessen bennünket, kicsi pici nagylányom!
Tíz éve.
Öt éve.
Múlt héten.
2011. április 3., vasárnap
Iskolaválasztás, hajvágás és kert
A Veres Péter Gimnázium felvételi-ügyének bontogatása mellett azért zajlik az életünk, több fronton is. Utóbbi időszakban elkövettem azt a hibát, hogy VPG ügyön kívül semmiről sem számoltam be, annyira magával ragadott a lavina. Mulasztásomat sürgősen pótolni szeretném. Íme.
1. Kaptunk időpontot a nevelési tanácsadóba iskolaérettségi vizsgálatra Kisokos részére. Az első 20 percben engem vizsgálnak, aztán Bercit egyedül majd csoportban. Péntek 14 órától.
2. Volt össz-szülői tájékoztató az önkormányzat szervezésében, beiskolázással kapcsolatban. (Településünkön 2 db általános iskola van.) A körzetes iskolánknak sikerült úgy bemutatkoznia, hogy végleg belopták magukat a szívembe.
Múlt héten hajvágásra is sort kellett keríteni, mert Kisokos hajába hívatlan vendégek költöztek. Annyira sűrű hajzata van, hogy képtelenség volt mindenhol bekenni az irtószerrel. Ilyen rövid nem volt még soha! Még az a szerencse, hogy ő már régóta tüsiért könyörög nálam, mert az oviban a barátoknak olyan van. Anyukának kisebbfajta sokk, fiának végre beteljesülő vágy:
1. Kaptunk időpontot a nevelési tanácsadóba iskolaérettségi vizsgálatra Kisokos részére. Az első 20 percben engem vizsgálnak, aztán Bercit egyedül majd csoportban. Péntek 14 órától.
2. Volt össz-szülői tájékoztató az önkormányzat szervezésében, beiskolázással kapcsolatban. (Településünkön 2 db általános iskola van.) A körzetes iskolánknak sikerült úgy bemutatkoznia, hogy végleg belopták magukat a szívembe.
- Sportolási lehetőség délután sokféle: foci, kosár, ugrókötél, gyerektorna, a testnevelők lelkesek és elhivatottak. (Kiskos jelenlegi iskolájában egy dolog van, mazsorett, azt is az énektanár szervezi, vezeti. Fiúknak foci, egy héten egyszer.)
- Nyári napközis tábor ötféle: természetismereti, kézműves, úszótábor és ... kettőt elfelejtettem. (Kiskos jelenlegi iskolájában egy erdei tábor van, ottalvós, így elsősorban felsősöknek ajánlott.)
- Matekot a Hajdú matek könyvekből tanulnak. Első gyermekem negyedikes korára tudtam meg, hogy messze ez a legmagasabb színvonalú az összes közül.
- Két elsős tanító néni szimpatikus. Az egyik kicsit jobban, pedig nem őt sztárolják. Vagy éppen azért?
Múlt héten még ilyen volt. Társaság: szomszéd kislányok.
Persze aztán rájöttem, hogy így is nagyon édes, szép,
puszilgatnivaló, ennivaló, csikiznivaló.

És ugyanolyan huncut!
Kertészkedtem is, ezúttal dísznövény fronton.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)