A gyerekek iskolájában van egy harmadikos kislány, akinek szíve pici kora óta csak pacemaker segítségével tudja dolgát végezni. A kis masinával múlt héten valami lett, nem tudni micsoda, és a kislány kórházba került. Állapota állítólag nagyon súlyos volt. Csak és kizárólag műtéttel lehet az ilyenfajta krakk okát megtudni és persze orvosolni is. Sürgős műtétre volt szükség, amihez csak akkor kezdenek hozzá, ha 6-8-10 (nem tudom pontosan mennyi) liter megfelelő összetételű vér ott van készenlétben. Ám a kislány nagyon ritka vércsoportos véréből sem a kórháznak sem a vérellátónak nem volt raktáron.
Adott volt tehát a helyzet: vagy két napon belül összegyűjti a család a megfelelő mennyiségű B Rh negatív vért, vagy... beláthatatlan következmény.
Anyuka az iskolaigazgatótól kért segítséget, igazgató facebook-on elindította a riadóláncot, ami futótűzként terjedt, és: 36 óra alatt mintegy negyven véradó jelentkezett a ritka vércsoporttal. Ismerősök ismerőseinek az ismerősei. Legtöbbjük még életében nem látta a beteg kislányt. Közülük harminc valahányan feleltek meg a szigorú kritériumoknak, de ez is elég volt ahhoz, hogy a műtétet megkezdjék.
A Vérellátó és az orvosok állítólag nem hittek a szemüknek. :)
A kislány azóta szépen lábadozik, a család pedig boldog.
Elhidegülésektől és acsarkodásoktól súlyosan terhelt korszakunkban igenis felébreszthető az önzetlenség és az áldozatkészség. Olyan klassz ez. Nekem legalábbis reményt ad. A modern kommunikációs csatornák segítsége pedig leírhatatlanul nagy volt ebben az esetben. Szép a világ...!
(Még két adalék a mi kis iskolai-szülői-tanári közösségünkhöz: azok után hogy megnyertük az országos pályázatot, aminek köszönhetően kifesthettük az iskolát, összeadtunk annyi pénzecskét az őszi jótékonysági bálon, hogy lett a gyerekeknek új és szuper csocsó- és léghoki-asztaluk, most pedig kupakokat gyűjtünk, hogy legyen az udvaron ping-pong asztal. Nagyon-nagyon fontos: a festésen is, a bálon is sok-sok-sok pluszmunkát vállaltak a tanárok és az igazgató is. Olyan nagy öröm ez számomra.)
2012. január 27., péntek
2012. január 18., szerda
Kis januári sulikiegészítés
Nem nekem, lányomnak. De én is közel vagyok ahhoz, hogy újra iskolapadba üljek, ami neméppen kicsi januári program lesz, de erről egyelőre többet nem szeretnék elárulni...!
Szoktam mondani, hogy számomra a szülői létnek többek között ez is hozadéka: a gyerekeknél éppen aktuális iskolai olvasmányokat újra elolvasom, és megértek belőlük sok-sok-sok mindent, aminek befogadására, átlátására 20-30 évvel ezelőtt - csak és kizárólag életkoromból fakadóan ;) - képtelen voltam.
Na, ez van most nálam a Pál utcai fiúkkal.
Hogy milyen zseniális egy regény az! Hogy a jellemtípusok és a társadalmi szerepek mennyire ott vannak már gyermekkorban, és hogy ezek mennyire ugyanazok voltak 120 éve, mint ma!
Azon kívül, hogy érdekelt a mű, azért is vetettem bele magam a századforduló pesti gyerekvilágának eseményeibe, mert Kiskos azzal jött haza, hogy január X-re kész kell lenni az olvasónaplónak. Pusztán emiatt persze még nem ülnék neki a kötelező olvasmányának, hiszen ez mégiscsak az ő feladata. Ám amikor az első noszogatásomat hallván felém fordult az ő nagyszemű ártatlan nézésével: neki igazából halvány lila fogalma sincs, hogy az olvasónapló mi fán terem, na akkor tudtam: hamarosan újra klasszikus regényt fogok olvasni, Pál utcai fiúkat. Hosszú téli estéken van idő...
Hogy az osztály többi része, az alsó tagozatot egy itteni tanító néninél abszolváló része, tisztában van-e az olvasónapló-készítés mikéntjével, nem derült ki számomra. Emiék mindenesetre nem csináltak ilyet harmadikban-negyedikben. Olvastak elég sok könyvet a délutános tanító nénivel, talán beszélgettek is róluk, de nem dolgozták fel azokat írásban. Tény, hogy most a magyartanár mindenféle útmutató nélkül feladta az olvasónapló összeállítását otthoni feladatnak. Puff.
Néhány pillanatnyi (tényleg nem több!) bosszankodás után (már megint olyan feladat hárul a szülőre, ami talán nem az ő dolga lenne), megláttam a helyzetben a lehetőséget. (Fejlődök.) Irány a magyartanárok.hu, ahol is kiképeztem magamat (na jó: aminek segítségével felidéztem több évtizedes emlékeimet) olvasónapló témában. Átadtam a tudást leányomnak, szerencse hogy elfogadja tőlem is - régebben ez nem így volt, majd kezdődhetett a munka. Első 2-3 fejezetet közösen csináltuk, a negyediktől kezdve egyedül ő. Először piszkozat, aztán átnézem, szükség esetén kiegészítjük, aztán jön a letisztázás és az illusztrálás. Nem halad gyorsan, de nagyon alapos a munka! Kezd olyan lenni, amit jó, sőt nagyon jó kézbe venni.
Ja, és néha leesik az állam: milyen mondatok, milyen lényegretörő és frappáns mondatok, sőt mondatfüzérek jönnek ki édes elsőszülöttem tollából!!! Személyiségi jogait talán sértené, ha itt most idéznék tőle, de majd alkalmas pillanatban megkérdezem, és ha hozzájárul, akkor mindenképp le fogok itt közölni egy-egy gyöngyszemet művéből.
Egyébként angolozunk is itthon - ebben egyszer-kétszer már anyukám is besegített. Angolozunk, mert magától kérte a lány: annyira unalmas és lassú számára az angolóra, hogy tanuljunk itthon is, mert úgy érzi, visszafejlődik.
Nem, különben nem koravén, mégcsak nem is koraérett a kiscsaj, egyáltalán nem, de ez valahogyan megfogalmazódott benne. A lelkem mélyén örültem neki, mint mindennek, ami a kiskamasznál a kibontakozófélben lévő szellemi igényesség csíráit hordozza magában!
Szoktam mondani, hogy számomra a szülői létnek többek között ez is hozadéka: a gyerekeknél éppen aktuális iskolai olvasmányokat újra elolvasom, és megértek belőlük sok-sok-sok mindent, aminek befogadására, átlátására 20-30 évvel ezelőtt - csak és kizárólag életkoromból fakadóan ;) - képtelen voltam.
Na, ez van most nálam a Pál utcai fiúkkal.
Hogy milyen zseniális egy regény az! Hogy a jellemtípusok és a társadalmi szerepek mennyire ott vannak már gyermekkorban, és hogy ezek mennyire ugyanazok voltak 120 éve, mint ma!
Azon kívül, hogy érdekelt a mű, azért is vetettem bele magam a századforduló pesti gyerekvilágának eseményeibe, mert Kiskos azzal jött haza, hogy január X-re kész kell lenni az olvasónaplónak. Pusztán emiatt persze még nem ülnék neki a kötelező olvasmányának, hiszen ez mégiscsak az ő feladata. Ám amikor az első noszogatásomat hallván felém fordult az ő nagyszemű ártatlan nézésével: neki igazából halvány lila fogalma sincs, hogy az olvasónapló mi fán terem, na akkor tudtam: hamarosan újra klasszikus regényt fogok olvasni, Pál utcai fiúkat. Hosszú téli estéken van idő...
Hogy az osztály többi része, az alsó tagozatot egy itteni tanító néninél abszolváló része, tisztában van-e az olvasónapló-készítés mikéntjével, nem derült ki számomra. Emiék mindenesetre nem csináltak ilyet harmadikban-negyedikben. Olvastak elég sok könyvet a délutános tanító nénivel, talán beszélgettek is róluk, de nem dolgozták fel azokat írásban. Tény, hogy most a magyartanár mindenféle útmutató nélkül feladta az olvasónapló összeállítását otthoni feladatnak. Puff.
Néhány pillanatnyi (tényleg nem több!) bosszankodás után (már megint olyan feladat hárul a szülőre, ami talán nem az ő dolga lenne), megláttam a helyzetben a lehetőséget. (Fejlődök.) Irány a magyartanárok.hu, ahol is kiképeztem magamat (na jó: aminek segítségével felidéztem több évtizedes emlékeimet) olvasónapló témában. Átadtam a tudást leányomnak, szerencse hogy elfogadja tőlem is - régebben ez nem így volt, majd kezdődhetett a munka. Első 2-3 fejezetet közösen csináltuk, a negyediktől kezdve egyedül ő. Először piszkozat, aztán átnézem, szükség esetén kiegészítjük, aztán jön a letisztázás és az illusztrálás. Nem halad gyorsan, de nagyon alapos a munka! Kezd olyan lenni, amit jó, sőt nagyon jó kézbe venni.
Ja, és néha leesik az állam: milyen mondatok, milyen lényegretörő és frappáns mondatok, sőt mondatfüzérek jönnek ki édes elsőszülöttem tollából!!! Személyiségi jogait talán sértené, ha itt most idéznék tőle, de majd alkalmas pillanatban megkérdezem, és ha hozzájárul, akkor mindenképp le fogok itt közölni egy-egy gyöngyszemet művéből.
Egyébként angolozunk is itthon - ebben egyszer-kétszer már anyukám is besegített. Angolozunk, mert magától kérte a lány: annyira unalmas és lassú számára az angolóra, hogy tanuljunk itthon is, mert úgy érzi, visszafejlődik.
Nem, különben nem koravén, mégcsak nem is koraérett a kiscsaj, egyáltalán nem, de ez valahogyan megfogalmazódott benne. A lelkem mélyén örültem neki, mint mindennek, ami a kiskamasznál a kibontakozófélben lévő szellemi igényesség csíráit hordozza magában!
Tizenháromjegyű
Tegnap Berci a semmiből:
- Tudok egy tizenháromjegyű számot!
- Igen? És mi az?
- Ezer milliárd.
- Hű!... És kitől hallottad ezt, Bercikém?
- Magamtól találtam ki, most az előbb.
- ???
- Tudom, hogy a milliárd az kilenc darab nulla. Emi mondta nekem. Az ezer az egy négyjegyű szám. Kilenc meg négy az tizenhárom!
Hogy milyen egyszerű dolgok vannak. Nem is gondolná az ember.
:-)
- Tudok egy tizenháromjegyű számot!
- Igen? És mi az?
- Ezer milliárd.
- Hű!... És kitől hallottad ezt, Bercikém?
- Magamtól találtam ki, most az előbb.
- ???
- Tudom, hogy a milliárd az kilenc darab nulla. Emi mondta nekem. Az ezer az egy négyjegyű szám. Kilenc meg négy az tizenhárom!
Hogy milyen egyszerű dolgok vannak. Nem is gondolná az ember.
:-)
2012. január 9., hétfő
Egy jó könyv tehetség témakörben
Igencsak jó lehettem évközben, mert szuper ajándékokat kaptam karácsonyra ;-)
Az abszolút első helyezett ez a könyv volt:
Tehetséggel kapcsolatos tudásom fejlődése érdekében hasznosak és szükségesek voltak az elméleti jellegű könyvek (Dr Buda Mariann, Mönks, Ranschburg) is, de ez a mostani...! Enélkül kevésbé lenne érthető és átérezhető mindaz, amit már korábban is olvastam. Biztosan azért is, mert én inkább gyakorlati mint elméleti ember vagyok.
Vallomások istenadta tehetségről és felelősségről.
A cím minden egyes szava egyformán fontos.
Ez egy interjúkötet olyan ma élő honfitársainkról, akik saját területükön nagyot alkottak és munkájuk sok emberre közvetlenül is hatással volt/van. A honfitárs tény azért fontos, mert képet kaphatunk arról is, hogy a mi zűrzavaros társadalmi közegünkben hogyan történhet a kibontakozás. Színes, izgalmas, érdekes, tanulságos. Gazdag és gazdagít. Többször el lehet, és azt hiszem el is kell olvasni. Akár éveken keresztül újra és újra.
Nekem nagy élmény, tényleg, ezért ajánlom mindenkinek.
Nyilvánvaló, hogy sok-sok nagy tehetség nem fért bele a kötetbe, nem akart nyilatkozni, nem jutott eszébe a szerkesztőknek, nem lehetett elérni stb stb stb - szívesen látnék folytatást. Lenne is ötletem, hogy kik kerülhetnének még be a gyűjteménybe!
Az abszolút első helyezett ez a könyv volt:
Tehetséggel kapcsolatos tudásom fejlődése érdekében hasznosak és szükségesek voltak az elméleti jellegű könyvek (Dr Buda Mariann, Mönks, Ranschburg) is, de ez a mostani...! Enélkül kevésbé lenne érthető és átérezhető mindaz, amit már korábban is olvastam. Biztosan azért is, mert én inkább gyakorlati mint elméleti ember vagyok.
Vallomások istenadta tehetségről és felelősségről.
A cím minden egyes szava egyformán fontos.
Ez egy interjúkötet olyan ma élő honfitársainkról, akik saját területükön nagyot alkottak és munkájuk sok emberre közvetlenül is hatással volt/van. A honfitárs tény azért fontos, mert képet kaphatunk arról is, hogy a mi zűrzavaros társadalmi közegünkben hogyan történhet a kibontakozás. Színes, izgalmas, érdekes, tanulságos. Gazdag és gazdagít. Többször el lehet, és azt hiszem el is kell olvasni. Akár éveken keresztül újra és újra.
Nekem nagy élmény, tényleg, ezért ajánlom mindenkinek.
Nyilvánvaló, hogy sok-sok nagy tehetség nem fért bele a kötetbe, nem akart nyilatkozni, nem jutott eszébe a szerkesztőknek, nem lehetett elérni stb stb stb - szívesen látnék folytatást. Lenne is ötletem, hogy kik kerülhetnének még be a gyűjteménybe!
2012. január 6., péntek
Epizódok a téli szünetből 2.
Bercike keresztszüleinek jóvoltából a karácsonyfa alatt volt egy Tortuga nevű társasjáték is.
Ez egy jó kis játék! Erősen logikai. Emlékeztet egy icipicit a halma nevű játékra, amit sakkfigurákkal (is) lehet játszani, de annál néhány fokozattal bonyolultabb, trükkösebb, szövevényesebb. Egy-egy lépésnek többrétű következményei lehetnek. Klassz órákat köszönhetünk Tortugának. Lassan belépünk abba a korszakba, amikor olyan társasjátékokat lehet bevetni, ami felnőtteknek is izgi. :-)
Volt még a fa alatt interaktív ismeretterjesztő könyv, német nyelvű memóriajáték, gyermek-mikroszkóp, és áramkör-építő szett is - hogy csak a fejlesztő jellegűeket és a legnagyobb sikert aratókat említsem.
Egyébként eseménydúsan zajlottak az ünnepek: nagycsaládos együttlét itt, nagycsaládos együttlét ott + küzdelem gyomor-bélrendszeri vírusokkal...
Mostmár hétköznapok vannak, édes hétköznapok.
A hó pedig igazán jöhetne már. Vagy ha az nem, akkor a fagy, hogy természetes vízen korcsolyázni lehessen. Elég a folyton sáros cipőkből, arról nem is beszélve, hogy a szabadtéri mozgásos programok is korlátozottak ebben a lucsokban! Az áprilisi zimankó helyett én inkább a januári-februári télre szavazok!
Ez egy jó kis játék! Erősen logikai. Emlékeztet egy icipicit a halma nevű játékra, amit sakkfigurákkal (is) lehet játszani, de annál néhány fokozattal bonyolultabb, trükkösebb, szövevényesebb. Egy-egy lépésnek többrétű következményei lehetnek. Klassz órákat köszönhetünk Tortugának. Lassan belépünk abba a korszakba, amikor olyan társasjátékokat lehet bevetni, ami felnőtteknek is izgi. :-)
Volt még a fa alatt interaktív ismeretterjesztő könyv, német nyelvű memóriajáték, gyermek-mikroszkóp, és áramkör-építő szett is - hogy csak a fejlesztő jellegűeket és a legnagyobb sikert aratókat említsem.
Egyébként eseménydúsan zajlottak az ünnepek: nagycsaládos együttlét itt, nagycsaládos együttlét ott + küzdelem gyomor-bélrendszeri vírusokkal...
Mostmár hétköznapok vannak, édes hétköznapok.
A hó pedig igazán jöhetne már. Vagy ha az nem, akkor a fagy, hogy természetes vízen korcsolyázni lehessen. Elég a folyton sáros cipőkből, arról nem is beszélve, hogy a szabadtéri mozgásos programok is korlátozottak ebben a lucsokban! Az áprilisi zimankó helyett én inkább a januári-februári télre szavazok!
2012. január 4., szerda
Epizódok a téli szünetből 1.
Bármennyire is nem szeretnék, mégis szoktam aggódni mindenféléken. Például azon, hogy mindennemű szülői erőfeszítés ellenére gyermekeim előbb-utóbb biztosan túlpörgött, túl mohó, türelmetlen képernyő-függő lényekké fognak alakulni, amiből következően sajnos nagy az esély arra, hogy felszínesek is lesznek. Ilyen most a kor. Van alternatíva? Boldog lennék, ha tudnám. A gyerekek felszínessé válása elleni küzdelmet azért nem adom fel.
Billegünk. Néha nagyon modernek vagyunk, máskor pedig nosztalgikusan régimódiak. Hogy mikor milyenek, azt az események sodrára illetve a pillanatnyi belső megérzéseimre/motivációimra (hadd mondjam ki: a gondviselésre) bízom. Nem tudok tudatos lenni ebben a kérdéskörben, mert nem látom feketén-fehéren, hogy mi az üdvös és mi nem az.
Történt a téli szünetben, hogy Eminek kezébe került a Tüskevár, harmincéves kiadásban. Olvasta, olvasta, miközben egyszer csak így szólt. "Nagyon szeretem Fekete István könyveit olvasni!" (Nem egészen tudom, hogy ezt hogyan értsem, hiszen eddigi ilyen élménye összesen maximum a Vuk lehetett, amit tavalyelőtt nyáron felolvastam a két gyereknek.) Mondom neki: én is szeretem, mert az egy csoda, amit az az ember a magyar nyelvvel művelni képes. Tényleg csoda. Ezért - megragadván a ritkán adódó alkalmat - gyorsan kértem is, olvassa fel azt a mondatot, ahol éppen tart.
Rögtön engedelmeskedett. (Legnagyobb csodálkozásomra.)
" - Nem illik leselkedni, Bikfic - figyelmeztette Gyula, és megvakarta a bozontos kiskutya füle tövét, mire Bikfic hazakísérte a fiút, de ez a kíséret ebben a percben nem volt önzetlen. A konyhaajtó mögött zsír sercegése hallatszott, s az ajtó előtt érezni lehetett valamely néhai szárnyas túlvilági illatát."
Hát, igen. Jól el lehet tölteni az időt ilyen és ehhez hasonló mondatok olvasgatásával.
Megj. 10 éves koromban nekem ez nem jelentett örömöt. Csak sokkal később. Ebből is látszik, hogy leányom mennyire nem rám ütött. Ő alapvetően humán beállítottságú, ez egyre biztosabb.
És az is igaz, hogy a Tüskevárat félig elolvasott állapotában most épp pihenteti egy másik, egy újhullámos könyv miatt.....
Billegünk. Néha nagyon modernek vagyunk, máskor pedig nosztalgikusan régimódiak. Hogy mikor milyenek, azt az események sodrára illetve a pillanatnyi belső megérzéseimre/motivációimra (hadd mondjam ki: a gondviselésre) bízom. Nem tudok tudatos lenni ebben a kérdéskörben, mert nem látom feketén-fehéren, hogy mi az üdvös és mi nem az.
Történt a téli szünetben, hogy Eminek kezébe került a Tüskevár, harmincéves kiadásban. Olvasta, olvasta, miközben egyszer csak így szólt. "Nagyon szeretem Fekete István könyveit olvasni!" (Nem egészen tudom, hogy ezt hogyan értsem, hiszen eddigi ilyen élménye összesen maximum a Vuk lehetett, amit tavalyelőtt nyáron felolvastam a két gyereknek.) Mondom neki: én is szeretem, mert az egy csoda, amit az az ember a magyar nyelvvel művelni képes. Tényleg csoda. Ezért - megragadván a ritkán adódó alkalmat - gyorsan kértem is, olvassa fel azt a mondatot, ahol éppen tart.
Rögtön engedelmeskedett. (Legnagyobb csodálkozásomra.)
" - Nem illik leselkedni, Bikfic - figyelmeztette Gyula, és megvakarta a bozontos kiskutya füle tövét, mire Bikfic hazakísérte a fiút, de ez a kíséret ebben a percben nem volt önzetlen. A konyhaajtó mögött zsír sercegése hallatszott, s az ajtó előtt érezni lehetett valamely néhai szárnyas túlvilági illatát."
Hát, igen. Jól el lehet tölteni az időt ilyen és ehhez hasonló mondatok olvasgatásával.
Megj. 10 éves koromban nekem ez nem jelentett örömöt. Csak sokkal később. Ebből is látszik, hogy leányom mennyire nem rám ütött. Ő alapvetően humán beállítottságú, ez egyre biztosabb.
És az is igaz, hogy a Tüskevárat félig elolvasott állapotában most épp pihenteti egy másik, egy újhullámos könyv miatt.....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)