Kikristályosodott

Kitaláltam! Kitaláltam végre, hogy hogyan folytassam tovább blogvilág-béli pályafutásomat.

1. Mivel az írásra szükségem van,
2. mivel a blogon keresztüli mindenféle kapcsolattartás számomra jó dolog, és
3. mivel ragaszkodom eredeti célomhoz, miszerint tapasztalatot szeretnék megosztani és cserélni a hasonló cipőben járó (kissé túlokos gyereket nevelgető) szülőkkel,

ezért a blog nem szűnik meg. De

1. mivel első a biztonság,
2. mivel családunk intimszférájának megőrzése nagyon fontos,
3. és mivel sokszor tényleg személyes vizekre evezek,

ezért a blog kicsit átalakul. Ezentúl meghívásos alapon működik majd. Ezért kérlek Benneteket, hogy amennyiben csetléseinket-botlásainkat-örömeinket-bánatainkat-küzdelmeinket-bukfenceinket a jövőben is szeretnétek nyomon követni, küldjetek levelet nekem a jobboldalt megadott e-mail címre. Én akkor küldök nektek meghívót, és Ti pedig olvasgathattok tovább bennünket.

És ezzel az átalakulásnak még nincs vége! Merthogy tervezem egy új blog létrehozását is. Az új blogot bárki által hozzáférhetősnek szeretném, de mi ott nem leszünk beazonosíthatóak. Ott nem lesznek nevek és fotók. Egy kifejezetten tehetséges-gyerek blog lenne, ahová ritkábban fogok írásokat feltölteni. Oda szigorúan tehetség illetve tehetséggondozás témában fogok írni. Ami nem tudom, hogy fog-e menni, hiszen tulajdonképp minden lépésünk tehetséggondozás. Meglátjuk. Természetesen, ha közületek bárkit érdekelne ez a másik blog is, akkor privátban elárulom a címét. :)

Jó volt az elmúlt 7-8 hónap! Remélem, a következő időszak legalább ilyen jó lesz. Veletek. Együtt.

Megtöröm a csendet

Fejemben még tart blogom átalakításának tervezgetése - köszönöm az eddigi leveleket, ötleteket, tanácsokat!

Elvileg csend van most itt, gyakorlatilag nem bírom ki, hogy csendben maradjak. Van az úgy, hogy az embert semmi nem érdekli, sem fogadalmak, sem illemszabályok, sem az hogy ki mit fog szólni, mert muszáj kiírnia magából ami nagyon nehéz.

Gondolom, mindenki tört már el botot/faágat úgy, hogy a bot/faág csak majdnem tört ketté. Már nem egyenes, már majdnem két darab, már szöget zár be egymással a két fél, de még egy kis rész ott a szélén egyben tartja. Emlékeztek ilyenre? Képzeljétek ezt magatok elé. Na, így néz ki most Emi bal alkarjának orsócsontja :((( Igen, az, amelyiknek csukló tájéka csúnyán összetört májusban. :(((

Csütörtökön tornaórán futás felmérés volt. Hosszú táv, tehát az egész osztály együtt indul. Az elején mindenki nagyon teper. De keskeny az utca, ezért vannak ütközések. Emese pedig olyan peches, hogy ő jobbról kap egy lökést. Nem tud mást tenni, bal oldalára ráesik. Az aszfalton.

Ami még rosszabb: Két nap után lett csak begipszelve. Nem gondoltunk törésre, mert olyan nagyon azért nem fájt. Duzzanat sem volt. Még úszni is elment. Ááááááá. Szombat reggelre aztán szépen bedagadt. Két fogás megfőz, gesztenyekrémes torta elkészít - van egy szülinapos gyerek is a háznál, aztán autóba be, irány Szt. János Kórház Gyermektraumatológiai Osztály. Vannak helyek, amiket az ember szeretne egyszer s mindenkorra messziről kerülni. De nem lehet. Az élet nem engedi.

"Ha Isten megenged valami rosszat, akkor valami sokkal rosszabbtól akar megvédeni bennünket, vagy valami olyan útra akar vezetni, amelyre magunktól sohasem lépnénk rá." (Böjte Csaba)

Akarom hinni Csaba testvér szavait. Akarom magamat nem hibáztatni a két nap késlekedésért. Alig megy.

Pauza

Blogom frissülése mától bizonytalan ideig szünetel. Újra kell gondolnom a hogyanokat, s míg gondolkodok, csűrök-csavarok-mérlegelek-döntök, addig itt a blog hasábjain csönd lesz. Vélemény addig is jöhet minden mennyiségben a jobboldalt megadott email címre! Írjatok bátran. Minden észrevételnek, kérésnek, kérdésnek örülni fogok. Ne kíméljetek! :)

Tanévnyitó ünnepély - ahogy mi szeretjük :)

Maratoni hosszúságú szülői értekezletek - ha elsős azért, ha ötödikes akkor azért - előtt és után, számtalan újdonság valamint mindenféle lényeges és lényegtelen információ kereszttüzében + különórák szervezése, felszerelések véglegesítése és a gyerekek sok-sok mesélnivalója közepett elkészültem a tanévnyitós bejegyzéssel! Íme.

Az ember úgy megy oda kicsi tojáshéjfenekű első osztályos fia/lánya évnyitójára szeptember elsején reggel 8 órára, hogy dúlnak benne milliószám a nagyon vegyes érzések, érzelmek, emlékek, motoszkál a hasa tájékán az izgalom és lehet hogy még egy icipici félelem is. A ragaszkodás és az elengedés keserédes keveréke. Még olyan kicsi! Már ilyen nagy? Szóval szegény szülő ilyenkor érzékeny és neméppen stabil lelkiállapotú. Ha szinte teljesen ismeretlen a helyszínül szolgáló iskola, akkor pláne. Na erre a lelkiállapotomra jól jött a szentistvántelepi évnyitó.

Az ünnepély a létező leghatásosabban indult. Tündéri magyartanárnéni kedves köszöntő mondata után felcsendült a "Fürge róka lábak" és arra vonultak be a kis tojáshéjfenekű (és nagyobbacska) elsősök, miközben az egész iskola és a szülők is tapsoltak ritmusra. Nagyon felemelő volt - olyan, amikor az ember nem tud nem mosolyogni. :) Berci is azt mondta este, hogy nagyon jó volt bevonulni így!

Segítek: Kisokost a második képen kell keresni. :)

Aztán volt egy-két vers, ének, furulya- és hegedűszó, igazgató és polgármester, majd a nyolcadikosok megajándékozták az elsősöket kis ceruzacsomaggal, és kitűzték rájuk az iskola kitűzőjét. Az ajándékozás és a kitűzőzés idejére ez szólt aláfestésképpen:

Tuti, hogy a szülőknek szólt! :) Mosolygós kedvünket fokozandó. Valószínű, hogy a gyerekeknek is tetszett, de azért ez a zene elsősorban a harmincontúliak szívében indít fel kellemes érzéseket és emlékeket, nem? Nekem jó kedvem lett tőle, az biztos. :) Annyira illett szeptember elseje laposan de azért még melegen sütő reggeli napsütéséhez! Halász Judit bájáról nem is beszélve ugyebár.

Ja, és áldást-békességet-szeretetet kívánt mindenkinek a református lelkész, majd a katolikus pap is megáldotta a társaságot és az új tanévet. Tiszta idill. Mint a régi szép időkben. Teljesen természetes volt, hogy a helyi egyházak képviselői mint az oktatás-nevelés szereplői jelen vannak, és ott volt az egyetértés is közöttük. Tisztelet és tolerancia, ahogyan kell. (Oh, nagy szavak. És tényleg.) J. atya helyeselte J. lelkész intelmeit, majd ő is mondott egy pár mondatos kis történetet a hajó útnak indításáról. A történet mondandója szerint a hajó sikeres célbaéréséhez nagyon fontosak az előkészületek, a gondosan összekészített felszerelések, de menet közben az odafigyelés és a szakértelem is elengedhetetlen. Egyszerű és rövid volt, gyerekek számára érthető.

Nálam telitalálat volt ez a kis ceremónia, nem tagadom. Vállalom, hogy nem zavart az ünnepség kicsikét szentimentális jellege. Öregszem talán??

Lencsi tanévnyitója

Orsi után szabadon, találós kérdéssel indítok:

Mit csinál Lencsi, a holland törpenyúl a tanévnyitó hajnalán?
a) Békésen majszolgatja a szalmáját, mint bármely más reggelen.
b) Lustálkodva fekszik az oldalán, mint mindig, amikor jól van lakva.
c) Elindul ő is az iskolába, egyedül.

Elárulom nektek: helyes válasz a c). Aki eltalálta, jöhet hozzánk egy kávéra! :)

Az történt, hogy aug. 31-én este elkövettem egy hibát: nyusziház kitatakarítása után nem figyeltem oda eléggé az ajtócska alapos bezárására. Van a zárnak egy kallantyúja, na azt valószínűleg nem toltam be ütközésig. De ezt akkor nem vettem észre. Késő volt már, vendégünk is volt egész napra apósom személyében. Gábor lumbágóval ült naphosszat mozdulatlanul a fotelban, mert ha megmozdult, jaj volt neki. Ezért én nyírtam le az egész gyöpöt, ami azért nem épp női munka minálunk. Meg mostam, főztem, ünneplőt vasaltam, vendégszerettem. Summa summarum fáradt voltam, és már kezdett a nyári menetrend felborulni, de az évkközbeni új menetrend hírből sem volt még kialakulva: nyáron gyerekek takarították a nyusziházat, de most hiába kérleltem őket többször is, augusztus 31-én nem volt rá idejük. Annyira készülődtek a másnapra, gondolom. :)

Szóval reggel 6 körül, amikor kimentem locsolni, egy kitárt ajtajú, belül üres nyusziház látványa fogadott! Első gondolat: éjszakai életet élő éhes kutyák, macskák... Rókát is láttunk már a kertben... :(((

Második gondolat: na azért nézzünk körül egy kicsikét. Nem kell a legrosszabbra gondolni mindjárt. Körülnéztünk. Gábor is. Lumbágója köddé vált egy pillanat alatt. Ha Lencsiről van szó, ugyebár. Hibiscus megrágva. De jaj, az az utca felé van. Lencsi kifér a kerítés alatt, és szeret is kimenni az utcára. Jaj, ne. A kinti világban semmi esélye éjjel. Ó, én felelőtlen, én felelőtlen. Minek kellett a buta takarítást besűríteni előző nap késő estére. Ez az örök túlvállalás. Maradhatott volna a nyusziól kakis-pisis, vidáman. Gyerünk, keressük tovább. Veteményeskert, rózsakert, hátsó kert. Lencsi sehol. Gábor biciklire pattan. (Lumbágó? Mondom, köddé vált.) Ő bejárja a környéket. Már háromnegyed hét körül jártunk. A gyász első könnyein is túl voltam már, amikor... Egy csuromvíz nyuszika jön ugrándozva felém, a szomszédban! :) Drótkerítés állja útját. Minden lyukon megpróbál átjönni hozzám, de nem fér. Ugrásokkal tarkítva szaladgál fel s alá, mondanom sem kell: nagyon édes. És él! :) Ekkor már gyerekek is kint voltak, pizsamában. Emi átment, és szépen hazahozta kalandvágyó Lencsit. Huh. Minden hajnalban rángatja az ajtaját, azt tudom - most nyilván engedett a rángatásra a csak félig bereteszelt zár.

És hogy ki takarítja majd a nyusziházat évközben? Fogalmam sincs. Már hat nap eltelt, de távol vagyunk még attól, hogy az évközbeni menetrendet kialakultnak nyilvánítsuk. :) Káosz van még mindig, na. Nekem pedig lóg a nyelvem. Októberre be szokott állni a rend. Mondtam már, hogy nekem fizikailag+agyilag is nehéz a tanévkezdés? Ugye más is van így néha ezzel?

Törődés. Törődés?

Akik jobban ismernek, azok talán tudják rólam: hiszem, vallom, érzem, tudom, látom, és tulajdonképpen szeretem, hogy minden ami körülöttünk és bennünk van, az ellentmondásos. Vagy másképp mondva: éppen annyira jó, mint amennyire rossz. A Biblia tele van ellentmondással. Jézus szavai sokszor ellentmondanak egymásnak. Aztán. Árva gyereknek lenni lehet éppúgy előny (az erős bizonyítási vágy csodákra képes alapon), mint amennyire hátrány (önértékelési zavar és társai miatt). És még. Eszembe jut az ismert keleti mondás is: "Amikor megszületünk, sírunk és mindenki körülöttünk mosolyog. Amikor meghalunk, mosolygunk és mindenki körülöttünk sír." Vagy. Melyik bölcs mondás az igaz vajon: Ellentétek vonzzák egymást? Similis simili gaudet? Hasonló a hasonlónak örül? Stb. stb. stb.

És akkor itt van ez a mai felfedezésem. Ha elkezdjük szó szerint, betű szerint értelmezni a gyönyörű (és nagyon okos!) magyar nyelv egyik leggyönyörűbb szavát: törődik, akkor mire jutunk? Pozitív vagy negatív az értelme??? Továbbmegyek: ha törődök a gyerekemmel, akkor az pontosan mit jelent? Hányan szenvedjük el a törődést? Eszében sincs a mi nagyon klassz nyelvünknek azt mondani, hogy törődök a gyerekemért vagy netalán a gyerekem érdekében, nem, nem, ezt így soha nem használjuk! A gyerek is "törődik" (összetörik? megtörik? esetleg betörik?) velem együtt!!! Aki nem törődik a gyerekével, az legalább nem töri össze saját magát és a gyereket is??? Vagy nem törik be egyikőjük sem, és olyanok lesznek egymás számára mint a zabolátlan ló és egy idegen???

Szeretek költői kérdéseket feltenni. Mostanában már nem zavar, ha nincs válasz. És néhanapján jó nyelvészkedni is! De mostmár inkább megyek, kellene törődnöm egy kicsikét a családommal :)

Szeptember elseje

Örömmel közlöm, hogy ma reggel háromnegyed nyolckor Kisokos beült az iskolapadba! Tanulmányait megkezdte hivatalosan is, nincs visszaút. :) A hírérték persze egyáltalán nem ez, hanem az, hogy mindezt 5 éves és 349 napos életkorban tette meg. Ez nem világrekord, gondolom nem is országos csúcs, de manapság ritka eset az ilyesmi, az biztos. (Harmincontúli ismerőseim közül kapásból három jut eszembe, aki szeptember eleji-középtáji születésnappal rendelkezvén hasonlóan tojáshéjakkal a fenekén kezdett iskolába járni. Gyermekkorú ismerőseim között inkább az ellenkező esetre jutnak eszembe példák: vannak néhányan, akik az első osztály őszén-telén töltik a nyolcat.)

Ez a tény jelen pillanatban ennél több szót talán nem is érdemel, mert az igazán érdekes az lesz: hogyan fog kinézni a gyermek és családja 1 hónap múlva, 6 hónap múlva, 9 hónap múlva, 5 év múlva? De erről majd inkább 1 hónap múlva, 6 hónap múlva, 9 hónap múlva, 5 év múlva írnék. :) Nem tudom, ki hogy van vele, de én minden, a gyermekeim életét meghatározó döntés táján érzem a pro-kat és a kontrákat, ennek köszönhetően mindig motoszkál bennem valamekkora bizonytalanság. De miért is foglalkozok most ezzel, hiszen Berci korai beiskolázásának döntése régesrég megszületett, aminek folyamata dokumentálva is van rendesen épp ezen a blogon, régebbi bejegyzések formájában. :)

Az évnyitó nekem tetszett, de az külön bejegyzés témája lesz. Nem merem ígérni, hogy a napokban, de hamarosan. Jöjjenek addig a ma reggeli készülődés és elindulás képei! Egyébiránt Lencsi nyuszink ma hajnalban elkövette eddigi élete legnagyobb galibáját. Nagyon izgalmas volt. Megmutatta, ki az úr a háznál, szeptember elseje reggelén, de erről is majd később. Elöljáróban annyit, hogy minden jó, ha a vége jó. :) És még le sem késtük a becsengetést, huh.

Először iskolatáska hátamra, aztán jöhet a szandi lábamra. 

Elsős fiú, ötödikes lány. 

Amíg Anyára várok, jól megfigyelek egy legyet. 

A csigagyűjteményes dobozomat is megszemlézem.
A hajtincseim is szoktak néha csigavonalakba rendeződni. :)

A legnagyobb rosszcsont. 

Ketten.

Anya megengedte, hogy első nap a menő kockás táskámat vigyem.
Összes többi napon szigorúan háti táskával kell közlekednem! 

Egyébként  fél egyig, azaz négy és fél óra hosszáig kellett kibírniuk az oskolában. Ami tojáshéjfenekűnek láthatóan vagányan, a friss felső tagozatosnak értesüléseim szerint mindenre nyitottan, megfigyelősen telt. Kedves iskolások, legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít! ;-)