Magnéziumhiány

Kalandos úton-módon kiderült, hogy Emi magnéziumhiányban szenved. Hosszú a sztori, kicsit személyes jellegű is, ezért nem megyek itt bele a részletekbe. A legszebb, a legjobb az egészben az, hogy egy zenetanár, a furulyásokat zongorán kísérő A. néni állította fel a diagnózist. (Ami csak azért lehetséges, mert okos-alapos gyerekorvosunk épp szabadságon volt a legnagyobb rosszullét idején.) Mindenesetre A. nénit azóta nagy-nagy hálával foglalom imáimba.

A magnéziumhiányos állapot nagyon-nagyon vacak egy dolog. Az izmok ólomnehéznek tűnnek, és nem hajlandóak működni. Ha másodlagosan pánik is jelentkezik a fura - sőt, mi több: ijesztő fizikai állapot mellé, az egészen borzasztó tud lenni. Kívülállónak is, elszenvedőnek is. Ezzel kapcsolatos rémes tapasztalásairól közvetlenül kis-nagylányom tudna beszámolni, én csak úgy közvetve. Az izmok eddig nem tapasztalt erőtlensége és a végtagok fura érzéketlensége miatt halálfélelme is volt, amit nem kellemes egy anyának látni. Nagyon nem. Brrr. Nem is akarok róla írni. Olyan nehéz ilyen esetben erősnek lenni. Illetve nem. Ott akkor nem. Csak amikor gyermeknél már lecsengett a nagy pánikvihar, na akkor érzi magát az anya velőig kiszipolyozva. (Aztán persze szép lassan összeszedi magát.) De nincs is ezzel gond. A lényeg: amióta tabletta fomában kap magnézium és b6 vitamin pótlást, azóta újra jól van a leányzó. A 3000 métert pedig le kell futnia tornaórán, nincs mese. (Múlt héten felmentése volt.) A testnevelést szó szerint komolyan vevő tornatanárok vannak ebben az iskolában. Aminek egyébként örülök, mert tényleg szükség van rá. Nagy szükség. Csak legyen egészség. Egész-ség.

És győzze a kiskamasz szervezet a nagyon gyors növekedést. A szülő pedig okosan tudjon ehhez asszisztálni. Ok-osan.

Kamat

A gyerekeknek kirándulásra, úszásra, színházra, erre-arra gyakran kell  pénzt adni, ugyebár. Nálam pedig időnként előfordul, hogy likviditásom mértéke lecsökken. Tegnap is ez történt.

Időszerű volt a cserkészet éves tagdíjának befizetése, ami nálunk 3000 Ft. Nálam nem volt ennyi, 1000 Ft hibádzott. Kértem Emit, hogy tegyen hozzá egy ezrest a zsebpénzéből, legkésőbb hétfőn visszakapja. Azt mondta: jó, rendben, de 1100-at kell majd visszaadnom neki. Mivel a pénz kölcsönzésének díja van - tette hozzá.

A kamat szót nem használta, százalékot sem. És azt is tudni kell, hogy pénzügyi témákról itthon a gyerekekkel mi max. alapszinten szoktunk beszélgetni. Élelmiszerárak, osztálypénz, ebédpénz, visszajáró pénz, ilyenek. Közgazdászok sem vagyunk. Nyilván előfordul olykor-olykor, hogy hallanak ilyesmi témájú felnőtt beszélgetést. Talán tudják, hogy hitel van az autón. Emi időnként leül híradót nézni is. Nagyon érdekli.

Az első meghökkenés után némi jó érzéssel töltött el elsőszülöttem életrevalósága, ám szükségét éreztem finoman de határozottan leszögezni, hogy családon belül nem kérünk egymástól kamatot - kiváltképp nem kér ilyesmit gyerek a szülőtől. Biztosítottam őt affelől, hogy a szülei sem fognak soha kamatot kérni tőle.

És magamban közben azt kívántam: bárcsak ez a fajta talpraesettsége és bátorsága az otthon ajtóin kívül mindig vele lenne!!!

Fáradtság, vagy...?

Bercó mostanában olyan, mintha kicserélték volna.

Eddig lelkiismeretesen végezte iskolai feladatait, most egyáltalán nem érdeklik azok őt. Megvan a lecke és az órai munka is, de semmi jele nincs bennük/rajtuk különösebb igyekezetnek.

Eddig itthon eléggé szófogadó volt, vagy legalábbis lehetett vele szót érteni, most első reakciója tíz kérésből legalább hatszor egy jó határozott igazi "NEM" és utána kitart emellett.

Eddigi iskolai viselkedése csendes volt és megfigyelő, mostanában előszeretettel vesz részt verekedésekben.

Eddig lelkes volt és együttműködő, mostanában inkább öntörvényűbe hajló. Az iskola nagyon unalmas - mondja.

Én meg csak állok, és gondolkozom. Vajon miért e változások? A kitavaszodás lenne az ok? Vagy az egész évi megfelelni akarás? Talán mostanra lett elég az iskolai munkából? Esetleg szocializációs nehézségek? Anyja túl sokat dolgozik (tény, hogy az átlagosnál most több van, ami elsősorban a főtt ételek hiányán látszódik...)?

S leginkább azt kérdezem. Vajon el kell búcsúztatnom az édes kis angyaltermészetét, mert nagy lett, mert küzdenie kell, vagy mindez átmeneti? Végül is a régi magyar néphit szerint hétéves korig hordozza Isten a gyermeket a tenyerén. Utána kell jönnie a saját lábon megállásnak.

Közben eszembe jut az egyik bölcsis néni szava kb. öt évvel ezelőttről: Legyen néha csibész is! Rosszalkodjon időnként!

Hát most ez van. Igazi gyerek lett a kisangyalból.

Aki számolja vissza a tanévből hátra lévő napokat. Nem bánom, számoljuk együtt!

Barcelona

Utolértem magam, legalábbis ami a fényképalbum készre pofozását illeti. Hadd beszéljenek hát a képek! (Mindig szidom a digitális kort, amikor sokszáz kép közül kell a még befogadható 50-60-at kiválasztanom. Olyan nehéz szelektálni!) Ez a mostani válogatás ilyen lett: https://picasaweb.google.com/tarnokg/Barcelona2012Album?authkey=Gv1sRgCM6Pv_WVo6XyjgE

És néhány kiegészítés hozzájuk.

Ami tetszett nekünk a katalán fővárosban:
1. A tengerpart. :-)
2. A szállásunk. http://www.residenciaerasmusgracia.com/
3. Az ételek.
A szálláson ugyan csak mirohullámú sütő állt rendelkezésre mint főző (inkább melegítő) alkalmatosság, azért jókat ettünk. Köszönhetően a boltokban kapható mikróban melegítendő készételek nagyon házias jellegének. Nem tudom, hogy csinálják vagy hogy itthon miért nem ilyen finomak a konzervek. Lgnagyobb sikere a tetrapack dobozban kapható csirkeragu (krém)levesnek volt. A pékségekben kapható gazdagon megpakolt óriás szendvicsek is nagyon-nagyon finik.
4. A tömegközlekedés. Szuper hálózat szuper járművekkel. Jó, a metrókocsik nem mai darabok, de a buszok igen. Ha csak lehetett buszoztunk. (Nem a járművek korszerűsége miatt, hanem mert szerettük volna látni a várost menet közben is.) Ja, és nem olcsó.
5. A tisztaság és rendezettség. Az emberek legalább annyit - sőt néha úgy tűnt, hogy többet - szemetelnek, mint itthon, sőt a kiskutyák is mindenhol otthagyják jelüket, de a takarítás folyamatos.
6. Gaudi művei.
7. Nekem személy szerint a Barcelona Katedrális. Valamiért szívlelem a gótikus templomokat általában is, ez sem kivétel!

Ami kicsit nehéz volt:
1. A nagy tömeg. 1.6 millióan laknak kb negyed-ötöd budapestnyi területen, és ehhez még jön az állandóan rengeteg turista. A La Rambla-n egyszer sem tudtunk végigmenni a nagy sodrás miatt. Gyerekekkel ilyen helyen képtelenség nyugodtan menni illetve lenni.
2. Nem nagyon akartam hinni a szememnek, de mégis meg kellett állapítanom: nincs érvényben Barcelonában az a szabály, hogy a buszon/metrón a felszállók megvárják a leszállókat. Nem, mindenki megy le s fel és kerülgeti egymást - jó esetben. Ez tényleg fura volt, néha zavaró.
3. A buszvezetők és a robogósok (számomra) hajmeresztően vezetnek!

Ami példás:
Minden ki van írva három nyelven: katalánul, spanyolul, angolul. Ilyen sorrendben.

Ami lehetett volna jobb is, de végül is nem panaszkodhatunk:
Az időjárás. Igen szeszélyes volt, és többnyire hideg. Azt az igazi kellemes huszonegy-két fokos simogató tavaszi időjárást nem sikerült kifognunk, kaptunk helyette szelet, hideget. Az eső csak 1 nap + 1 éjjel esett. Valamennyi napsütés minden nap volt. Azért ezzel ki lehetett békülni. (Hazajőve pedig szembesülnünk kellett a kemény fagyok okozta károkkal...)

Amin elcsodálkoztam/elgondolkoztam:
Nem azt a széles mosolyú mindig vidám életérzést lehetett leolvasni az emberek arcáról, ami a mediterrán népekkel kapcsolatosan ott van bennünk (bennem?) mint sztereotípia. Komoly arcok, sok-sok magányos ember nameg ugye rengeteg színesbőrű. Mindenféle szín, ami csak létezik a Földön. Talán a bennszülött ausztrál típusnak nem láttam képviselőjét, de az összes többi rasszt és alrasszt jól megismerhettük. Ez nagy tanulás volt, a gyerekek számára mindenképp.

Jó volt, szép volt, hazajönni öröm volt!

Fincsi

Ilyen finomságot teszünk mostanában a szendvicseinkre.

Közhely, de mit csináljak, ha nagyon igaz: ízét egyszerűen nem lehet egy lapon említeni a boltban/piacon kapható retek ízével! Kicsivel kisebb, kicsivel talán csúnyácskább, de 1000× finomabb.

Gyerekek csak úgy kapkodják be egyiket a másik után. Eszem a szívüket, amikor duzzadnak a büszkeségtől, hogy ez bizony nekünk saját nevelésű retkünk! És mikor lesz paradicsom? És borsó? Hagyma, spenót, saláta? És miért nem vetünk répát? Kukoricát ugye fogunk nevelni?

Fogunk, persze fogunk, csak a gyomok ellen kell valamit kitalálnunk, valamit ami tényleg hatékony.......