Bizik

Igen, igen, meglepetés-mentes bizonyítványokat hoztak haza tegnap a gyerekek. Csupa-csupa kitűnő illetve kiválóan megfelelt. Jutalomkönyv nagynak: Kálnay Adél: Titkok egy régi kertben. Jutalomkönyv kicsinek: egy állatkölykös ismeretterjesztő. Nagyon telitalálat mindkettő. Nemcsak nekik, de nekem is tetszenek a könyvecskék.

Eminél - osztályfőnök javaslata szerint - a jövő tanévnek a tanulmányi versenyek jegyében kellene telnie. Célkitűzés: kiválasztani egy tantárgyat és abból benne lenni a megyei első tízben. Nosza rajta, kislányom.

Bercónál pedig elkezdhetünk délutáni különórákban gondolkodni. Foci, úszás, zene - hogy a legesélyesebbeket említsem. Van a közelünkben klassz gyerek néptánccsoport és az iskolában szuper gyerekjudo is - háááát, nem lesz könnyű a döntés. Merthogy ennyi minden nem fér bele az időbe, az biztos. Izgalmas lesz az idei szeptember is, már látom.

Ám előbb jól kivakációzzuk magunkat!!! (Azaz gyerekek vakációznak, én meg balanszírozok..... Próbálok egyensúlyozni azon a vékony kis "kötélen": a munka is haladjon, és a gyerekek időtöltése is minőségi legyen.....)

Egy kis szépség

Sokat bíbelődök a kertünkkel. Az előkerttel különösen sokat. A kertészkedés nekem a sportom és egyben a nyugtatóm is + minden apró (létező és nemlétező) szabadidőmet erre szánom - szóval minden bizonnyal a hobbim is. Megosztott öröm dupla öröm, ezért e poszt. (fotó: c Gábor)

Még egy év ovi vagy korai isi

Kell egy ilyen bejegyzés is, tudom ám én. Bent van az egész a fejemben a "Nyolcosztályos gimi vagy általános isi" című óta, csakhát megíródni nem akaródzik - iszonyatosan szűk keresztmetszet nálam a szabadidő mostanában. Amióta Gábor hazajött Taipei-ből, azóta kicsit jobb. Legalább a fűnyírást megcsinálja valaki helyettem :-)

Mert ha már a hátunk mögött hagyott tanév elemezgetésénél tartunk, akkor bizony ott figyel egy kérdés "ketteské"-nél is: Mi lett volna, ha rendesen-szabályosan még egy tanévet óvodában tölt, ismétlő nagycsoportban, és szeptemberben csüccsenne be az iskolapadba?

Nos, ez a képlet úgy érzem sokkal egyszerűbb, mint a gimikérdés a nővérénél. Mivel el sem tudom képzelni azt, hogy ő még egy évet óvodába járt volna, ezért ez a bejegyzés előre láthatólag nem lesz hosszú. :-)

Ez a tanév Bercó életében úgy volt remek, ahogy volt. Sok-sok sikerélményben volt része, és kialakult a kis baráti köre is. Szívesen töltötte a délutánjait a napköziben. Osztálytársai szeretik. Mindenféle értelemben jól vette az akadályokat, és látszik rajta, hogy kiegyensúlyozott. Kedvenc órái a matek és a testnevelés. Olvasni is szeret - májusban kiolvasott egyedül egy Geronimo-t, de az olvasás órán néha unatkozik. Az írást nem szokta pozitív jelzőkkel illetni, de megcsinálja mindig amit kell - különösebb szenvedés nélkül. Helyesírása egész jó, csak egy-egy ékezet marad le néha. Az abc-t gyönyörűen fújja :-)

És ami a legfontosabb: maradt igazi, játékos kisgyerek.

Tanév elején még titkolni akarta életkorát és születési dátumát, de aztán hallgatott ránk, és kipróbálta: mi történik, ha elárulja - amikor mondjuk épp ez a feladat. Szerencsénk van: nem történt semmi! És azóta is így van ez. A gyerekeket egyszerűen nem foglalkoztatja, hogy ki hány éves. Eddig még az átlagosnál kissé alacsonyabb termet sem okozott gondot. Egy percig sem.

Szóval rendesen-szabályosan elvégezte szépen az első osztályt. Egy évvel korábban, mint ahogyan azt szokás vagy mint ahogyan a nevelési tanácsadó javasolta......... De tényleg rendesen és szabályosan.

A bizonyítványosztás még előttünk van. Szerintem nem sok meglepetés lesz benne, de erre majd inkább térjünk vissza pénteken!

Nyolcosztályos gimi vagy általános isi

Mostanában gyakran eszembe jut A nő kétszer c. mozi. (Biztosan láttátok, de ha esetleg mégsem: A filmben onnantól, hogy a nő lekési a metrót, tulajdonképp két filmet láthatunk: az egyikben azt követhetjük nyomon, hogyan zajlik a nő élete a valóságban a metrólekésést követően, a másikban pedig a képzeletbeli eseményfolyam halad egyre előrébb - a nő képzeletben eléri metrót, amitől egész élete képzeletben teljesen másképp alakul.) Amiért ez a kb. 15 (20?) éve látott műalkotás az én fejemben most felszínre kéredzkedett, az azt hiszem valami tanévvégi számadás-féleség lehet. Akarva s akaratlanul felmerül a kérdés: Mi lett volna akkor, ha Emi tavaly ilyentájt nem marad le a VPG jelű nyolcosztályos gimnázium nevű szerelvényről? Hogyan zajlott volna az ő kis élete és a családunk mindennapjai a lassan hátunk mögé kerülő tanévben?

Most megkísérlem a lehetetlent. Megpróbálok képzeletbeli mérleget felállítani: egyik serpenyőjébe pakolgatom az általános iskola ötödik osztályában történteket (Sz. Iskola, Budakalász), másik serpenyőjébe a közelünkben lévő egyik nyolcosztályos gimnázium (VPG) valamelyik ötödik osztályában valószínűleg megtapasztaltuk volna eseményeket/jelenségeket próbálom összegyűjteni. Előbbi serpenyő tartalma a megélt valóság, utóbbi tartalma néhány tényen és mindenféle híreken alapuló képzeletbeli képsor.

(Mindenek előtt még egy alapvetés: a mindjárt kezdődő játékban a képzeletbeli szál attól is képzeletbeli, hogy nincs benne az a valós elem sem, hogy tavaly véletlenül én voltam az, aki fényt derített szóban forgó iskolában a felvételi eljárás törvénytelenségére. A játékot most úgy játszom, mintha leányzó rendesen, ügyes-pontos szereplésével szépen jegyet váltott volna, majd fel is szállt volna a gimi-vonatra.)

Induljon akkor az első szál. A valós. Színesíti a történetet, hogy költözésünk miatt lányunk egy új általános iskolába került - a váltás félelemmel indult ugyan, de végül is gördülékenyen ment.

Falusias jellegű, sokfelől figyelmet és védelmet biztosító környezet, összetartó közösség veszi körül a célba vett "vonatról" lemaradt leányt. Sokat biciklizett (télen korcsolyázott) barátnőivel, akik mind a közelben laknak. Szinte mindennapos az átjárkálás egymáshoz - nálunk is gyakran töltöttek/töltenek el egy-egy délutáni lyukas órát a lányok. Osztálylétszám 18 fő, gyerekekre odafigyelő osztályfőnökkel.

Úgy hiszem, ha elérte volna a gimnáziumi vonatot, akkor egy erősen nagyvárosias, divat- és pénzcentrikus légkörben találta volna magát, ahol az emberek individualizmusa a meghatározó. Ez a közelünkben lévő gimi bizony ilyen hely. Kemény világ. Osztálylétszámok 30-32 fő, nem tudom milyen osztályfőnökökkel.

Mostani iskolájában Emi virul. Többször említette évközben, hogy szerinte ez egy nagyon jó iskola, azt azonban most fogalmazta meg először, hogy azért érzi itt annyira jól magát, mert itt mer őszinte lenni. Én úgy mondanám: jelenlegi iskolájában megadatik neki a - méltán - sokat hangoztatott érzelmi biztonság.

Majdnem biztos vagyok benne, hogy az elszalasztott járaton a mindenféle értelemben értendő felső tízezer csemetéi között gyakran lett volna kisebbségi érzése, mert nem hozza itthonról és génjeiben sem hordozza a nagyon bátor, nagyon vagány, nagyon nagyhangú személyiségjegyeket. Ő az otthon falain kívül visszafogott, kissé gátlásos, ám nagy az igénye arra, hogy megbecsüljék. Önbizalma kortárs közösségben ingatag, ebből kifolyólag több-kevesebb szenvedést át kellett volna élnie, élnünk, ebben biztos vagyok. (Hogy megedződött volna/megedződne előbb utóbb? Nem tudom.)

Testvérével egy intézményben tartózkodik. Kis elsősnek ez biztonságérzet, nagy ötödikesnek ez felelősségtudat, szülőnek praktikus szempontokból nagy-nagy könnyebbség. Hosszú távon ez a felállás a családi kötelékek erősödését biztosan hozza. Most ebből annyi látszik, hogy naponta minimum fél óra az a nagyon aranyos és bizalmas bezsélgetés, amikor is kitárgyalják, hogy ki kivel mikor, hogyan mit csinált aznap az iskolában. Szóval jókat pletyiznek. :-) És: ha nagynál van némi plusz pénzecske, gyakran vesz egy kis finomságot kicsinek a büfében. :-)

Ha a felvételi  tavaly jobban sikerült volna, a tesók nem tapasztalhatták volna meg, milyen dolog egy közös iskola falai között tölteni a napokat. Ez mindenképp veszteség lett volna, nagy veszteség.

Emberség, önbizalomfejlődés, önbecsülés, testvéri és baráti kapcsolatok szempontjából mindenképp pozitív a mérleg a vonatlekésés után. Nagyon pozitív.

Tanulmányok szempontjából talán kicsit más a helyzet.

Jelenleg matekból négy óra van egy héten, és időnként meg kell egy kicsit állni, hogy a lassabbakat bevárják. Az angolórák lazák. Házi feladattal leányzó napi 10-30 percet tölt, aminél többre lenne szüksége. Latintanulási lehetőség nincsen.

Gimiben - ha jól tudom - már ötödiktől tanulnak latint. Heti öt-hat matekóra van, hétmérföldes léptekkel haladnak, bővített tananyaggal, sok-sok házi feladattal, és a nyelvoktatás is erős állítólag. Igaz azonban az is, hogy a gimnáziumokban sem csak jó tanárok vannak.
Mifelénk a kisgimnazistáknak délután 4-ig kell az iskolában lenniük - a délutánok kötelező kezdő furulyával, némi sporttal, néptánccal, tanulószobával és egy-egy tanórával telnek.

Ezzel szemben az általános isiben az ötödikesünk ebéddel együtt legkésőbb kettőkor végez, a délutánjait családilag töltjük meg tartalommal - szülők által kijelölt különórák (sok-sok zene, rendszeres úszás, némi külön angol), saját maga választotta szakkörök, leckeírás + minden napra jut egy kis szórakozás is. Néptánc nincs, van viszont haladó furulya, sok-sok zongorakísérettel és kis koncertekkel. Hittan péntek délután, és sok osztálytárs jár.

VPG-ben hittan szerda reggel 7 órakor, amit nyilvánvaló, hogy nagyon kevesen látogatnak..

Matematika és nyelv az a két terület, amit itthon ki kellett egészítenünk. Ez nem volt könnyű, nem is biztos, hogy maximálisan megkapta a leányzó, amit elbírt volna. De úgy érzem, hogy százszor nehezebb dolgunk lett volna akkor, ha a napközben sérült önbizalmat kellett volna valahogyan helyrekalapálnunk.

Gyermeket "helyrekalapálni" vagy inkább terelgetni más oldalról kell: az a vesszőparipám miszerint a jóeszű gyereket képességeinek megfelelően terhelni kell, mert különben elkényelmesedik, elbízza magát stb stb stb, na azt nem mondhatnám hogy ez a rész ebben a mi kis iskolánkban kielégítő mértékben teljesülne. Vannak akik azt vallják, hogy a szellemi terhelés és az elmélyültebb tanulás ráér középiskolában, én viszont úgy érzem: korábban kell a magasabb szintű tanulmányi követelmények felállítását kezdeni. Átlagosnál fogékonyabb agyacskájú gyermekek esetében mindenképp. Fokozatosan, nagy-nagy szeretettel, de korábban.

Jó volt, szép volt ez a tanév, folyt. köv. szeptembertől. Jövő tanévben ismét döntéshelyzet: kell-e neki, kell-e a családnak a hatosztályos gimnáziumra váltás? De az már egy új fejezet!

Kedves madarak!

Nem volt szép tőletek, hogy idei 15 szem meggyünket egytől egyig mind megdézsmáltátok. Nem elég, hogy a fagy csúnyán tizedelte a terméshozamot, még ti is?!? Annyi bogyós minden van mindenhol, miért pont a mienk kellett???

Eddig az üzenet hívatlan vendégeinknek.

Ők még nem tudják, de jövőre ki lesznek trükközve - műbagoly fog csücsülni a meggyfa tetjén. Ilyen:

Már lakik egy a kéményen. Ugyanis ott is garázdálkodtak. Bagoly koma óta viszont csend van és nyugalom. Szuper találmány!!! :-)

Rugós nyakán fejét a szél nagyon élethűen mozgatja.

De psssszt!