Többen kérdeztétek, hogy mi a helyzet Emivel. Felmerült a kérdés, hogy ő is főszereplő-e vagy inkább mellékszereplő, de érdeklődtetek affelől is, hogy milyen az ő tehetsége, mit szól ő ehhez az egész helyzethez.
Kezdjük a végén. Jelen blogkezdemény láttán az volt az első reakciója, hogy bebújt a párnája alá, és amikor kijött levegőt venni, könyörögve kérte, hogy róla ne írjak, ő ne szerepljen a képeken sem. Mondtam neki: Oké, ez ugyan nehéz lesz, de megpróbálom. Csak mondja meg, hogy miért nem szeretné. A válasz egy rövid és tömör "Azért, mert nem akarom" volt. Akik ismerik rapszódikusságát, azok tudják: nála gyakran megesik, hogy minél erősebben tiltakozik valami ellen, azt később annál inkább megszereti. Mint kos-szülött és mint első gyerek szép kis szélsőségekre hajlamos. Anya egyelőre tiszteletben tartja a blog-béli szereplés elleni tiltakozását, de ha nagyon fontosnak érzem, bizony beveszem a történetbe őt is.
Aztán. Tulajdonképpen tehetséges gyereknek nevezem őt is, ha arra gondolok, hogy az iskolában nemigen tud ötöstől eltérő jegyet szerezni. Ha nem készül, akkor az ötös tartomány alsó határát súrolja, ha készül, akkor csillagos ötös. Az igaz, hogy matekból sokszor 1-2 hét fáziskéséssel fogadja be az új anyagot, de az is igaz, hogy kézműveskedésben kiemelkedő. Délutános tanító nénije csak annyit mond Emi műveit ismervén, hogy: "Ő egyszerűen
érzi, hogyan kell." Ott van az is, hogy furulyából tanára szerint nagyon gyorsan lehet vele haladni. 10 hónapos kora óta szaladgál, 4,5 éves kora óta olvas, korán kezdett rajzolni, nagyon érdeklődő, nagyon nyitott minden újra. Viszont: nem jellemző rá sem túlzott szorongás, sem hiperaktivitás, sem álomvilágban éldegélés, sem különösebb szocializációs nehézségek (na jó, új társaságban nem azonnal oldódik), semmi olyasmi, ami az extrán tehetségesek velejárója szokott lenni.
Hogy mit szól Bercihez? Teljesen természetes számára, hogy az öcskös olyan, amilyen. Hatalmasakat játszanak - és veszekszenek - együtt. Szerepjátékok, kuckóépítés, legó-világ és fasín-pályarendszerek: órákig elvannak egy-egy vasárnapon, de még hétköznap esténként is. (Anya szerint ez is közrejátszhat abban, hogy a nyolcosztályos gimnázium még korainak minősült nála.) Utóbbi időben sokat rajzolnak közösen. Ezt pl nyáron készítették együtt, amíg én lekvárt főztem:
Emi azon kívül, hogy kitalálta és megtervezte, az alábbiak szerint osztotta ki a feladatokat: ő rajzolt és vágott, Berci színezett és ragasztott, és gyúrta a kis papírgalacsinokat a tenger fenekére. Én csak akkor láttam, amikor elkészült, és hozták a konyhába hátuk mögött tartva, és táddááámmmm, megmutatták! Ilyenkor jó, nagyon jó anyának lenni! :)))) (Előzmény: Olaszországban, ahol nyaraltunk, a strandon épp medúza-invázió volt.)
És hogy Emi mellékszereplő vagy főszereplő? Mint két fiatal szerelmest szülőkké avató kis jövevény, fő-fő-fő-fő-főszereplő. Mint Berci életének és tehetségességének egyik legmeghatározóbb eleme, mindenképpen főszereplő. A mindennapjainkban: természetesen főszereplő. Mint ennek a blognak ihletője azonban: talán inkább mellékszereplő, mivel nem lóg ki annyira sorból, mint öccse. Róla is tudnék, tudtam volna jópofa dolgokat írni, a kiscsajnak igen eredeti megnyilvánulásai vannak, de melyik gyereknek nincsenek? Azt mondanám talán, hogy tehetségessége nem okoz nála
másság-ot. A politika sajnos már csúnyán befeketítette ezt a kifejezést, mégsem jut most jobb eszembe. Értitek, ugye?
