Végre, végre, végre. Befagytak a tavak, vasárnap lehetett egész nap korizni. Nem tudom, hogyan alakult ez nálam, de annak ellenére, hogy műjégpályán gyűjtöttem be gyermekkorom korcsolyázós élményeinek túlnyomó többségét, ma már csak és kizárólag természetes jégen szeretek csúszkálni. Ami persze szép és jó, csaképpen könnyen előforulhat, hogy februárig kell várni a korcsolyázási lehetőségre. Viszont akkor aztán hatalmas az öröm! Hiába, néha megéri - sőt jó dolog - önmegtartóztatni. ;-)
Igaz, hogy természetes vízen az embernek saját magának kell a havat a jégről hólapáttal eltolni, de akkor is.
Nagy nap volt a tegnapi: eljött az idő, hogy családunk fiútagjai ráéreztek a jégen siklás nagyon klassz ízére. Bercike tavaly is próbálta már, de csak tipegett-topogott (óvatoskodott), tehát az igazi élményig nem jutott el. De legalább megpróbálta. Apja viszont mindezidáig totálisan elhatárolódott attól, hogy ő két darab élen közlekedjen egy olyan nagyon kemény felületen, mint amilyen a jég tud lenni télidőben.
Kisfiú felcsatolt, kezdte a tipegést-topogást, tyúklépésben előrehaladást, aztán csak megjött a felbátorodás, és délutánra már úgy siklott, mintha mindig ezt csinálta volna. Ennivalóan édes volt, mondanom sem kell. És egy dologba nem nyugodott bele: "Apa, te is próbáld ki! Korcsolyázni nagyon jó! Ha elesel, nem fáj nagyon!" És ehhez hasonló biztatások tömkelege, fáradhatatlanul. Mire apa beadta a derekát, felvette a korcsolyát, és uccu neki. Tíz perc múlva boldog arccal csúszkált. :-)
Nagylány is egész nap (azaz déltől fél ötig) korizott, barátnővel is találkozott, jó napja volt. Nem is ő lenne, ha nem esett volna két olyat, amitől még ma reggel is fájt a jobb csuklója és a bal térde. Egyszerűen el kell fogadnunk, hogy most ilyen korszaka van. Kiskorában úgy esett - mit esett, bukfencezett! - mindig, mint egy kis kommandós, most meg minden végtagja mindig szanaszét... Mindenesetre remélem, nem fogunk megint valami rémséges gyermektraumatológiai intézményben kikötni :o
Nekem pedig kellemes az izomláz hátsó fertályon, hmmm. :-)
Kinga, Lakatos Katiéknak van "ügyesítő" programja is, pont olyan gyerekeknek, akiknek semmi bajuk az égvilágon, kivéve, hogy sokszor elesnek, csetlenek-botlanak, esetleg ügyetlenek a mozgásban. Ha azért ilyesmiről szó sincs, bocsi, csak írni már többször írtál ilyesmit, aztán gondoltam, abból baj nem lehet, ha ideírom :-)
VálaszTörlésKöszi, Orsi. :) Nagy gyerekeket is tudnak ügyesíteni? Igen, ez a csetlés-botlás most aktuális probléma. Hol jobb, hol rosszabb, és kamaszos módon hangulat- illetve kedvfüggő Eminél. Ha éppen minden kerek, és ki van békülve a világgal + önmagával, akkor harmonikus a mozgása. De ha épp valamitől "az egész világ csak engem bánt" állapot uralkodik viharos lelkében, akkor aztán szétesik tetőtől-talpig...
VálaszTörlésIgen, nagyobb gyereket is lehet! (Azt nem tudom, hogy mi a végső korhatár.) Én úgy vettem észre, hogy a gyerekek szeretik is a feladatokat - már akiket én láttam, azok mindig nagyon vidáman várakoztak,ill. jöttek ki óráról. Próbálj utána kérdezni telefonon, mert a honlapon valóban nincsen rendesen infó erről. (www.bhrg.hu - telefonszám is van itt gondolom...)
VálaszTörlés