Évek óta megkörnyékeznek bennünket - elsősorban Emit - a különféle tanulmányi versenyek. Legnagyobb többségük nevezési díj ellenében működik, ami érthető ugyebár, ám ez a fizetősdi sok-sok kérdést is felvet, és sok-sok fura helyzetet is teremt. Ebbe most nem szeretnék belemenni, csak két kis gondolat erejéig: 1. Az általam elképzelt idilli világban minimum fele-fele arányban lennének a fizetős és a nonprofit tanulmányi versenyek 2. Mivel ez nem így van, mindig alaposan próbálunk mérlegelni, hogy melyikre érdemes befizetni, és melyikre nem.
Néha sikerül jól döntenünk, néha nagyon melléfogunk.
Múlt héten befizettünk egy internetes levelezős versenyre. Mozaik Tankönyvkiadó által szervezve, tantárgy: természeismeret, osztály: 5-6. A hírérték abban áll, hogy internetes tanulmányi versenyre még soha nem neveztünk be, illetve abban, hogy kiskamasz elkezdte megtapasztalni a világhálón való tudományos (jellegű) kutakodás szépségét-érdekességét-örömét.
Most "zajlik" az első forduló. Megvannak már a kérdések (igen trükkösek és szellemesek), leányzó el is kezdte az oldogatást. Élvezi, nekem pedig tetszik!
A verseny jólszervezettnek tűnik.
Kitartásra biztosan szükség lesz, mert tanév végéig követik egymást az újabb és újabb fordulók. Az idővel való gazdálkodás művészetét pedig van alkalmunk gyakorolni...... Remélem, egyszer eljön az idő, amikor profi szinten űzzük majd ezt a művészeti ágat.....
Megjegyzés, ami fontos: akik ingyen tankönyvre jogosultak, azok ezen a versenyen ingyen vehetnek részt. Ez azért szép és jó dolog, akárhonnan is nézzük.
2012. október 30., kedd
2012. október 16., kedd
Esténként...
... az előzőleg gondosan hasára helyezett plüss focilabdáját simogatva alszik el. Háton fekve, a labdát finom kis kezecskéivel gyengéden dédelgetve. Nagyon, nagyon édes. Amikor még nem álmos, akkor vagy 1. focicsapatokat hoz létre a legóemberekből, kaput is épít, és különböző helyzeteket modellez vagy 2. kapusokat rajzol a vetődés különböző fázisaiban. Bogdán Ádámot és Iker Cassilast a leggyakrabban. A tévében minden focimeccset megnéz. És már heti háromszor jár edzésre. Közben pedig én is kezdem meglátni ennek a sportnak a szépségét. Mi mindenre jó, ha fia van az embernek!
2012. október 9., kedd
Győzött...
... a lány, mégpedig a "Nem akarok menzás lenni" - "De igen kislányom" vitában.
Tudom én, hogy sokszor minősíthetetlen, amit a közétkeztetés keretein belül a gyermekek - és leginkább az iskolás gyermekek - elé tesznek délidőben, de eddig azért úgy voltam vele, hogy jó az a valami kis meleg étel (+ kenyér) ott tanítás után. Amikor annyi minden van délután, akkor legyen már valami annak a gyereknek a gyomrában. Este aztán biztosan táplálót és általában meleget kap itthon. (Egyébként egy héten kétszer-háromszor még finom is az a menzai ebéd.) Eddig a konzervatív szülői gondolkodás.
"Senki sem ebédel a suliban, szörnyű az a sok sorban állás, és mindig olyan rossz az étel" - nagyjából így hangzik a hatodikos érvelés. Megjegyzem, az ötödikes érvelés is hasonló volt. Idén hozzátette: "Tudok én főzni magamnak rizst." Vagy: "Meg tudom melegíteni az előző esti maradékot."
Hát jó, legyen. Novemberre nem fizettem be. Megegyeztem a kis önállósodóval, hogy neki is több feladata lesz ezzel az itthon ebédelés dologgal, mert nekem kevés az időm. Hevesen helyeselve vállalta az ezzel kapcsolatos pluszfeladatokat. Meglátjuk.....

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)