Megtöröm a csendet

Fejemben még tart blogom átalakításának tervezgetése - köszönöm az eddigi leveleket, ötleteket, tanácsokat!

Elvileg csend van most itt, gyakorlatilag nem bírom ki, hogy csendben maradjak. Van az úgy, hogy az embert semmi nem érdekli, sem fogadalmak, sem illemszabályok, sem az hogy ki mit fog szólni, mert muszáj kiírnia magából ami nagyon nehéz.

Gondolom, mindenki tört már el botot/faágat úgy, hogy a bot/faág csak majdnem tört ketté. Már nem egyenes, már majdnem két darab, már szöget zár be egymással a két fél, de még egy kis rész ott a szélén egyben tartja. Emlékeztek ilyenre? Képzeljétek ezt magatok elé. Na, így néz ki most Emi bal alkarjának orsócsontja :((( Igen, az, amelyiknek csukló tájéka csúnyán összetört májusban. :(((

Csütörtökön tornaórán futás felmérés volt. Hosszú táv, tehát az egész osztály együtt indul. Az elején mindenki nagyon teper. De keskeny az utca, ezért vannak ütközések. Emese pedig olyan peches, hogy ő jobbról kap egy lökést. Nem tud mást tenni, bal oldalára ráesik. Az aszfalton.

Ami még rosszabb: Két nap után lett csak begipszelve. Nem gondoltunk törésre, mert olyan nagyon azért nem fájt. Duzzanat sem volt. Még úszni is elment. Ááááááá. Szombat reggelre aztán szépen bedagadt. Két fogás megfőz, gesztenyekrémes torta elkészít - van egy szülinapos gyerek is a háznál, aztán autóba be, irány Szt. János Kórház Gyermektraumatológiai Osztály. Vannak helyek, amiket az ember szeretne egyszer s mindenkorra messziről kerülni. De nem lehet. Az élet nem engedi.

"Ha Isten megenged valami rosszat, akkor valami sokkal rosszabbtól akar megvédeni bennünket, vagy valami olyan útra akar vezetni, amelyre magunktól sohasem lépnénk rá." (Böjte Csaba)

Akarom hinni Csaba testvér szavait. Akarom magamat nem hibáztatni a két nap késlekedésért. Alig megy.