Mivel kissé késve, betöltött 5 éves kor után kezdtem fiam tehetség-dolgait dokumentálni, emlékezetemből kell néhány történetet előhívnom, hogy milyen jelekből is gondolhattuk volna már hamarabb, hogy egy igazi kis tehetség-ígéret növekszik közöttünk. Nem mintha bármit is másképp csináltunk volna, de mégis, az érdekesség kedvéért. 3 kis epizód jut eszembe.
Berci 2 éves, bölcsiben két dologgal kápráztatja el a gondozó néniket (ilyet még 30 éves pályafutásuk alatt egyszer sem láttak): 1. Sok percen keresztül képes egy lábon ugrálni. Ez állítólag nagyon ritka ebben az életkorban. 2. Az István a Királyból dúdol, minden dallam felismerhető. A „Felkelt a napunk” a kedvence, hibátlanul és teljesen tisztán dúdolja.
Másik sztori nem egészen hároméves korából. A gyerekszoba ajtajába, a küszöb helyére sorba odapakolta az összes kisautóját, és hangosan megszámolta őket. 33-at számolt, pontosan annyit, amennyi oda le volt téve. Nem kértem, hogy számolja meg őket, ezt saját késztetésből tette. Korábban talán előfordulhatott, hogy nővérével egyszer-kétszer megszámoltak húsznál több dolgot.
Aztán. Berci 3 éves volt, nagybevásárláson voltunk az egyik közeli élelmiszerboltban. Ő – jó szokásához híven – jött utánam, néha megbeszéltük, hogy mit miért veszünk, de egyébként megfigyelt, kombinált, kattogtak fejében a kerekek. Egyszer csak így szólt: „Anya, most, amikor folyamatosan növök, ugye a szívem is növekszik?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése