2012. április 23., hétfő

Húsvét képekben

Na, hát jobb későn mint soha, ugyebár.

Nagylányunk locsolókat várt, ezért muszáj volt tojásfestenünk. Engem nagypénteken elkapott vmi influenzaszerű nyavalya lázzal, ami miatt az aznapra tervezett előkészületi lépések mind elmaradtak. Köztük a tojásfestékek beszerzése. Még az a szerencse, hogy volt 2 db vöröshagyma itthon. Megpucoltam, héjukat a tojások mellé a vízbe bedobtam, együtt főztem, fedő alatt állni hagytam. Kb. fél óra elteltével megnéztük, egész szép látvány fogadott bennünket. Már csak azt kellett kitalálni, mivel díszítsük az egységesen rozsdabarna tojásokat. Eminek (minden írószerek titkának tudója) van olyan hibajavítója, ami golyós. Na, azt kipróbáltuk, és láttuk, hogy jó lesz. Alkotóműhely munkához látott. Végeredmény:



 A munkafolyamat:





Berci is ki akarta próbálni mindenképp. Adtam kezébe sima főtt ojást + ceruzát, és az történt, amit sejtettem. Rájött, hogy ez nem neki való tevékenység.


Abban maradtunk: a fiúk inkább tanuljanak locsolóverset, azzal bűvöljék el a lányokat és a lányos anyukákat, és ily módon tegyenek szert szebbnél szebb húsvéti tojásokra. Így legalább volt kedve verset tanulni és locsolkodni menni.

Közben a kertben a meggyfa is húsvéti díszbe öltözött:


És az előkert is megkezdte az újjászületést.



Vasárnapra én is sokkal jobban lettem. Idén napra pontosan megtapasztalhattam - természetesen kicsiben - a húsvét környéki eseményeket. Nagypénteken mindenem fájt, erőm elhagyott, nehéz volt minden mozdulat. Szombatra éreztem hogy nem romlik tovább, látszott, hogy a nyavalya le lesz győzve. Vasárnapra virradóra újult erővel ébredtem. Hétfőn pedig sokat kertészkedtem. Kedd hajnalban indultunk Barcelonába. Beszámoló hamarosan!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése