Meglepő fordulat

A gyerekek mindig szolgálnak meglepetéssel. Ezt úgy szeretem!!! :-)

Berci tegnapelőtt azzal állt elő, hogy keressünk valami verset, amit ő megtanulhat és amivel aztán a szavalóversenyen kiállhat. Az a gyerek, aki legjobban építőjátékokkal szeret foglalatoskodni csöndben, feltűnés nélkül, és az a gyerek, aki már többször közölte: ő bizony nem szeret szerepelni, sőt kifejezetten rosszul érzi magát, ha őt vagy tevékenységét egyszerre többen nézik.

Hogy most mi történt őbenne ott belül, nem tudom. Mindenesetre azon melegében nekiültem verset keresni. Találtam is egy nagyon testhezállót :-)

Most lelkesek vagyunk, együtt tanulunk verset, és várjuk a további izgalmas fejleményeket!

Normális ez?

Normális ez, hogy azon háborgok magamban: miért nincs több házi feladat feladva gyerekemnek?

Ez valami belső indíttatás, valami belső megérzés: kössék már le, dolgoztassák már egy kicsit jobban, legyen már többször kihívás elé állítva, szellemi téren is. Belső hang súgja nekem, hogy a maholnap 11 éves lányomal való küzdelmeimet nagymértékben orvosolná, ha napi öt percnyi házi feladatnál egy kicsivel (dehogy kicsivel, tízszeresen-hússzorosan) több lenne feladva neki.

Úszik, furulyázik, szolfézst tanul (azt eléggé megkövetelik), cserkészetre+hittanra jár, heti egyszer külön angolozik, még tegyek be különórát? Nem, nem érzem úgy, hogy ez lenne a megoldás. Amikor látom itt-ott felbukkanó alapműveltségbeli hiányosságait. Nem vészes, de van. (Igen, ebben maximalista vagyok.) Az alapokat kellene most nagyon megtanulnia. Csak akkor lehet erős a felépítmény, ha erős az alap. Ehhez ragaszkodom.

És igen, megrekedtek a kezdeményezések, miszerint a gyorsabb tanulókat jobban leterhelik az iskolában. Talán jövő tanévtől vagy azutántól. A szándék megvan, a kivitelezés viszont nem egyszerű, és egyelőre itt tartunk. Ja, igen. El ne felejtsem. Matekból elindult egy olyan, hogy péntekenként kapnak egy oldalnyi puszfeladatot, amit következő péntekre kell vinni megoldva. Ez mindenképp jó dolog, de tanárnéni influenzája miatt most sajnos szünetel.

Nem látok más megoldást, mint hogy én foglalkozok itthon vele. Matek feladatokat kap, angolozunk, természetismeret könyvet tanulmányozzuk, helyesírást gyakoroltatok vele. Valami rendszert kitalálunk, hogy ne maradjon jutalom nélkül, mert még ez az ami azért motiválja, hiszen egy nagy-nagy gyerek ő még. Nagyon sok energiát igényel ez tőlem, nagyon másképp képzelem az együtt töltött családi időt, de mégis csinálnom kell. Felcsapok házitanítónak, vagy hogy mondták ezt régen.

Házimunkát is kap, de itt most a szellemi feladatokon lenne a hangsúly.

Majdcsak helyére kerül őnála, hogy az anya nemcsak süt-főz-szervez-rendez-beszélget-ölel, hanem matekpéldákat követel. Brrrrrrr és brrrrrrrrrrrrrr. S mégis muszáj.

Mert ha egy amúgy jó adottságokkal rendelkező termékeny földet parlagon hagynak és nem művelik, akkor azon bizony a gyom fog elburjánozni (ugyanazok a gyomok, pontosan ugyanazok, amelyek a rosszabb minőségű talajokon is szaporodnak), és később sokkal nehezebb újra termékennyé tenni.........  Arról nem is beszélve, hogy a gyomirtás milyen egy utálatos dolog + ha nem jól, nem időben sikerül az irtás, akkor a különböző módon terjedő pollen micsoda károkat tud okozni mindenfelé.........

Hangulat

Tegnap, Dobogókőn.

 

Rá kellett ébrednem: 1. Bár nagyon várom már a tavaszt, a napsütésben csillogó szép tiszta havat egyszerűen nem tudom megunni. 2. Dobogókő nagyon klassz hely. 3. A gyerekek kinőttek abból, hogy hármasban üljünk egy szánkón. Keserédes egy érzés ez. Azért még egyszer - talán utoljára - bevállaltunk egy együttcsúszást. Jó volt.......



Fél év

Lassan eltelik fél év szeptember elseje óta.

Először is: hihetetlen. Hihetetlen, hogy párat pislantunk, és mindjárt itt a tanév vége. (Öt éve tapasztalom, hogy ha egy gyerek iskolás lesz, elkezdenek röpülni az évek. A nyári szünet tud hosszú lenni, de a tanév... az száguld.)

Aztán. Bercó egy teljesen rendes, teljesen szokványos iskolás lett, ez nem vitás.

Órán figyel. Rendesen dolgozik, olvas-ír-számol. Szünetben, kicsengetéskor "felturbósítja a hajtóműveit" (ő mondta ezt), és rohan ki az udvarra. Időnként egy-egy könyök- vagy térdsérülést beszerez.

Este nem szeret korán lefeküdni. 9 óra az abszolút rekord. Reggel ébredéskor hősiesen küzd a le-lecsukódó pillákkal, de azonnal öltözni kezd.

Vannak barátai, az osztályban szeretik. :)))))))

Négy óra tájban, amikor megyek érte, mindig csocsózik az iskolában. Mindig mással, sokszor nagyfiúkkal. Ha nem sietünk, meg szoktam várni, hogy a mérkőzést végigjátssza. :-) Délután 5-től az itthoni szabad játékidő minden percét maximálisan kihasználja. Leggyakrabban épít valamit vagy rajzol vagy esetleg elkezd bent focizni, és sírdogál, ha labdájával leveri a gipsz betlehemi kisbárányt, aminek ilyentől bizony letörik a füle... Ez csak egyszer fordult elő, amitől annyira szomorú lett, hogy megfogadta: bent soha többet nem rúg labdába...

Házi feladat elkészítésében, felszerelés összekészítésében jó, tempója nem gyors, de megfelelő. Félévi értesítője olyan, amitörömmel nézegtek végig újra és újra annak ellenére, hogy tudom: az iskolai kiválóság nem mindig (vagy gyakran nem) jelenti automatikusan az életben való helytállást. Ez utóbbi dolgot nem tudjuk hogyan lesz, mindenesetre most örülünk szép eredményeinek. Én személy szerint legeslegjobban a testnevelésből kiérdemelt "a terhelést kiválóan bírja" bejegyzésnek örültem a legjobban. A matekot jobban szereti mint az írást vagy az olvasást. A farsangra betanult kis aerobic szerű ugri-bugri tánctól kifejezetten és határozottan szenvedett, de ezt csak itthon mutatta ki - osztálytársak és tanítónéni előtt az ilyesmit szerinte szigorúan leplezni kell. A fellépést végül is becsülettel végigcsinálta.

Betegség miatt 3x1 napot hiányzott eddig. Őszintén remélem, hogy ez az arány soha rosszabb ennél nem lesz.

Szóval tud dolgozni, szükség esetén küzdeni, és nagyon szeret játszani. Óvodát nem emlegeti.

Ja, és egy foga is kiesett valamikor októberben.

Azaz mindenféle értelemben igazi iskolás!

Csak éppen kicsike és fiatalka. De ezt senki sem nézi, senki sem kérdezi, eddig senki sem csodálkozott, és legfőképpen: senkinek sem jutott eszébe emiatt csúfolódni!!! Ugye ez így is fog maradni ezután is?

Tudásszomja úgy tűnik, ki van elégítve, sőt a kivonás tízes átlépéssel még kihívás is számára. Ezt akartam! Hogy legyen számára kihívás. És az is vágyam volt, hogy ne sztárolják. Hála, hála Istennek, erről nincsen szó. Olyan tanítónénihez került, aki nem kivételez, nem skatulyáz, hanem egyenlő bánásmód az alapelve, amit a gyakorlatban azt hiszem jól alkalmaz. Ezt nagyon, nagyon nagy értéknek tartom, és nagyon-nagyon örülök, hogy ez a tanítónéni dolog végül is így alakult.

És nővére? Ő is nagyon szépen dolgozik, egy-két nyafitól eltekintve. Nem akarom! Nem tudom! Miért kell? Utálom! és ezekhez hasonlók, majd a belerázódás (vagy éppen szülői kíméletlen gatyába rázás) után döbbenetesen szép munka. A nyafik előfordulási gyakorisága teljesen változó, van amikor napokig semmi, van amikor egy estén át majdhogynem folyamatos. E hullámzó jelleg oka számunkra egyelőre ismeretlen. Most könnyen írok itt erről, de benne lenni sokszor oly nehéz. Mindegy, a lényeg a küzdés maga, igaz?

Egyébként nagyon jól beilleszkedett, szépen barátnőzik, ahogy kell. :-) Rövid ideig tartó, kisebb sértődések előfordulnak, ezektől eltekintve jól elvannak. Régi barátnők képe még mindig kint van az ágya fölött, az még kell oda. Megemlíti őket néha.

Bizonyítványa 55555555555555, itt-ott egy-egy dicsérettel tarkítva. Éééés: folynak az egyeztetések szülők + az iskola között arról, hogy az alap tananyagot könnyen abszolváló tanulók részére legyen megdúsítva a feladat illetve megnövelve a követelmény. Igen, Magyarország ma, és igen, sima körzetes iskola. Hajlandóság iskola részéről úgy tűnik van, ez kiindulásnak nem rossz. Hogy mire jutunk, arról beszámoló később!

Úszáson megtanulta a bukófordulót, amire nagyon büszke. Ezen kívül a tavaly még mumusnak számító gyorsúszás is jól megy már neki.

Ő három tejfogától búcsúzott el az elmúlt félévben :-)

Bolygatott karja néha még fájdalmas, a legkisebb rátámaszkodásra érzékeny. Bízunk abban, hogy ez még a javulási folyamat része, és idővel ez a végtagja jobb lesz, mint új korában!

Jégen

Végre, végre, végre. Befagytak a tavak, vasárnap lehetett egész nap korizni. Nem tudom, hogyan alakult ez nálam, de annak ellenére, hogy műjégpályán gyűjtöttem be gyermekkorom korcsolyázós élményeinek túlnyomó többségét, ma már csak és kizárólag természetes jégen szeretek csúszkálni. Ami persze szép és jó, csaképpen könnyen előforulhat, hogy februárig kell várni a korcsolyázási lehetőségre. Viszont akkor aztán hatalmas az öröm! Hiába, néha megéri - sőt jó dolog - önmegtartóztatni. ;-)

Igaz, hogy természetes vízen az embernek saját magának kell a havat a jégről hólapáttal eltolni, de akkor is.

Nagy nap volt a tegnapi: eljött az idő, hogy családunk fiútagjai ráéreztek a jégen siklás nagyon klassz ízére. Bercike tavaly is próbálta már, de csak tipegett-topogott (óvatoskodott), tehát az igazi élményig nem jutott el. De legalább megpróbálta. Apja viszont mindezidáig totálisan elhatárolódott attól, hogy ő két darab élen közlekedjen egy olyan nagyon kemény felületen, mint amilyen a jég tud lenni télidőben.

Kisfiú felcsatolt, kezdte a tipegést-topogást, tyúklépésben előrehaladást, aztán csak megjött a felbátorodás, és délutánra már úgy siklott, mintha mindig ezt csinálta volna. Ennivalóan édes volt, mondanom sem kell. És egy dologba nem nyugodott bele: "Apa, te is próbáld ki! Korcsolyázni nagyon jó! Ha elesel, nem fáj nagyon!" És ehhez hasonló biztatások tömkelege, fáradhatatlanul. Mire apa beadta a derekát, felvette a korcsolyát, és uccu neki. Tíz perc múlva boldog arccal csúszkált. :-)

Nagylány is egész nap (azaz déltől fél ötig) korizott, barátnővel is találkozott, jó napja volt. Nem is ő lenne, ha nem esett volna két olyat, amitől még ma reggel is fájt a jobb csuklója és a bal térde. Egyszerűen el kell fogadnunk, hogy most ilyen korszaka van. Kiskorában úgy esett - mit esett, bukfencezett! - mindig, mint egy kis kommandós, most meg minden végtagja mindig szanaszét... Mindenesetre remélem, nem fogunk megint valami rémséges gyermektraumatológiai intézményben kikötni :o

Nekem pedig kellemes az izomláz hátsó fertályon, hmmm. :-)