2012. április 25., szerda

Filozofikus

Régen volt már velem ilyen, ilyen nagyon-nagyon vacak lelkiállapot. Tegnap átjárt, velőmig átjárt a gondolat: a világban vesztésre áll a Jó.

Több rossz dolog is történt velem mostanában, ebből egy publikus, a következő.

Tegnap Bp Váci úton Westend-nél zebra alőtt lelassítottam. Ekkor egy gyalogosnak tűnő, melósruhás faszi mutogatott az autóm eleje irányába a járdáról. "Csöpög az olaj, csöpög nagyon" - mondta. Én megálltam, átfutott az agyamon, hogy valóban: a garázs alján előfordul mostanában egy-egy olajcsöpp. Lehet, hogy tényleg nagy a baj? Autó végül is maholnap 6 éves. Faszi azt mondta, álljak félre, megnézi, ő autószerelő és szívesen segít. Tisztán a szemembe nézve bemutatkozott. Nehogy nagy baj legyen, nőként ne kelljen már ilyet megtapasztalnom - tette hozzá. Megnézte. Jajjaj, az van amit gondolt, vészesen alacsony itt az olajszint, nézzem meg még füstölög is. "Ebbe sürgősen tölteni kell, különben besül a motor." Itt a szomszéd utcában van az autósbolt, hoz nekem olajat. Kellene pénz rá, mert nála most hirtelen nincs annyi. Zálogképpen nálam hagyta a kabátját és az övtáskáját. Olyan élethűen csinálta, hogy elhittem neki mindent :-( ROHADT CSALÓ VOLT. A profi fajtából, akin nem lehet észrevenni. Még Gábor is bedőlt neki (telefonon adtam őket egymásnak, elvégre is férj az autófelelős). Utólag kellett konstatálnom, hogy az övtáska nejlonzacskókkal és kavicsokkal volt kitömve. Persze hogy eltűnt a pénzemmel, és persze hogy semmi baj nem volt az olajszinttel. Nem füstölgött, hanem gőzölgött a meleg olaj, ez teljesen normális. Még az a szerencse, hogy azt nem csináltam meg neki, hogy ott hagyjam járó motorral az autót. Ezzel is bepróbálkozott mondván, hogy ha leállítom ilyen esetben, akkor vége az autónak. Hagyjam ott járó motorral, ő figyel rá amíg meghozom az olajat. Ezt nem tettem meg, ezért léptette életbe a B tervet - ő megy el olajért az én pénzemmel. Hát nem olajért ment, hanem olajra lépett. Örülhetek, hogy nem egy autóval hanem csak 20.000 Ft-tal lettem rövidebb......... :-(

Motor működéséből és olajjal kapcsolatos tudnivalókból penge vagyok azóta. Ha nem lettem volna tudatlan, nem lehetett volna rámijeszteni. Még profi csalónak sem ment volna. Ez a nagy igazság.

Remélem, a pechsorozatomnak valahol a vége felé járok már.

Közben olyan szülői feladatokat is abszolváltam, mint 11 éves lány kábítószerről való felvilágosítása és lányos-fiús-szerelmes-babaszületős felvilágosítás. Két külön dolog miatt jöttek elő ezek a témák, de egy napon belül. A beszélgetések meglepően jól sikerültek.

Ezzel kapcsolatban volt nálunk egy aranyos kis párbeszéd:
Én: Bercike, most fürödj meg szépen egyedül. Megmoshatod a hajad is. (Nagyon szeret nagy vízben, víz alá bukva úszószemüvegben fürdeni, gondoltam ezzel kedvet csinálok a dologhoz.)
B.: De most nem szeretnék egyedül!
Én: Azért nem tudok most itt lenni, mert egy nagylányos dolgot meg kell beszélnem Emivel.
B.: Én is, én is, én is szeretném hallani.
Én: Bercike, úgy tudom, nagy sem vagy és lány sem vagy.
B.: Akkor is hallgatózni fogok!
Én: Ne hallgatózz drágám, az senkinek sem jó. Egyezzünk meg abban, hogy fürdés után elmondom neked kisfiús változatban ugyanazt, amiről Emivel fogunk beszélni.

Elfogadta. Így fürdés után beszélgettem vele arról, hogy melyik állatnak hogyan születnek a kicsinyei, melyiknek mennyi, miért gondoskodik a természet általában több utódról stb. stb. stb és arról, hogy miket éreztem, amikor ő a hasamban lubickolt és amikor megszületett. Jó volt!

Egyébként lassan-lassan talán kezdek helyrebillenni. Ma már azon az állásponton vagyok, hogy a Jó és a Rossz döntetlenre állnak...

2012. április 23., hétfő

Húsvét képekben

Na, hát jobb későn mint soha, ugyebár.

Nagylányunk locsolókat várt, ezért muszáj volt tojásfestenünk. Engem nagypénteken elkapott vmi influenzaszerű nyavalya lázzal, ami miatt az aznapra tervezett előkészületi lépések mind elmaradtak. Köztük a tojásfestékek beszerzése. Még az a szerencse, hogy volt 2 db vöröshagyma itthon. Megpucoltam, héjukat a tojások mellé a vízbe bedobtam, együtt főztem, fedő alatt állni hagytam. Kb. fél óra elteltével megnéztük, egész szép látvány fogadott bennünket. Már csak azt kellett kitalálni, mivel díszítsük az egységesen rozsdabarna tojásokat. Eminek (minden írószerek titkának tudója) van olyan hibajavítója, ami golyós. Na, azt kipróbáltuk, és láttuk, hogy jó lesz. Alkotóműhely munkához látott. Végeredmény:



 A munkafolyamat:





Berci is ki akarta próbálni mindenképp. Adtam kezébe sima főtt ojást + ceruzát, és az történt, amit sejtettem. Rájött, hogy ez nem neki való tevékenység.


Abban maradtunk: a fiúk inkább tanuljanak locsolóverset, azzal bűvöljék el a lányokat és a lányos anyukákat, és ily módon tegyenek szert szebbnél szebb húsvéti tojásokra. Így legalább volt kedve verset tanulni és locsolkodni menni.

Közben a kertben a meggyfa is húsvéti díszbe öltözött:


És az előkert is megkezdte az újjászületést.



Vasárnapra én is sokkal jobban lettem. Idén napra pontosan megtapasztalhattam - természetesen kicsiben - a húsvét környéki eseményeket. Nagypénteken mindenem fájt, erőm elhagyott, nehéz volt minden mozdulat. Szombatra éreztem hogy nem romlik tovább, látszott, hogy a nyavalya le lesz győzve. Vasárnapra virradóra újult erővel ébredtem. Hétfőn pedig sokat kertészkedtem. Kedd hajnalban indultunk Barcelonába. Beszámoló hamarosan!

2012. április 17., kedd

Édeskéim

A szombati kötelező munkanapot az iskola környezetvédelmi akadályversennyel színesített kirándulás keretei között tartja meg. Valahol a Pilisben. Szülők is mehetnek, ilyesmiért valami pluszpontok is járnak a csapatnak a társasjátékban.

Tegnap óta fűznek a gyerekek (sőt 1-2 tanár is): naa, ugyaaan, jelentkezzek már kísérőnek. Mondanom sem kell, lenne dolgom bőven. De az is igaz, hogy nagyon szeretem az erdei kirándulásokat.

Gondoltam egyet, és megkérdeztem a gyerekeket: miért szeretnék annyira, hogy én is részt vegyek ezen a kiránduláson? Úgy alakult, hogy a kérdést külön-külön intéztem hozzájuk, egymás válaszait nem hallották.

A válaszaik.

E.: Mert akkor tölthetnél egy kis időt erdőben, amit Te annyira szeretsz!
B.: Mert akkor közel lennél hozzám, és én azt szeretem, ha közel vagy hozzám!

:-)

Szülinap

Legeslegelőször is. Ünnepeltünk egy szülinapot, még húsvét előtt. A tizenegyediket. Ez egyrészt teljességgel hihetetlen, másrészt pedig egyszerűen hihetetlen. Hogy a kis elsőszülött már ilyen nagy.

Szülinap alkalmából volt nálunk valódi buli, édes kiskamaszokkal és szupi kis ajándékokkal, egészen este nyolc óráig. Nagy mázlink volt az időjárással, mert amint vége lett a bulinak, eleredt az eső, és csak esett, esett, esett. Ez azért volt többek között nagyon szerencsés, mert Gábornak vannak félelmei attól, ha 8-10 gyerek bent rohangál, és ki tudja közben mi mindenre nem figyelnek oda. Igaz, hogy a 11-12 évesek már nem olyan veszélyesek, de akkor is. A gyerekbuli kertben az igazi, és ehhez az időjárás kegyesen hozzájárult, ebben maradtunk.

Aztán művelődtünk is egy kicsikét. Kiderült, hogy Juhász Gyula születésnapja éppen Emese születésnapjára esik. (Azaz inkább fordítva.) Na ebből az alkalomból kinyomtattam neki a szegedi költő "Április bolondja" versének első versszakát. Most kint van az ágya fölött, és tetszik neki.

"Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez
S brekeg a vízben száz bús hegedűs."

Isten éltessen, kicsi-pici nagylányom!!!

2012. április 15., vasárnap

Igazoltan távol

A megszokottnál egy kicsit hosszabb adásszünetnek alapos (és nagyon-nagyon klassz :)) oka van. Ilyen:


Na jó, belátom, ebből nem egyszerű rájönni, merre jártunk.

Na és ebből? (A képre kattintva tüzetesebben meg lehet nézni az apró részleteket.)


 Nem annyira sport- hanem inkább kultúrakedvelők részére:


És:



Vagy:



A nagy utazás utáni egyenesbe kerülés után jövök. Ha minden igaz, ez néhány nap. Van sok színes mondanivalóm Húsvétról, kertről, és hát a mi kis tavaszolásunkról is!