12 éves (esetenként 10 éves) fejjel kell ügyesen-talpraesetten-belevalóan reagálni arra a nyomásra, hogy e 2×45 perc alapján fognak engem besorolni valahova, és holnapután majd az osztálytársaimnak is meg kell mondanom, hány pontot kaptam.
Kell? Tényleg kell? Nem, igazából nem kell, de a - Bp-en és környékén élő - jó tanulók számára azért érdemes. Miért gondolom ezt?
1. Tény, hogy a legeslegjobb tanulók - vagy a nagyon elszánt szülők gyermekei - már negyedik végén kilépnek az általános iskolából, és hatodik végén a többiek is, akik tanulásban valamelyest motiváltak. Így, aki esetleg hetedik-nyolcadikban jó tanuló létére általános iskolában marad, nagyon egyedül marad tanulás iránti lelkesedésével, ami nem egy könnyű helyzet azért. Ez egy öngerjesztő folyamat, a "Ha minden jobb tanuló elmegy, akkor én (= az én gyerekem) is!" logika alapján.
2. Tény az is, hogy a magyar általános iskolások, akik 10 éves korban még nagyon-nagyon jól szerepelnek a PISA és más hasonló nemzetközi felméréseken, 14 éves korukban már jelentős mértékben az európai átlag alatt teljesítenek szövegértési és matematikai illetve természetismereti feladatok megoldása során. Szóval, úgy általában, valami nagyon elromlik felső tagozatban a magyar általános iskolákban. (Erről majd valaki légyszi-légyszi csináljon egyszer egy oknyomozást, olyan jó lenne.) Tisztelet természetesen a kivételnek! Nagy tisztelet.
3. Tény az is, hogy egy gyerek agya általában 10-16 éves kor között a legfogékonyabb, és nem mindegy, hogy ezekben az éveiben milyen ismereteket és kompetenciákat milyen mennyiségben és milyen mélységben kap. A kortársak személyisége és stílusa pedig a kamaszkor előrehaladtával egyre meghatározóbb. Ha tanulós-dolgos-szorgalmas-lelkes társak között van egy gyerek, nagyobb az esély rá hogy tanulós-dolgos-szorgalmas-lelkes lesz ő is. (Bízunk benne.) Ha nem, akkor........?
4. És ott van az a tény is, hogy nyolcadik második félévében az általános iskolákban már annyira nincs tét, és annyira érzik ezt a gyerekek, és annyira kifelé áll már a szekerük rúdja, hogy teljesen ellustulnak, megkergülnek, nagymellényűvé-kezelhetetlenné válnak, stb. ki éppen melyik szörnyűséges állapotra hajlamosabb. E pár hónap rémálom jellegéről anyukák/apukák és pedagógusok egyaránt sokat tudnának mesélni. Ilyen körülmény kisgimnazisták (és szüleik) életében nincs. Tudom, tudom, ők más miatt lesznek valamikor máskor kezelhetetlenek..... Akkor is. Nem árt e rosszra csábító körülményeknek számát minimálisra csökkenteni, ha már egyszer lehetséges.
5. Oly sok alternatíva és lehetőség van ebben a
6. Ha nem is sikerül bekerülni kisgimnáziumba, ez a kis megmérettetés akkor is alkalmas próbatételnek + objektív mérőnek (Hol tart a gyerek? A többiekhez/átlaghoz képest milyen tudást kap jelenlegi iskolájában? Mennyire tudja alkalmazni azt? Milyen jellegű feladatok mennek neki és milyenek nem? Hogyan hat rá a stresszhelyzet?). Azt is mondják: a hatodikos korban végigjátszott felvételizés a két év múlva esedékes felvételi előtti tapasztalatszerzésnek is hasznos.
Nem titok, elkapott minket is a gépszíj.
Sokat-sokat ismételtünk, gyakoroltunk, leányzó oldogatta az előző évek felvételi feladatsorait. Tanultunk új anyagot is, főleg magyar nyelvtanból, mert voltak hiányok. Jó sok időm ráment, időnként úgy éreztem: mégis inkább külön tanárt kellett volna fogadni, de amikor ez eszembe jutott, az már úgyis késő lett volna.... Szerencsére van/volt elszántság a lányban. Aztán múlt pénteken megírta, tegnap pedig megtekintettük a kijavított feladatlapjait. Lehetett volna egy ici-picit jobb is, ha az odafigyelés mind a 90 percben vele lett volna, de összességében nem rosszak az eredményei. Eztán követezik majd a jelentkezés a különböző sulik különböző tagozataira, majd a szóbelik. Végül a döntés. Vannak kiszemelt iskolák, de még nincs kikristályosodva melyik lenne a leginkább testhezálló. Rövid távon sem tudjuk, hát még hosszú távon........
Egy biztos: Munka folytatódik, kedves elsőszülöttem!
Jó veled dolgozni.
:-)
