Nem nekem, lányomnak. De én is közel vagyok ahhoz, hogy újra iskolapadba üljek, ami neméppen kicsi januári program lesz, de erről egyelőre többet nem szeretnék elárulni...!
Szoktam mondani, hogy számomra a szülői létnek többek között ez is hozadéka: a gyerekeknél éppen aktuális iskolai olvasmányokat újra elolvasom, és megértek belőlük sok-sok-sok mindent, aminek befogadására, átlátására 20-30 évvel ezelőtt - csak és kizárólag életkoromból fakadóan ;) - képtelen voltam.
Na, ez van most nálam a Pál utcai fiúkkal.
Hogy milyen zseniális egy regény az! Hogy a jellemtípusok és a társadalmi szerepek mennyire ott vannak már gyermekkorban, és hogy ezek mennyire ugyanazok voltak 120 éve, mint ma!
Azon kívül, hogy érdekelt a mű, azért is vetettem bele magam a századforduló pesti gyerekvilágának eseményeibe, mert Kiskos azzal jött haza, hogy január X-re kész kell lenni az olvasónaplónak. Pusztán emiatt persze még nem ülnék neki a kötelező olvasmányának, hiszen ez mégiscsak az ő feladata. Ám amikor az első noszogatásomat hallván felém fordult az ő nagyszemű ártatlan nézésével: neki igazából halvány lila fogalma sincs, hogy az olvasónapló mi fán terem, na akkor tudtam: hamarosan újra klasszikus regényt fogok olvasni, Pál utcai fiúkat. Hosszú téli estéken van idő...
Hogy az osztály többi része, az alsó tagozatot egy itteni tanító néninél abszolváló része, tisztában van-e az olvasónapló-készítés mikéntjével, nem derült ki számomra. Emiék mindenesetre nem csináltak ilyet harmadikban-negyedikben. Olvastak elég sok könyvet a délutános tanító nénivel, talán beszélgettek is róluk, de nem dolgozták fel azokat írásban. Tény, hogy most a magyartanár mindenféle útmutató nélkül feladta az olvasónapló összeállítását otthoni feladatnak. Puff.
Néhány pillanatnyi (tényleg nem több!) bosszankodás után (már megint olyan feladat hárul a szülőre, ami talán nem az ő dolga lenne), megláttam a helyzetben a lehetőséget. (Fejlődök.) Irány a magyartanárok.hu, ahol is kiképeztem magamat (na jó: aminek segítségével felidéztem több évtizedes emlékeimet) olvasónapló témában. Átadtam a tudást leányomnak, szerencse hogy elfogadja tőlem is - régebben ez nem így volt, majd kezdődhetett a munka. Első 2-3 fejezetet közösen csináltuk, a negyediktől kezdve egyedül ő. Először piszkozat, aztán átnézem, szükség esetén kiegészítjük, aztán jön a letisztázás és az illusztrálás. Nem halad gyorsan, de nagyon alapos a munka! Kezd olyan lenni, amit jó, sőt nagyon jó kézbe venni.
Ja, és néha leesik az állam: milyen mondatok, milyen lényegretörő és frappáns mondatok, sőt mondatfüzérek jönnek ki édes elsőszülöttem tollából!!! Személyiségi jogait talán sértené, ha itt most idéznék tőle, de majd alkalmas pillanatban megkérdezem, és ha hozzájárul, akkor mindenképp le fogok itt közölni egy-egy gyöngyszemet művéből.
Egyébként angolozunk is itthon - ebben egyszer-kétszer már anyukám is besegített. Angolozunk, mert magától kérte a lány: annyira unalmas és lassú számára az angolóra, hogy tanuljunk itthon is, mert úgy érzi, visszafejlődik.
Nem, különben nem koravén, mégcsak nem is koraérett a kiscsaj, egyáltalán nem, de ez valahogyan megfogalmazódott benne. A lelkem mélyén örültem neki, mint mindennek, ami a kiskamasznál a kibontakozófélben lévő szellemi igényesség csíráit hordozza magában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése