Írtam nemrégiben, hogy gondom van a kevés leckével és a túl alacsony követelménnyel, ami Emi iskolai dolgait illeti. Azóta is agyalok, hogy 1. milyen eszközökkel 2. milyen motivációs rendszerbe ágyazva kezdjem el itthon tanítgatni őt.
Ma rátaláltam egy honlapra, ami úgy érzem, jó lesz nekünk itthoni angolozásra.
http://learnenglishkids.britishcouncil.org/en/parents/helping-your-child
Iskolában + anyukámmal heti egyszer nyelvtan megy, én pedig a beszélt nyelvet fogom egy kicsikét gyakoroltatni. Az a jó ezen a honlapon, hogy minden van: írsábeli feladatok, rejtvények, énekek, versek, nyelvtörők, rövid történetek, mesék és játékok - kinek mire van épp szüksége vagy kedve - téma, életkor és tudásszint szerint választhatóan. Biztos, hogy mi most a "listen and watch" kategóriában fogunk elmélyedni, azon belül is a "short stories" menü lesz a kedvencünk. Nagyon várom!
Aki ismeri ezt a kis kos gyereket, az tudja: ez a gyerek azt szereti, igazából csak az köti le, ami nagyon színes, nagyon mozgalmas és nagyon élményszerű. XXI. századi kis teremtés ő, na. Fenti honlap pedig eléggé színes, mozgalmas, és élményszerű. És igazi, eredeti angol a kiejtés és az intonáció. Ez kell! Máris meghallgattunk két sztorit, és tetszett neki! Várakozásaimat felülmúló mértékű érdeklődést mutatott :)
Matekból pedig megvettem a Hajdú sorozatból a tananyagcsökkentés előtti ötödikes könyvet és feladatgyűjteményt, amit jelenleg bővített változatnak hívnak (nagy B van a borító jobb alsó sarkán), és abból kap időnként egy-egy feladatsort. Ez egyelőre nem rendszeres, de ha előáll extra kívánságokkal - pl. menjünk a legújabb Szent Johanna Gimi kötet dedikálására -, olyanokkal, amikhez nekem nagyon de nagyon nem füllik a fogam, nos az ilyen kéréseket akkor teljesítem, ha az általam kijelölt feladatok hibátlanul el vannak készítve. (Mint a kisangyal, úgy nekiült a nemkevés példa megoldásának. Mentünk is két órát sorban állni, majd boldogan haza.....)
Ja, és elsős anyagot is tanítgatok itthon, mert öcskös megint skarlátos lett :(
Fogalmunk sincs, hogy hol szedte össze, ami persze mindegy is. Csak kíváncsi lennék azért. A lényeg, hogy csütörtök este meg kellett látogatnunk a doktornénit, annyira kiütött Bercón a hamisíthatatlan tünetegyüttes. Tetőtől alpig vörös, lázas, torkán semmi nem megy le stb. Megkaptuk az ospen szirupot, amit naponta háromszor adagolunk, és közben gondosan hűtőben tároljuk - a kiújulás részt idén inkább kihagynánk, ha lehet.
A gyógyszerszedés első napjának végén már sokkal jobban volt kis vöröskénk. Nem győzöm áldani a penicillin felfedezőit. És nem győzöm csodálni nagyszüleimet, akik annak idején 3-4-5-6 hetet végigcsináltak egy-egy viszketős + fájós + enni-inni alig tudó skarlátos gyerekkel pl. anyukámmal!
Az a nagyon klassz, hogy ebéd után már mindig itt a lecke - nagytesó hazaindulás előtt átmegy a szomszéd terembe, ahol is elsős tanítónéni átnyújtja neki a kis papírosra gondosan kilistázott tennivalókat. Azért előnyei is vannak az egyszerű kis iskolának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése