2011. február 21., hétfő

Most már papírunk is van arról,

hogy nagyon komoly intellektus szorult ebbe az édes kicsi testbe.

Annak ellenére, hogy alapállás szerint nem vagyok híve a különféle intelligencia-teszteknek, most mégis így alakult: jól ki van értékelve a szépreményű kiskirályfi. Végül is ceruzafogásról egy szó sem esett, J. valahogy nem erre helyezte a hangsúlyt, hanem a két kis különfoglalkozás alkalmával elvégeztetett Bercivel egy tesztet. Amolyan IQ-teszt szerűséget, ami állítólag a manapság létezőek közül az egyik legkorszerűbb, mert ún. szélessávú teszt, azaz azt is méri, hogy vajon hatékony-e a gyerek abban, hogy láttassa, visszaadja mindazt, ami benne van. (Woodcock-Johnson kognitív képességek tesztje.)

Á propos. Nővére nyolcosztályos felvételije: Emese királykisasszonynak sikerült 102 pontot összegyűjtenie eddig. 103 a határ a kiszemelt iskolában ahhoz, hogy behívjanak valakit szóbelizni. Úgyhogy ennek a felvonásnak és ezzel az egész előadásnak is: vége. Nem örülünk, de nagyon meglepődve sem vagyunk. Elfogadjuk, hogy hajszál hiányzik ahhoz, hogy leányunk a szellemileg legjobban teljesítő kortársai között legyen. Nem csinálunk drámát belőle. (Ha nem felvételizett volna, azt hittük volna, hogy bizony ott van a legjobbak között. Így most tisztábban látunk. Ennek örülök.) Most úgy áll a dolog, hogy jövőre megint megpróbálja.

Akkor most Berci eredményeiről.
Verbális képességek                                      10 év 1 hónap, különösen kiemelkedő
Gondolkodási képességek                              8 év 8 hónap, különösen kiemelkedő
·         Emlékezés nevekre                           felnőtt szint (23+), különösen kiemelkedő
·         Téri relációk                                     10 év 4 hónap, különösen kiemelkedő
·         Hangmintázatok                                9 év 1 hónap, különösen kiemelkedő
·         Mennyiségi gondolkodás                   7 év 9 hónap, különösen kiemelkedő
Kognitív hatékonyság                                      7 év 9 hónap, különösen kiemelkedő
·         Vizuális párosítás                               7 év 1 hónap, kiemelkedő
·         Számok fordított sorrendben                9 év 2 hónap, különösen kiemelkedő
Intellektuális képességek összesítve                 8 év 5 hónap, különösen kiemelkedő
Hogy mit mond minderről J.? Megpróbálom összefoglalni. Sok, nagyon sok van a gyerekben. Ám hatékonysága kissé alacsonyabb, mint azt képességei engednék. Éles helyzetben nem jön ki belőle ez a sok-sok-sok minden. Az eredmény J.-t nem lepi meg, két dologra kell figyelnünk.
1. Továbbra is javasolja: találjunk egy területet, amiben örömét leli a gyermek, valamire mindenképp feküdjünk rá intenzíven. Ezzel óvjuk meg őt attól, hogy energiái szétforgácsolódjanak, ami a tehetségek elkallódásának egyik oka. Nehéz egy dolgot találni, tudja, de mégis, próbáljunk meg erre törekedni. (Jelen pillanatban Berci kosároviba jár heti egyszer, amit igazán élvez. Menne ő hetente kétszer, akár háromszor is, de az ő korcsoportja számára heti egy alkalom áll rendelkezésre. Van egy tervem régóta: hatéves korától kezdve kipróbáljuk a néptáncot. Van is a közelünkben egy jó kis együttes.)

2. A másik amit J. melegen ajánl: vezessünk be fizikai állóképességet javító szokásokat mindennapjainkba pl. rendszeres gyaloglás formájában. Nem rossz Berci állóképessége, de ez egy annyira fontos összetevő egy tehetséges (sőt, minden) gyerek személyiségében, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni. Állóképességén állhat vagy bukhat boldogulása. A fizikai erőpróbák (pl. hosszabb távú gyaloglás, mint amihez kedve van) leküzdése, legyőzése az érzelmi állóképesség növekedését is fogja hozni.

Okosabb lettem a menni vagy nem menni kérdésben?

Igen is meg nem is. Nem, mert J. nem foglalt állást. Javaslatot sem tett. Ha megy Berci iskolába, ha nem, mindkét esetben lesznek feldolgozandó pszichés-érzelmi frusztrációi, csak épp más jellegűek. És igen, okosabb is lettem, mert megtudtam, hogy Berci állóképességének növelése kulcsfontosságú. Anya, mindennapi séták indulnak, nincs kecmec. Autó garázsban hagy, kényelem félretesz!
Inzulinrezisztens anyának amúgy is mozognia+mozognia+mozognia kell. Amikor gyerekek még nincsenek mellettem, majd jól megnyomom a tempót. Ahogy magamat ismerem, lesz ebből kocogás is, amikor túl későn indulok el.

2011. február 16., szerda

Összefutottunk J. nénivel

Az oviból kifele jövet, a kapuban. Rövid üdvözlő kérdések-válaszok után megbeszéltük, hogy mindkettőnknek jó lenne a hétfő reggel 8 óra, hogy megbeszéljük, mit tapasztalt vizsgálódásai során. Kíváncsian várom. Holnap pedig kiderül, hogy Emit behívják-e szóbelire. (Nyolcosztályos gimn. Kicsit elfigyelmetlenkedte az írásbelijét, rezeg a léc, de van némi kis esélykéje.)

2011. február 15., kedd

Berci megint J. néninél

Este jutott eszembe – kedd lévén, ezen a napon szokott J. illetve az ovis fejlesztőszoba szabadabb lenni –, hogy megkérdezzem Bercit, játszottak-e ma is J. nénivel. Erre felcsillantak szemei, mosolyra rendeződtek arcizmai, és azt mondta: Igen! Hozzátéve rögtön: Nagyon jó volt! Sokkal többet ma sem tudtam meg, csak még annyit, hogy vége, minden feladatot megcsináltak, amit J. néni szeretett volna. A következő napokban vagy összefutok J.-tal az ovi folyosóján vagy felhívom telefonon. Vajon mit tapasztalt? Mit fog mondani? Kíváncsi vagyok.

2011. február 8., kedd

Berci J. néninél

Ovi után, hazafele menet közben, Berci lelkesen közli: Ma voltam Judit néninél! Az nagyon jó, gondoltam. (Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy külön termecske az oviban, ahol a külön fejlesztések, logopédia, pszichológia foglalkozások zajlanak. Tehát J. néni bejött a csoportba, és kivitte magával Bercit egy kis négyszemközti játékos ismerkedésre.) Épp vettem a levegőt, hogy megkérdezzem mit csináltak ők ketten, mire Berci már motyogta szégyenlősen: „De nem akarom elmondani, hogy mit csináltunk.” Mire én: „Oké-oké, csak azt mondd meg, hogy jó volt vagy nem volt jó?” „Jó volt, nagyon!” Egyelőre tehát ennyit tudtam meg. Még valami mesét emlegetett Berci, amiben nagyon furcsa nevű űrlények szerepeltek. A furcsa neveket kellett valamennyi idő eltelte után elismételni. Ezt itthon is megtette, de sajnos egyet sem jegyeztem meg közülük. Nem mennék át az ovis érettségin, ez biztos. J