Fáradtság, vagy...?

Bercó mostanában olyan, mintha kicserélték volna.

Eddig lelkiismeretesen végezte iskolai feladatait, most egyáltalán nem érdeklik azok őt. Megvan a lecke és az órai munka is, de semmi jele nincs bennük/rajtuk különösebb igyekezetnek.

Eddig itthon eléggé szófogadó volt, vagy legalábbis lehetett vele szót érteni, most első reakciója tíz kérésből legalább hatszor egy jó határozott igazi "NEM" és utána kitart emellett.

Eddigi iskolai viselkedése csendes volt és megfigyelő, mostanában előszeretettel vesz részt verekedésekben.

Eddig lelkes volt és együttműködő, mostanában inkább öntörvényűbe hajló. Az iskola nagyon unalmas - mondja.

Én meg csak állok, és gondolkozom. Vajon miért e változások? A kitavaszodás lenne az ok? Vagy az egész évi megfelelni akarás? Talán mostanra lett elég az iskolai munkából? Esetleg szocializációs nehézségek? Anyja túl sokat dolgozik (tény, hogy az átlagosnál most több van, ami elsősorban a főtt ételek hiányán látszódik...)?

S leginkább azt kérdezem. Vajon el kell búcsúztatnom az édes kis angyaltermészetét, mert nagy lett, mert küzdenie kell, vagy mindez átmeneti? Végül is a régi magyar néphit szerint hétéves korig hordozza Isten a gyermeket a tenyerén. Utána kell jönnie a saját lábon megállásnak.

Közben eszembe jut az egyik bölcsis néni szava kb. öt évvel ezelőttről: Legyen néha csibész is! Rosszalkodjon időnként!

Hát most ez van. Igazi gyerek lett a kisangyalból.

Aki számolja vissza a tanévből hátra lévő napokat. Nem bánom, számoljuk együtt!