Sajnos nagyon ritkán veszem elő a Bibliát. Azért időről időre újból és újból ledöbbenek azon, hogy Jézus példabeszédei milyen erősek tudnak lenni. Itt van például ez. Szerintem alapvetően a "szorongás versus bátorság"-ról szól. Szorongásról, mely önbizalomhiányból fakad. Átvitt értelemben a tehetséggel is szokták összefüggésbe hozni ezt a kis példázatot.
A tálentumokról szóló példabeszéd
"Úgy lesz, mint azzal az emberrel, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt tálentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt tálentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott. Jött, aki öt tálentumot kapott, és felmutatta a másik öt tálentumot: Uram, öt tálentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. Jól van, te hűséges derék szolga - mondta neki ura. Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe. Jött az is, aki két tálentumot kapott, és így szólt: Uram, két tálentumot adtál, nézd másik kettőt szereztem. Jól van, te hűséges derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe. Végül jött az is, aki csak egy tálentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. Ezért félelmemben mentem, elástam a földbe tálentumodat. Itt van, ami a tiéd. Te mihaszna, lusta szolga! - kiáltott rá ura. Tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is gyűjtök, ahol nem szórtam. Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza. Vegyétek el tőle a tálentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz tálentuma van. Mert annak, akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki: akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik. Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz." (Máté 25. 14-30)
Hogy a félelem mennyire rossz tanácsadó! Sürgősen kutatnom kell szorongásoldó technikák elsajátítása ügyében!
Én speciel kíváncsi lennék arra is, hogy mit mond az Úr egy olyan esetre, amikor a szolga bátor, elindítja a vagyonka kamatoztatását, de az öt rábízott pénzből nulla lesz, mert bebukja próbálkozását vagy nem hozzák vissza neki a megbeszélt időben a pénzecskét stb. Soha nem tudom, hogy mennyit módosultak a leírt szavak ahhoz képest, amit Jézus valóban mondott, miközben lejegyezték, majd lefordították görögre, latinra, majd az egyház kanonizálta majd megszületett a magyar verzió. ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése