2013. március 19., kedd

Utolsó

Jó volt, szép volt, és valószínűleg ennyi volt. Ennek a blognak, ennek a gyerekekkel kapcsolatos, az átlagtól eltérő gyerekekkel kapcsolatos blognak minden bizonnyal itt a vége.

Amikor elkezdtem: a két rám bízott életecske óvodás illetve kisiskolás korú volt.

Most, amikor búcsút mondok: az egyik szívemcsücske maholnap gimnazista, a másik színesen-mozgalmasan éli alsó tagozatos mindennapjait. Nagyon-nagyon önállóak, és egyre kevésbé kívánják az eddig megszokott terelgetést. Újszerű helyzet ez.

Amíg ide írtam, írogattam, sokat fejlődtem. Jól éreztem magam. Adtam, s kaptam.

És ez idő alatt talán még változtam is. Ezt szeretem a legjobban, hogy az ember folyamatosan változik. Változik, azaz vált. Vált, azaz valami mássá válik. Egész sok mindenről egész másképp vélekedik. Aminek egyik pillanatban még égető szükségét érzi, annak a következő pillanatban semmi jelentősége. És fordítva: új, addig ismeretlen dolgok jelennek meg a színen, amelyek akár teljes mértékben is átveszik a régebbiek helyét s szerepét.

Arra jöttem rá, hogy írók-költők-festők-zeneszerzők-táncművészek nálam sokkalta jobban ki tudják fejezni a mély gondolatokat. Másról pedig valahogy nem nagyon szeretek írni.....

Jó volt, szép volt, és valószínűleg ennyi volt.

Kellene ilyenkor egy végkövetkeztetés vagy valami mérleg-féleség. Na, ez a nehéz része. Nem tudok mást mondani, mint azt, amit valahol az elején megosztottam veletek: A gyereknevelés leginkább oda-vissza hatás szülő és gyermeke között. Törődünk egymással. Hozzátenném talán most, hogy nyitottság és tiszta szív és nagy-nagy hit azért jó, ha van. Valami olyasmi is körvonalazódik bennem, hogy ebből a szempontból teljesen de teljesen mindegy, hogy a gyermek átlagtól eltérő-e.

Azért a blog egy darabig még nyilvános marad, és ha bárkinek bármi kérdése van, vagy csak be akar hozzám köszönni :) - írjatok nyugodtan, írjatok bátran. Au revoir!

 

2013. március 8., péntek

Március 8.

Mindig idegenkedtem ettől a naptól. "Nemzetközi" "Nőnap". Nekem ebből minden bensőségesség hiányzik. .... Na de ettől még persze nem dobom el az ezen a napon kapott virágot, ajándékot, jókívánságot... :)

És ha már nőnap, akkor jöhet néhány híres ember néhány gondolata, melyek megtetszettek nekem a női léttel kapcsolatban? Vegyesen, innen is, onnan is, természetesen mind szubjektív, erősen.

"A női lélek nem alkot, hanem megért, nem okoskodik, hanem megérez, nem tud, hanem megsejt." (Csáth Géza) (Szerintem alkot is.)

"A Nőnek nem funkciója, hanem Ereje van." (Joós István) (Bizony!)

"Egy közösség valódi jól-létének forrása: a női energia." (Ezt régebben olvastam valahol, azt hiszem Lázár Ervin második feleségével, Vathy Zsuzsával készült interjúban. Nagyon egyetértek vele.)

"A nők olyanok, mint a jó bor: az idő csak tökéletesíti őket." (James Follet) (Úgy legyen!)

"A nők tudnak látni, anélkül, hogy odanéznének." (Jókai Mór) (Azt hiszem, ez a kedvencem!)

"Még mindig nem sikerült válaszolnom a nagy kérdésre, melyre előttem sem válaszolt még senki: Mit akar a nő?" (Sigmund Freud)
 


Szeretettel nőnapra !!

A hóvirág, az ibolya,
a tulipán, a szegfű és a rózsa,
együttvéve sincs olyan szép,
mint egy nő, ha felcsillan a szeme,
ha szikrázik a mosolya.
Mindegy, hogy pici lány, lányka,
anya, vagy nagymama,
a férfinép mind-mind őket köszönti ma.
Szerelemért, szeretetért, gondoskodásért......
 
 


2013. március 5., kedd

Március

Március

Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.

Radnóti Miklós - Naptár című verséből

2013. február 25., hétfő

Kincs

Lehet, hogy ez a bejegyzés szörnyen giccsesnek vagy nevetségesnek fog hatni.... Előre is bocsánat ezért.

DE. Rajtam van most egy ilyen hullám.

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én - ismerve-látva-hallva azt a sok, enyhén szólva nem rózsás körülményt, amiben manapság a tanárok a munkájukat végzik, + tapasztalva ezt az általános kiábrándultságot és reményvesztettséget, ami eléggé ott van oly sok helyen a levegőben, a tanárok alacsony társadalmi megbecsültségéről nem is beszélve - szóval én akárhányszor lelkes-lelkiismeretes, mosolygós, humoros, energikus pedagógussal találkozom, mindig nagyon megörülök.

Őket nagyon nagy kincsnek tartom!

Ilyenkor eszembe jut az, hogy az igazgyöngyök állítólag úgy keletkeznek: idegen, irritáló anyag kerül a kagyló belsejébe, és a kagyló - ahelyett hogy szenvedne tőle és beletörődne, és várná csendben állapota romlását, vagy esetleg megpróbálná kilökni a szennyet - kibocsát egy olyan anyagot, ami a kellemetlen súrlódást csökkenti. Ez a kibocsátott anyag idővel megszilárdul, ez a gyöngy tulajdonképpen.

Na, ezt szeretném én is megvalósítani: a zavaró, irritáló kis dolgokból kincset formálni!

Ui.: Valószínűleg igaz a metafora az egészségügyben dolgozó pozitív kisugárzású emberekre is.



2013. február 22., péntek

Egy picit a nyelvtanításról

Lehet, hogy kezdek mániákus lenni, ami a nyelvtanulást, nyelvtanítást és e kettő szépségeit-nehézségeit illeti. Nem baj, vállalom :) Azért szóljatok, ha már sok!

Ma olvastam egy cikket. Egy fiatal orosz angoltanárnő írta, és szerintem nagyon érdekes. Érdekes, hogy miket tapasztal manapság Moszkvában egy, a hivatását komolyan vevő nyelvtanár. Ha elém tették volna a cikket helynevek nélkül, hamar azt mondtam volna, a mai Magyarországról szól.......

Anna a folyamatos ön-fejlesztés elkötelezettje (akárcsak én). Így közelíti a nyelvtanítás kérdéseit:
"Óvakodom az általánosítástól. Minden következtetés, amit én magam vontam le, vagy minden amiben én magam hiszek, vitatható, mindenre mindig lehet találni ellenpéldát."
"Oktatáspolitikai kérdésekben forró viták zajlanak országszerte a médiában."
"Sok fiatal nyelvtanár menekül az iskolákból. Természetesen minden ilyen eset mögött más és más indokok húzodhatnak, de a leggyakoribbak a következők: alacsony fizetés, túlterheltség, tanár-szülő konfliktusok és a légkör általában."
"Sokan vannak, akik mindezek ellenére iskolában akarnak tanítani. Az ő esetükben gyakori a kiégés problémája. Elfáradnak, elveszítik a motivációt."
"Meggyőződésem, hogy nyelvtanári szakokon a tanárjelölteknek tanulniuk kellene arról, hogy a világ többi részén milyen idegen nyelvet tanítani."
"Nem tudom, hogy mit tartogat számomra az élet, nem tudom, hogy angoltanítással fogok-e mindig foglalkozni. Ha igen, akkor remélem, nem válok majd fásulttá. Miközben apró léptekkel haladok előre, folyamatosan abban akarok hinni, hogy ha egyszer majd visszanézek, akkor majd mondhatom: Lehet, hogy nem mindig működött, de legalább megpróbáltam. Megpróbáltam másképpen, megpróbáltam jobban." (Én is ebben szeretnék hinni.)

Ha van 5 percetek, és nem gond, hogy angolul van, itt elolvashatjátok az egészet.
http://itdi.pro/blog/2013/02/18/elt-global-issues-ann/

Ígérem, keresek majd hasonló témában Nyugat-európai nyelvtanártól származó gondolatokat is!

2013. február 15., péntek

Francais

Elkezdtem leporolni csúnyán elhanyagolt francia tudásom. (Azaz feliratkoztam néhány franciával foglalkozó webhelyre.) Ezt találtam ma.


Szabad fordításban valahogy így:

"Adj, de ne engedd hogy kihasználjanak;
Szeress, de ne hagyd hogy ezzel visszaéljenek;
Légy bizalommal, de ne légy naiv;
Hallgasd meg az embereket, de ne veszítsd el a saját hangod."

Nem olyan juj-de-nagy-durranás, de megtetszett; könnyen lehet, hogy a tulipán miatt.

Arany középút... Kár, hogy annyira nagyon keskeny...

Vagy éppen ezért izgalmas?

2013. január 27., vasárnap

Felvételi, hatodikos korban

Jó vagy nem jó, káros vagy nem káros, de ilyen most az iskolásvilág szép magyar hazánkban: egészen fiatalkáknak, ha a jobb tanulók közé tartoznak, már ott kell ülniük idegen sulikban, ahol központi felvételi feladatlapokat találnak maguk előtt magyarból is, matematikából is, és 2×45 perc alatt igencsak trükkös feladatokba ágyazott nagyon sokféle-fajta kérdést kell a tőlük telhető lehető legjobban megválaszolniuk. Nem lankadhat a figyelem, jól be kell osztani az időt, gyorsan kell tudni továbblépni egyik feladattípusról a másikra. Leblokkolni nem szabad, és egy másodpercig sem lehet kérdés: kedves vagy nem kedves ez vagy az a feladat számomra? Azaz komolynak, nagyosnak kell lenni másfél órán keresztül. A különböző ismereteket remekül tudni kell alkalmazni - még akkor is, ha esetleg még nem tanulták pont azokat az ismereteket, mert annyira de annyira különböző tananyagok és tankönyvek és tanári preferenciák vannak a különböző általános iskolák különböző tantermeiben.

12 éves (esetenként 10 éves) fejjel kell ügyesen-talpraesetten-belevalóan reagálni arra a nyomásra, hogy e 2×45 perc alapján fognak engem besorolni valahova, és holnapután majd az osztálytársaimnak is meg kell mondanom, hány pontot kaptam.

Kell? Tényleg kell? Nem, igazából nem kell, de a - Bp-en és környékén élő - jó tanulók számára azért érdemes. Miért gondolom ezt?

1. Tény, hogy a legeslegjobb tanulók - vagy a nagyon elszánt szülők gyermekei - már negyedik végén kilépnek az általános iskolából, és hatodik végén a többiek is, akik tanulásban valamelyest motiváltak. Így, aki esetleg hetedik-nyolcadikban jó tanuló létére általános iskolában marad, nagyon egyedül marad tanulás iránti lelkesedésével, ami nem egy könnyű helyzet azért. Ez egy öngerjesztő folyamat, a "Ha minden jobb tanuló elmegy, akkor én (= az én gyerekem) is!" logika alapján.
2. Tény az is, hogy a magyar általános iskolások, akik 10 éves korban még nagyon-nagyon jól szerepelnek a PISA és más hasonló nemzetközi felméréseken, 14 éves korukban már jelentős mértékben az európai átlag alatt teljesítenek szövegértési és matematikai illetve természetismereti feladatok megoldása során. Szóval, úgy általában, valami nagyon elromlik felső tagozatban a magyar általános iskolákban. (Erről majd valaki légyszi-légyszi csináljon egyszer egy oknyomozást, olyan jó lenne.) Tisztelet természetesen a kivételnek! Nagy tisztelet.
3. Tény az is, hogy egy gyerek agya általában 10-16 éves kor között a legfogékonyabb, és nem mindegy, hogy ezekben az éveiben milyen ismereteket és kompetenciákat milyen mennyiségben és milyen mélységben kap. A kortársak személyisége és stílusa pedig a kamaszkor előrehaladtával egyre meghatározóbb. Ha tanulós-dolgos-szorgalmas-lelkes társak között van egy gyerek, nagyobb az esély rá hogy tanulós-dolgos-szorgalmas-lelkes lesz ő is. (Bízunk benne.) Ha nem, akkor........?
4. És ott van az a tény is, hogy nyolcadik második félévében az általános iskolákban már annyira nincs tét, és annyira érzik ezt a gyerekek, és annyira kifelé áll már a szekerük rúdja, hogy teljesen ellustulnak, megkergülnek, nagymellényűvé-kezelhetetlenné válnak, stb. ki éppen melyik szörnyűséges állapotra hajlamosabb. E pár hónap rémálom jellegéről  anyukák/apukák és pedagógusok egyaránt sokat tudnának mesélni. Ilyen körülmény kisgimnazisták (és szüleik) életében nincs. Tudom, tudom, ők más miatt lesznek valamikor máskor kezelhetetlenek..... Akkor is. Nem árt e rosszra csábító körülményeknek számát minimálisra csökkenteni, ha már egyszer lehetséges.
5. Oly sok alternatíva és lehetőség van ebben a fránya nagy városban. Valahogyan azért mindenképp érdemes élni egyikkel-másikkal.
6. Ha nem is sikerül bekerülni kisgimnáziumba, ez a kis megmérettetés akkor is alkalmas próbatételnek + objektív mérőnek (Hol tart a gyerek? A többiekhez/átlaghoz képest milyen tudást kap jelenlegi iskolájában? Mennyire tudja alkalmazni azt? Milyen jellegű feladatok mennek neki és milyenek nem? Hogyan hat rá a stresszhelyzet?). Azt is mondják: a hatodikos korban végigjátszott felvételizés a két év múlva esedékes felvételi előtti tapasztalatszerzésnek is hasznos.

Nem titok, elkapott minket is a gépszíj.

Sokat-sokat ismételtünk, gyakoroltunk, leányzó oldogatta az előző évek felvételi feladatsorait. Tanultunk új anyagot is, főleg magyar nyelvtanból, mert voltak hiányok. Jó sok időm ráment, időnként úgy éreztem: mégis inkább külön tanárt kellett volna fogadni, de amikor ez eszembe jutott, az már úgyis késő lett volna.... Szerencsére van/volt elszántság a lányban. Aztán múlt pénteken megírta, tegnap pedig megtekintettük a kijavított feladatlapjait. Lehetett volna egy ici-picit jobb is, ha az odafigyelés mind a 90 percben vele lett volna, de összességében nem rosszak az eredményei. Eztán követezik majd a jelentkezés a különböző sulik különböző tagozataira, majd a szóbelik. Végül a döntés. Vannak kiszemelt iskolák, de még nincs kikristályosodva melyik lenne a leginkább testhezálló. Rövid távon sem tudjuk, hát még hosszú távon........

Egy biztos: Munka folytatódik, kedves elsőszülöttem!
Jó veled dolgozni.
:-)

2013. január 16., szerda

Tornádó és földrengés

No nem igaziból, csak úgy elméletben. Olvassuk az Oz-t Bercóval. Van ott az elején egy mondat arról, hogy minden gyerek a prérin tudja: tornádó esetén legbiztonságosabb hely a pince. Erre Bercó:

- Földrengés esetén pedig a levegőben legjobb lenni, repülőn!

Erre én még soha nem gondoltam. :-)

2013. január 8., kedd

Pippin :)

Angol. Megint. Akik régebb óta követik naplómat, tudják, hogy mi itthon mindenféle módon próbáljuk kiegészíteni az általános iskolai nyelvoktatást, mert azt nagyon-nagyon kevésnek, nagyon-nagyon felületesnek és nagyon-nagyon rendszertelennek tartom. Tudom, tudom, maximalista anya vagyok. Gyermek pedig őszinte: egyszerűen unalmasnak nevezi az angolórákat - nyelveket kedvelő, nyelveket csodálatosnak tartó anya nemkicsi szívfájdalmára.

Az itthoni angolozással egyetlen célom van: fenntartani az érdeklődést illetve gyermekeket más népek kultúrája irányába nyitottá nevelni. Ha elmélyülő tudás is lesz próbálkozásaink eredménye, annak örülök, de ez egyelőre nem cél.

Volt egy jó időszak, tavaly, amikor csak úgy szívta magába nagylány az anya által tálalt anyagot, és örömét is lelte benne. Idei tanévre lelkesedés nemhogy lankadt, hanem tiltakozásba csapott át. Váltani kellett.

Volt egy ötletem, rákerestem az ovis korában (7-8 évvel ezelőtt, Te Jó Ég) egyik nagy kedvenc angol gyerekfilmsorozat egyik epizódjára, és megmutattam neki. Annak idején ezt a tévében nézte, szombat reggelenként:

https://www.youtube.com/watch?v=z_QAz_PtjKQ

Tetszett neki most is úgy, mint rég. :) Sőt már kattintott volna a következőre, a chips-készítést bemutató részre, mert visszaemlékezett, hogy neki bizony az volt a kedvence ott a régi szép időkben. De én ragaszkodtam hozzá, hogy egy kicsit időzzünk el egy-egy résznél, ne kapkodjunk.

Úgyhogy learnenglishkids.com pihen, Pippin újratölt.

Minden kisállatokat kedvelő gyereknek ajánljuk!